Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 9. (Budapest, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - SÜLI ATTILA: Egy litográfia és háttere: Zalatna. 1848. október 23-24.

egy 70 tisztviselő, iskolai tanító, bányabirtokos és aranyváltó hivatalnok alkotta a város vagyonosabb polgárságát. E mellett még a kereskedők és iparosok éltek jobb életkörülmények között. A környék jobbágyai a kohók üzemeltetéséhez szükséges munkákat végezték (fakitermelés, fa és szénszállítás) készpénzfizetés ellenében.

8 A vallási megoszlás követte a lakosság etnikai összetételét (rómaikatolikus, református, görög-katolikus, görög-keleti). Zalatna egyben járásközpont is volt, a zalatnai járás az alábbi településekből állt: Fenes, Galatz, Petrozan, Trimpoele, Vályi-Donuluj, Vultun, Abrudbánya, Bunyinisina, Bucsum, Karna, Kerpelyes, Musha, Polyana, Toernitza, Verespatak.

9 Az érchegységi bányászat és parasztmozgalmak áttekintése 1848-ig A zalatna környéki bányásztelepülések a középkorban az erdélyi püspökség birtokát képezték, majd az erdélyi fejedelemség megalakulásakor fejedelmi uradalommá váltak. Az önálló fejedelemség megszűnése után (1690) a kincstár kezelésébe ment át az érchegységi bányavidék. A lakosság lélekszáma a XVIII. század közepére háromszorosára nőt, így a népfölösleg megélhetését csak új irtások létesítésével tudták biztosítani. Az uradalom, bár nem nézte jó szemmel az erdők kivágását, hiszen a fára a kohók üzemének folyamatossága miatt szüksége volt (faszén), ugyanakkor a jobbágyi munkára is számított a fa szállításánál, így szemet hunyt a dolog fölött. Ráadásul a termőföld kevés és rossz minőségű volt, így a falvak lakói faárukkal kereskedtek.

10 Mária Terézia uralkodása alatt az uradalom új kohók felállításával kívánta az aranykitermelést növelni. Ehhez azonban több fára és szénre volt szüksége, ami egyben a robot mennyiségének növelését, illetve az irtások korlátozását is jelentette. Különösen az igásrobotok számát növelték meg. A lakosság terhei azonban 1772-ig viszonylag könnyűek voltak, mert a jobbágyok és zsellérek hatékonyan titkolták el az adóösszeírók elől fő vagyonukat, az állatállományt. 1772-ben azonban egy feljelentés nyomán az uralkodónő új összeírást rendelt el, amely immár reális állapotot tükrözött, így az adóterhek többszörösükre növekedtek.

11 Az erdélyi törvények értelmében a kincstári uradalmak állami adóterheit a vármegyék szedték be, azonban a XVIII. század végén a határőrezredek felállítása miatt a kötelezettségeket viselő (pl. posta, sószállítás) lakosság száma jelentősen csökkent. A vármegye követelte, hogy a zalatnai uradalom jobbágyainak és zselléreinek egy része is vegye ki részét a közmunkákból. Álláspontjuk szerint a bányászok egy része kizárólag csak mezőgazdasági munkát végez, ezért mentességet nem élvezhetnek. Az uradalom ezzel szemben azzal érvelt, hogy a mezőgazdasági munkát végzők is a bányászatot segítik elő munkájukkal (fakivágás és szállítás), közmunkákra való tartós elvezénylésük a kohók folyamatos üzemét 8 Szilágyi 1898. 62. p.; Közérdek, 1891. 27. sz. 9 Siebenbürgers Lexikon. 1839. 461-462. p. 10 7. Tóth 1951. 43-76. p. 11 Uo. 81-82. p.