Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 7. (Budapest, 2004)

ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - HORVÁTH LAJOS: Az inszurrekciós gyalogság 1809-ben

A vármegyék az új törvény szerint is fontos szerepet játszottak a felkelésben. Kötelességük volt a nemesség összeírása, a szemlék és gyakorlatok (mustrák) elrendelése, az élelmezés és egyéb költségek előteremtése is. Ez a nemesi összeírás egy kisebb fajta népszámláláshoz is mérhető volt, hiszen a korábbi felkelésekkel szemben 1809-ben feljegyezték a nemes családi és egészségi állapotát, anyagi helyzetét, gyermekei számát. Az összeírás elkészültével a listát bemutatták a vármegye közgyűlésének, a közgyűlés pedig összehívta a mustrát. Ezen minden 18 és 50 éves kor közötti felkelésre kötelezettnek vagy akit - nemes vagy alkalmatos nemtelent - az maga helyett kiállított a törvény adta lehetőségek között, meg kellett jelenjen. Az első szemle után ki-ki hazatérhetett. A szemle eredményéről pedig, pontos listákat mellékelve, magának a nádornak jelentettek. A felkelésre kötelezetteket éves jövedelmük alapján sorolták lovas vagy gyalogos felkelőnek. Háromezer forint éves jövedelem felett kötelező volt lovasként kiállni, a két-három ezer forint jövedelmű nemes szabadon döntött: lovasként vagy gyalogosként vonul-e, ezer forint alatt pedig mindenképpen gyalogosként vonult hadba a nemes. Azt is feljegyezték, ki-ki maga jön-e vagy maga helyett mást állít. S ha nem tudott saját pénzen kiállni, akkor a felkelési pénztár kontójára kiállottként sorolták be. Akinek ugyanis az akkor megállapított 500 Ft-os létminimumot nem érte el az éves jövedelme, annak nem saját erőből kellett felszerelkeznie. A vármegyék adatai alapján a nádor a listán szereplőket századokba és zászlóaljakba sorolva összeállította a hadrendet, és vármegyénként előírta a szükséges tisztek számát. A közgyűlés pedig tiszteket választott, lehetőleg katonaviselt, tapasztalt, korábbi felkelésekben részt vett embereket. Itt születtek a felszerelésről gondoskodni kívánó döntések, és ekkor tűzték ki a második szemle napját is. A határozatok szerint ezen a második szemlén mindenki felszereléssel, bár még saját otthoni ruhájában jelent volna meg, amelyet kettőhetes, a hadrendi alakulatok összeszoktatását célzó gyakorlatozás kellett kövessen. Ekkorra azonban már valódi problémákkal kellett szembenézni. A felszerelés ugyanis kardot, puskát, hozzávalókat jelentett. A nemesség túlnyomó többsége azonban ilyennel nem rendelkezett. Éppen a nádornak kellett dühös hangú levélben emlékeztetnie Bécset arra, hogy az a kard, amelyet a magyar nemes békében hord, dísz s jelkép csupán, harcra nem alkalmas.

4 A Haditanács sorra vonta vissza korábbi bőkezű, a fegyverek biztosítására tett ígéreteit. A nádornak a királyhoz intézett kérő levelére kapott válasz után pedig nyilvánvalóvá vált: a király nem előlegezi meg a költségeket, a nemesség, illetve a vármegyék pedig csak a háború kitörése után voltak kötelesek további, az ügy szempontjából fontos kiadásokra. Mindez ellehetetlenítette a második szemle és összekovácsoló gyakorlatok megtartását. A felkelés tehát ettől kezdve szinte egyhelyben topogott. Az események mindeközben felgyorsultak. 1809. április 9-én megtörtént a hadüzenet, és egy nappal később a király az országgyűléstől kapott joga alapján kiadta a felkelési parancsot. Ezt a vármegyékben április végén, május elején hirdették ki. Csakhogy ez sem hozott változást. Az elmaradt felszerelés ügyében a vármegyék a nádort, József főherceg pedig a Haditanácsot és szertárakat sürget4 Veress D. Csaba: Napóleon hadai Magyarországon. Budapest, 1987. 19. p.