Hausner Gábor szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 6. (Budapest, 2003)
ÉRTEKEZÉSEK, TANULMÁNYOK - BABUCS ZOLTÁN: A m. kir. 2. honvéd tábori póthadosztály a magyarországi harcokban (1944. VIII. 26-1945. I. 12.)
Szörnyű nap volt! 3 halott, 6 sebesült, 3 hadifogságba esett és 8 eltűnt {Kovács hadnagy 79 századából} az utóbbi nap szomorú mérlege. Nem tudom, a többi alakulat milyen veszteségeket szenvedett, de az egész hadosztályt visszavonták éjjel. Hosszú, nehéz menet Bálványosváraljára. A műút felett a hegyoldalon mire támpontszerűen elhelyezem a századokat, jön a visszavonulási parancs. Az egyik század egyik raját nem találták, kimerülten ott maradtak. Keresésük miatt késve, de Isten segedelmével Désen át elértünk Törökfalu területére. Ezredtartalék vagyunk. Végre itt a gulyáságyú, meleg ételt eszünk, kicsit tisztálkodhatunk. Október 15. ez a nap. A tüzérektől értesülök a fegyverszüneti hírről, ami bizonytalanságot okozott, de - bár német alakulatok is voltak a harccsoportban - nem történt semmi súrlódás. A leharcolt egységek amúgy is alacsony katonai és erkölcsi értékét csak rontotta. Kaptam 50 fő erdélyi, főleg póttartalékost, szétosztom a századokba, bár tudom, hogy nem sokra megyünk velük. A következő napok továbbra is bizonytalanságban, kapkodó intézkedések közben telnek. Óránként változó parancsok a harccsoport parancsnokságtól: szemrevételezek fölöslegesen, mert védelem helyett visszavonulás, aztán védelem, de a legrosszabb helyen, a szárnyak »lógnak« a semmibe, mert az I. zászlóaljunk és a 34. határvadász zászlóalj már visszavonult, aztán mi is zuhogó esőben, sárban-latyakban, ráadásul a parancs szerinti visszavonulási helyen már az ellenség van, másik irányba próbálkozunk, a II. zászlóaljjal együtt vaksötétben jutunk el Csengerre 22-én, ahol utolértük a zászlóaljvonatot. De az ellenség is utol ért, a tüzérek gépágyúikat közvetlen lövegirányzással használva tartják vissza őket. A holtfáradt legénység be a házakba, esznek, isznak, amit kapnak, s már alszanak is, alig tudjuk kihajtani őket, s a kocsikra ülve tovább Hodászra (október 16-22. között a szörnyű összevisszaság Apa, Alsóhuta környékén zajlott). Teljesen kikészültem én is, egész héten órákat aludtam csak, lázas vagyok, gyomrom is fáj, izületeimről nem is beszélve. A zászlóalj egyharmada hiányzik, de tovább Apagyra 24-én, s próbáljuk összeszedni a más alakulathoz sodródott, elmaradozott embereket. Végleg elszakadtunk az Erdélyen át üldöző ellenségtől. Az eddigi kétségbeesett védelem és visszavonulás után végre támadunk 25-én reggel. Először második lépcsőben - zászlóaljam a 22. pót gyalogezred parancsnokának alárendelve - majd közvetlen bevetés a Nyíregyháza térségébe előretört ellenséges lovasságra, szinte hihetetlen lendülettel érjük el támadási célunkat, az ún. kapulár hegyet (szőlővel beültetett homokdomb) végre az orosz menekül! A hadosztály másik része, a mi I. és II. zászlóaljunk, s a 16. pót gyalogezred maradéka a németekkel együtt Napkort foglalja vissza az ellenségtől. 26-án támadás Orosra. Először hadosztálytartalék vagyunk, de délután már küzdőkként veszünk részt Oros - sajnos csak átmeneti - felszabadításában. A menekülő ellenség rombolásait látva, s a lakosságtól hallva a község kirablásáról, a nők megbecstelenítéséről, még nagyobb elszántsággal üldözzük az ellenséget és a német alakulatokkal együtt elérjük Nyíregyházát. Ezt az ellenséget szétvertük {Sajnos a mi támadásunk csak gyűrűből való kitörés volt és Nyíregyházáról még éjjel tovább}, 79 Kovács István (Nagyszekeres, 1912. X. 6., Deli Borbála - ) tartalékos gyalogos hadnagy. A 3. gyalog tábori pótezred szakaszparancsnokaként volt a fronton (1944. X. 5-1945. III. 1., másutt: 1944. X. 12-től). Szovjet hadifogságba 1945. III. l-jén esett. Utolsó rendfokozata: hadnagy (1942. I. 1.). Kitüntetései: Bronz Signum Laudis hadiszalagon a kardokkal (1945). KI.
