Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

URALMI JELKÉPEK - MAROSI ERNŐ: Művészettörténeti megjegyzések Szent István lándzsa-attribútumához

képben a római impérium a keresztény királyok testvériségén alapuló renovatiójának ideális képét látta (III. Ottó legalábbis Boleslawot az Anonymus Gallus szavai szerint mint fráter et cooperator-t tekintette, Fried ezt a minősítést terjeszti ki Istvánra is, akiről ezt persze a XII. századi szöveg sem állítja). Ez a - nagyrészt a művészettörténeti formális analízis módszerével, a középkori kép olvasásmódjának, szimmetriának és térbeli viszonylatainak rekonstrukciójával - szerzett belátás plauzibilis, de olyan biztonsággal nem állítható, mintha írás, például képfelirat erősítené meg.

3 Innen erednek a vele kapcsolatos fenntartások, amelyeket magyar részről legutóbb Bak János sorakoztatott fel, lényegében csatlakozva Fried feltevéséhez, de azzal a módosítással, hogy a királyképek a császárkép két oldalán nem III. Ottó „királycsináló" hatalmát reprezentálják, hanem őket az evangélium terjesztésében közreműködő társakként jelenítik meg. Ez az értelmezés természetesen egy további tág területre nyit kaput, s az apostoli királyság felfogásának kérdéseit veti fel.

4 Bak János mentalitás-kérdések rekonstrukciójára hivatkozik: kérdés lehet, vajon ezek 1000 körüliek-e, vagy a későbbi középkori államok ideológiájában gyökereznek. Ugyancsak mentalitás-kérdést érint a két koronás alak gesztusának értelmezése: vajon csak együttműködési készséget fejeznek-e ki, mint az apostolok egy Divisio apostoiorum-képben (ami a javasolt értelmezés megszokott képi formulája lehetne) vagy többet is: a meghajlással hódolatot, a kezek nyelvén acclamatiót, a lándzsákkal megbízatást, helyzetükkel és méreteikkel alárendeltséget? Tudvalevőleg ezek hercegekként való korábbi értelmezésüknek érvei, s kétségtelen, hogy a mai szemlélőben nem a szabadság, egyenlőség és testvériség eszmekörében fogant egyenjogúság és önrendelkezés képzeteit keltik. De ebben tévedhetünk is. A művészettörténetre itt olyan filológiai feladatok hárulnak, mint a szövegkritikára, de a képek formai kontextusainak értelmezése még sikamlósabb terület, mint a szövegeké. Fontos azonban, hogy a képek és a szövegek nincsenek szorosan egymás mellé rendelve; önálló hagyományozási sorokban találkoznak össze. Vajon nem éppen a reichenaui Liuthar-csoport egy képe (III. Ottó müncheni evangeliáriumából) volt-e Erwin Panofskynak az interpretációhoz szükséges stílustörténeti kontroll szükségességét bizonyító egyik példája, amelynek híján úgy közelednénk egy középkori ábrázoláshoz, ahogyan egy ausztráliai busman vagy egy ókori görög fogadná a konvencionális, kalapemeléssel való udvarias üdvözlést?

5 A következőkben erről a művészettörténeti álláspontról kiindulva kívánok néhány óvatos megjegyzést fűzni a szent lándzsa magyarországi jelenlétének kérdéséhez, amelyhez - s Szent István egykorú ikonográfiájához is - a Liuthar-evangeliárium képe, ha elfogadjuk a fent ismertetett hipotézist, most újabb adalékot jelent. És ugyan miért ne fogadnánk el, hiszen a mellette szóló érvek semmivel sem gyengébbek, mint a többi mellettiek. Semmiképpen sem kívánok beleszólni a magyar királyi lándzsa bőséges irodalmába. A kérdés igen világos és kritikus, monográfiával felérő modern tárgyalását Gerics 3 A hipotézis a német történetírás régi elgondolásaira megy vissza: ezek szerint a két király császári hivatalnok, regulus volt. A német birodalmi történetírás (Albert Brackmann) ellenében és Tóth Zoltánnal vitatkozva mindenekelőtt Deér József lépett fel. Ennek az 1942-es vitának historiográfiai dokumentációja megtalálható újabban: Erős Vilmos: A Szekfü-Mályusz vita. Debrecen, 2000. 270. sz. jegyzet. 100. sk. 4 Bak, János M.: Somé Recent Thought of Historians about Central Europe in 1000. A. A. Hortus Artium Medievalium. 2000. 69. sk. 5 Panofsky, Erwin: Ikonográfia és ikonológia: bevezetés a reneszánsz művészet tanulmányozásába. Fordította Tellér Gyula. In Beke László (szerk.): A jelentés a vizuális művészetekben. Tanulmányok. Budapest, 1984. 289. sk.