Hetés Tibor - Makai Ágnes szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 2. (Budapest, 1987)

HETÉS TIBOR: A Hadtörténeti Múzeum negyedszázada a felszabadulás után

szervezés politikai célkitűzéseit, az internacionalista szellem erősítését, tehát a történeti funkciója mellett aktuális katonapolitikai igényeket is kielégített. Természetes, hogy a kiállítások tartalmi színvonala erősen különbözött. Lényegében két tényező hatott rá elöntő módon: a rendelkezésre álló anyag minősége, valamint a történettudományi feldolgozottság színvonala. A periódus leglátványosabb múzeumi eseménye a felszabadulás 10. évfordulójára készült kiállítás volt, amelyet célgyűjtés előzött meg. Egyfelől az országban felállított szovjet hősi emlékműveknek makett, illetve fénykép formájában való összegyűjtése, másfelől a jelentősebb múzeumokban, könyvtárakban a témával kapcsolatban fellelhető kép- és nyomtatványanyag megszerzése. A négy teremre és egy folyosórészre tervezett emlékkiállítás koncepciója így foglalható össze: egy teremben bemutatni a magyarországi felszabadító harcok előzményeit. Magyar részről: „Az uralkodó körök Hitler csatlósává tették az országot, és a fasiszta Németország oldalán háborút kezdtek a Szovjetunió ellen." Szovjet részről: „A szovjet nép felkelt hazája megvédelmezéséért a fasiszták szétzúzására... 1944 tavaszán a Szovjet Hadsereg Magyarország kapuja előtt állt." A második terem Budapest felszabadításának befejezéséig, a harmadik az európai harcok végéig foglalja össze a háborút. A negyedik terem a magyar nép antifasiszta harcát mutatja meg, amelyet „mindenekelőtt a kommunisták kezdeményezték és vívták". A folyosó, 30 érdekes képben az 1945—1955 között megtett utat villantotta fel a történeti, politikai, katonai események tükrében. A munkák megkezdése előtt készített emlékátárgyak jegyzéke az alábbiakat tartalmazta: 16 emlékműmásolat, 16 kiemelt fénykép, 2 festmény, 1 partizánruha, 30 röplap, 2 vázlat. Az országos gyűjtés tehát mennyiségi változást hozott, de néhány személyes tárgy és dokumentum nem változtatott a rendelkezésre álló kiállítási anyag alapvető összetételén. Nyilvánvaló, hogy a járható út a látványos kiállítási segédanyagok növelése volt. Ez ugyan nem emelte a kiállítás történeti-múzeumi értékét, de az emlékezés jelentőségén túl a történelmi események megfogalmazásával, azoknak képekkel, térképekkel illusztrált, de főként szöveggel elmondott bemutatásával felvázolta a XX. századi magyar történelem legnagyobb változást jelentő korszakát, a fasizmus alóli felszabadulás tényét és jelentőségét. A kiállításrendezés módszerei között megjelent az „ellenpontozás", azaz a múlt konkrét negatívumainak a jelen vívmányaival történő szembesítése. Terjedtek a technikai eszközök (elektromos térkép), teret követelt és kapott a panorámakép, a hiányzó eseményképet helyettesítő falikép. A múzeum 1950-ben gondolatébresztő, bensőséges hangulatú kiállítással emlékezett meg Bem József halálának 100. évfordulójáról. A lengyel származású hazafit mint katonát, forradalmárt és emberi példaképet mutatta be, de kifejezte a közte és Petőfi közt kialakult barátságot is. A Rákóczi-év 1953-ban a Történeti Múzeummal közös kiállítás készítését eredményezte, amelyben részt vettek az Országos Levéltár és a Széchényi Könyvtár is. A múzeum látogatottsága a megnyitás évétől egyenletesen növekedett. Az épület helyreállításával a gyarapodó kiállítási termekben berendezett újabb és újabb tárlatok fokozódó vonzerőt gyakoroltak, ami a látogatói létszámban is tükröződött —, bár a közönségkapcsolat és a közművelődés egyéb formái még a kezdeteknél tartottak. Egyes szakelőadások sikere azonban jelezte az igények formálódását. A múzeumot általában a tanulóifjak, hétvégeken a lakosság legkülönbözőbb