Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 6. (Budapest, 2003)
ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - R. VÁRKONYI ÁGNES: A múzeum gondolata a felvilágosodás korában és a reformkorban
kialakuló elnyúló szemléleti vitát előlegezte, hogy hiába ajánlotta Ipolyi az Akadémia levelező tagjának őt, Toldy és Csengery éppen a „Bakony"-ra hivatkozva utasította el, s inkább Újházy György újságírót emelték a Történeti Osztály tagjai közé. Rómert a Természettudományi Osztály választotta meg, a Toldyval a magyar tudományról már éles vitát vívó Nendtvich Károly javaslatára. Szalay László, Wenzel Gusztáv egyaránt felismerték Ipolyi munkájának korszerű jelentőségét, támogatták Rómert az egyetem éremtani és régészeti tanszéke elnyerésében, s részük van benne, hogy 1862-ben a történész akadémikusok közül kirekesztett Rómert bízzák meg, hogy jelentést készítsen a Nemzeti Múzeumról. A „Bakony" szerzője, Ipolyi munkatársa szörnyű viszonyokról tudósított: romlott tetők, becsorgó esővíz, bebútorozatlan olvasóterem, pincében porosodó európai értékek és a teljes anyagi ellehetetlenülés. 63 A Nemzeti Múzeumot a szabadságharc leverése után gyakorlatilag a társadalom tartotta el. Amikor például Kubinyi Ágoston 1851-ben felhívást tett közzé, hogy kertet telepítsenek az épület köré, Lacháza parasztgazdái ingyen szállították fel az Egressy Sámuel adományozta ezer facsemetét. Csakhogy minden, a gyűjtemények korszerű kezelésére és a néhány munkatárs megalázóan alacsony fizetésének rendezésére tett kezdeményezés zátonyra futott, és 1857-ben, amikor Mommsen eljött, hogy tanulmányozza a kőtár világhírű anyagának feliratait, az állapotokat botrányosnak minősítette. Hogy a Múzeum túlélte a válságos másfél évtizedet, abban Ipolyi és társai hatalmas régészeti leletmentő, műkincsgyűjtő munkájának oroszlánrésze volt. Ha ilyen hatalmas a leletanyag, szükség van a Nemzeti Múzeum ügyének korszerű rendezésére is! 1867 megteremtette az új feltételeket. Fenntartására az állami költségvetésből különítettek el megfelelő összeget. A kormányzati államférfiak, Eötvös József, Trefort Ágoston és Pauler Tivadar tisztában voltak a múzeum egyetemes és nemzeti jelentőségével. Kubinyi Ágoston 1869. évi nyugdíjba vonulása után is felkészült, európai műveltségű tudós került Pulszky Ferenc igazgatói kinevezésével a Nemzeti Múzeum élére. Ekkor azonban a múzeum gondolata körül már élesen megoszlott a magyar tudósok véleménye. Az 1830-as, 40-es évek tudományos és irodalmi, művészeti vitáiban már utat tört a tudományok egységének gondolata, s az a nézet, hogy a nemzeti hagyomány tartalmában a társadalom egészének emlékanyagát fel kell hogy ölelje, és az egyetemes értékekkel szerves egységet alkot. A reformkor megvetette a korszerű múzeumi eszme tudományos és társadalompolitikai alapjait. Felvázolta a polgári átalakulás feladataiban társadalmi programját, és létrehozta a múltismeret módszerbeli és elméleti követelményrendszerét. Az európai történettudománnyal egy léptékben bontakozott ki a felismerés, hogy a történelem területe tágasabb, mint a csataterek, a nemesi udvarházak és uralkodói udvarok világa. A fejlődés hordozói nem a hadvezérek, hanem a földművesek, kereskedők, a kézművesek, az eszmék és a tudomány emberei. A történelem széles folyamata felöleli a szellemi és az anyagi kultúra teljes világát. Mindez a művelődéstörténetben fogalmazható meg. 63 Fejős, 1965. 287-289. p.
