Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

RÁKÓCZY ROZÁLIA: A polgári demokratikus forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság katonai lapjai

lap" Ifjú Magyarország címmel jelent meg. 15 „A háború vége felé már megérezte (a lap), hogy a pacifista áramlatnak felül kell kerülnie, és így fokozatosan szakított az ifjúság katonai előkészítésének propagálásával... de most már fokozottabb módon törekszik arra is, hogy a néphadsereget — érdekeinek felkarolásával — megismertesse." 16 A színvonaltalan lap az elsők között volt, amelyet a Tanács­köztársaság beszüntetett, a Hadügyi Népbiztosság ennek alapján utasította visz­sza a kiadótulajdonos Cerri Gyuláné dotációkérelmét. 17 A világháború információéhsége szülte a Külügy—Hadügy c. heti szemlét. Való­jában meglehetősen szűkszavú hadi jelentések voltak, a tanácsadó, igazság- és egészségügyi rovatok pedig rendeletmagyarázatokat tartalmaztak. A lap nagyobb részét a Rendeleti Közlönyök részletes tartalomjegyzéke és a fizetett hirdetések tették. Az újságot fenntartó Külügy—Hadügy Lapvállalat RT a hirdetésekből, a hadügyminisztériumi dotációból, s a minisztériumi előfizetésekből tartotta fenn magát. 18 A katonai lapok közül a Szilágyi Lajos szerkesztette Külügy—Hadügy volt az egyetlen, amely bejelentette csatlakozását a Nemzeti Tanácshoz, és kö­zölte a Magyar Nemzeti Tanács kiáltványainak katonákra vonatkozó részét. 19 A lap 1919 januárjától kezdve fokozatosan jobbra tolódott, nemzeti alapokon állónak és területi integritásért küzdőnek vallva magát. A Sajtódirektórium 1919. április 6-án bízta meg Szamuely Tibort a lap felszámolásával. 20 ,,Az oroszországi és szibériai hadifoglyok hozzátartozóinak egyesülete tízna­ponként megjelenő lapra kér engedélyt. A lap címe Az Orosz Hadifogoly." 21 A ké­rést 1919. június 11-i ülésén tárgyalta a Sajtódirektórium és az engedélyt meg­adta. A Párttörténeti Intézet Könyvtárának állományában három szám található a de Sgardelli Cézár szerkesztette lapból. Első száma június 15-én jelent meg, az összevont második és harmadik július 15-én. 22 Lukács hírlap-bibliográfiája szerint azonban Az Orosz Hadifogoly 1917 januárjában indult, 1919 szeptemberében egyesült Az Olasz Hadifogoly c. lappal és Hadifogoly Újság címen jelent meg a to­vábbiakban. 23 Lukács az adatait a Hadifogoly Újság 1919. októberi számából vet­te. Valószínű, hogy az 1919. június 15-én első évfolyam első számaként megjelent Az Orosz Hadifogoly, az Oroszországi és Szibériai Magyar Hadifoglyok Hozzátar­tozói Egyesületének hivatalos lapja, újraindítása volt de Sgardelli Cézár korábbi, és a tanácsköztársasági általános lapbeszüntetés időszakában abbamaradt vállal­15 Ifjú Magyarország, 33. évf. 1918. 16 Uo. 34. évf. 1919. 1—2. sz. 1. o. 17 HL a Hadügyi Népbiztosság iratai 1919. 11 454/Eln. b. 3/18. A továbbiakban — HL Hünb. 18 HL Hünb. 1919. 3260/Eln. b. 2/6—122. 19 Külügy-Hadügy, 5. évf. 1918. 45. sz. 1. o. Göndör Ferenc azt írja, hogy Szilágyi Lajos szer­kesztő még április elején felajánlotta, hogy a Külügy—Hadügy c. lapot szívesen szerkesztené tovább Proletár Hadsereg címen. Erre vonatkozóan megerősítő adatot azonban sehol nem találtam. Qöndör Ferenc: Vallomások könyve. Wien, 1922. 79. o. 20 Pl Arch Sajtódirektórium jkv.-ei 601 fond 3/2. 21 Uo. 22 Feltételezhetően újabb papírengedólyt nem kapott a lap 1919. július 15. után. L. még a Köz­oktatásügyi Népbiztosság 54. KN. sz. rendeletét. Megjelent: Tanácsköztársaság, 1919. 87. sz. 23 Lukács... i. m. 86. o. Az Orosz Hadifogoly 1. évfolyama megtalálható az Országos Széchényi Könyvtárban, Az Olasz Hadifogoly c. lapot azonban nem találtam. Az Orosz Hadifogoly minden­esetre hirdette, mint az olasz hadifoglyok hozzátartozóinak hivatalos lapját, amely havonta kétszer jelent meg, felelős szerkesztője Biró Samu, szerkesztőség és kiadóhivatal Teréz krt. 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom