Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

URALMI JELKÉPEK - R. VÁRKONYI ÁGNES: Az egységjelképei a megosztottság másfél évszázadában

egyetemes gondolatformákban öltött testet. Közismert, hogy a XV-XVI. század fordulóján a diplomáciai levelezések, a követi retorikák és exhortációk visszatérő képzete a 'Magyarország a kereszténység védőbástyája', 'védfal', 'védgát', a 'kereszténység pajzsa' („Antemurale/Propugnaculum Christianitatis"). Egyetemes gondolatforma. Más országok is alkalmazták önmaguk meghatározására, és az európai hatalmak ezzel tisztelték meg Magyarországot. Témánk összefüggésében az a fontos, hogy ez a képzet az univerzális kultúra, a kereszténység, az antikvitás és a magyar történelem szimbolikus elemeinek sűrítménye.

16 A diplomaták beszédei az uralkodók előtt és a különböző orációk egyaránt bizonyítják, hogy ismerték az egyetemes európai kultúrának a humanisták tollán kiforrott gondolatformáit, összefoglaló képzeteit, és éltek is vele. Könnyedén beszélték a metaforák világnyelvét. Találomra ragadjuk ki a magyar királyi követ, Macedóniai László (14797-1536) szerémi püspöknek az 1522. évi nürnbergi birodalmi gyűlésen elhangzott beszédét. Belgrád elesett, a török az ország küszöbén. A keresztény világ veszélyeztetett helyzetét a szónok a szomszéd házát pusztító tűzvésszel fejezi ki: „Ez a Magyarországot mardosó láng, ha időben el nem fojtják, rövidesen széltében elharapódzik, s az egész keresztény világot nagy tűzvészbe borítja... messzire terjedt napjainkban széles e világon Mohamed tűzvésze... s már a szomszéd háza ég..."

17 A végveszély szimbóluma, „...iam priximus ardet Ucalegon...", Vergilius Aeneis-émk 2. énekekéből kiemelt szövege úgyszólván gondolati közkincs a magyar politika retorikai és publicisztikai érvanyagában. Macedóniai László beszédének másik szimbolikus eleme az oszmán veszedelem jellemzése: a törökök „a gyermekeket szüleik szeme láttára... lemészárolják". Más ez, mint hivatkozás egyedi, konkrét kegyetlenkedésre. Visszatérő motívum. Megrázó kép. Érzelmi és intellektuális jelentést hordoz. A mohácsi csatavesztés következményeit hírül adó német röplapok fametszetei török kardra hányt csecsemőket ábrázolnak, lesújtó szablya alatt, lábuknál lógatva, szpáhi dárdájára szúrva. A jelenetek a bibliai gyermekgyilkosságot idézik fel, asszociációival együtt: a gyermek a jövő, s a katonai erő a folytatást öli meg, az oszmán tirannus elpusztítja a jövőt.

18 Brodarics István már írói fantáziával építette be ezt a motívumot a mohácsi csatáról beszámoló művébe 1527ben, később Oláh Miklós elbeszéléssé formálva a humanista levelezés szabályai szerint tájékoztatta Erasmust 1532-ben. Sylvester János a téma variációit adta elő: a török támadásának kitett szülők elhagyják gyermekeiket. Csorba Győző fordításában: „Sok terhes nő meg (szörnyű elmondani is még!) / rabláncban szüli meg a csecsemőt, s belehal, // Nem vehetik gondjukba a drága kicsit..."

19 Brueghel híres képe (1663-1666) a 16 Benda Kálmán: A magyar nemzeti hivatástudat története a XV-XVII. században. Budapest, 1942.; R. Várkonyi Ágnes: A török kiűzésének eszméje a magyar politikai gondolkozásban a XVII. század közepén. In R. Várkonyi Ágnes: Magyarország keresztútjain. Tanulmányok. Budapest, 1978. 174-184.; Hopp Lajos: Az „antemurale" és „conformitas" humanista eszméje a magyar-lengyel hagyományban. Budapest, 1992. 17 Oratio habita Norimbergae coram Senatu Principum et omnium Ordinum Sacri Ro(mani) Imperij, pro expeditione in Turcos suscipienda. 1522. - Macedóniai László beszéde. 1522. november 19. Fordította Németh Béla. In Janus Pannonius - Magyarországi humanisták, 903-904. 18 A képeket közli Pukánszky Béla: Mohács és az egykorú német közvélemény. In Lukinich Imre: Mohácsi emlékkönyv. Budapest, 1926. 281. 19 Sylvester, Johannes: De bello Turcis inferendo elégia. Bécs, 1544. Vö: Balázs János: Sylvester János és kora. Budapest, 1958. 346-348.; Trencsényi-Waldapfel Imre: Erasmus és magyar barátai. In Trencsényi-Waldapfel Imre: Humanizmus és nemzeti irodalom. Budapest, 1966. 124-125. Janus Pannonius Magyarországi humanisták, 347.