Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Hanny Erzsébet: Attila hun nagykirály egy kései, valenciai „leszármazottjának" részvétele Buda visszafoglalásában (1686)

Árpád-ház közös töröl fakad.

2S A család hagyománya szerint Teodor, ezen a néven az első, Bratildis királynő és Theodon hun-avar király gyermeke volt, és mint ilyen Attila hun nagykirály és Nagy Theodosius egyenes ági leszármazottja. Több mint húsz éves volt, amikor megkeresztelkedett. Apja a hispán határőrvidéken kapott birtokokat, melyeket később - Jámbor Lajos (814-840) idején - ő is védett. A mórokkal vívott csatában vesztette életét. Törvényes utóda, legidősebb fia Raimund, aki örökölte bárói címét és névleg a birtokokat is, amelyek akkor éppen arab kézen voltak. Harcolt Jámbor Lajos mellett, szolgálta I. Lothart és ott volt Ostiában 849-ben, a IV. Leó pápa (847-855) megsegítésére a szaracénok ellen indított hadjáratban. Jofred, Raimond fia, Subirats és San Martín de Foy harmadik bárója, az első igazi de Vilaragut Vastag Károllyal (876-887) együtt harcolt a normannok ellen. Nyolcvanhét éves korában hunyt el. Fia és örököse, Carlos Ramón 985-ben Katalóniába távozott. Egyike volt azoknak, akik a mórok ellen küzdöttek a barcelonai fosztogatás idején. II. Borrell (927-992), Barcelona őrgrófja visszaadta neki azokat a birtokokat (Subirats és San Martín), amelyeket az arabok még Jámbor Lajos idején foglaltak el, és amelyeknek Teodor óta eddig csak a puszta bárói címét örökölték. Az őrgróftól még egy helységet és egy várat is kapott, Castellón falu (Ampurias) környékén. Erről azonban nem az adománylevélből, hanem a végrendeletből tud a család történetének írója, mely szerinte 1036-ban, Ramón halálának évében kelt Geronában. Ebben hangsúlyozta a magyar királyi, illetve hercegi házzal való rokonságát.

29 Továbbá meghagyta feleségének. Blanchina Desvalónak, hogy az őrgróftól jutalmul kapott Vilaragutban és környékén építtesse újjá a házakat és a templomot. Unokája, Guillermo [Ramón] az aragón királyok - II. Péter (1196-1213), majd I. (Hódító) Jakab (1213-1276) - szolgálatában állt. Ott volt Valencia meghódításánál és haláláig még számos birtokkal gyarapította a családi vagyont. Róla meséli el Esquerdo, hogy amikor Mallorca és Menorca meghódításában részt vett, súlyos leprát kapott. Raymund atya,

30 Jakab király gyóntatója álmában megjelent neki és meggyógyította. Ekkor vette fel a Raymund nevet, mely spanyolul Ramón. Gyógyulásától kezdve - megkülönböztetésül - „Ramón el Leprosonak" nevezték.

31 Felesége, Bianca [Juana] de Sans. Utódaik több generáción keresztül szolgálták az aragón királyokat, leginkább mint katonák. „Leproso" dédunokái közül Berenguer - e néven a második - mint elsőszülött, örökölte a Subirats vikomtja címet és a Subirats-ház alapítójaként tartották számon. Elkísérte II. Jakabot (1291-1327) Rómába, részt vett majd minden Kasztília ellenes megmozdulásában, és Szicíliában is igyekezett az aragón királyi ház hatalmának megszilárdításában közreműködni. 1329-ben, a 28 Onofre Esquerdo több helyen is idézi könyvében a különböző szerzőket, illetve hivatkozik Martinez de Villar királyi tanácsosra is, hogy ezt az állítást bizonyítsa. A család történetét a 2. kötetben a 167-290. oldalon írja meg. Esquerdo 2001. 167-174. 29 ESQUERDO 2001. 179. A szerzőről már elmondtuk, hogy kritika nélkül kezeli az általa összegyűjtött adatokat. Ritka, hogy egy ilyen korai oklevélben valóban említsék az Árpád-házzal való rokonságot, minden bizonnyal egy jóval későbbi oklevélben való hivatkozást láthatott a szerző, de művében sajnos nem közli egyik forrásának eredetét sem. A pontos dátum, hely és a nótárius („Jirona en los idus de febrero de la Era de César mil setenta y cautro, ante Francisco Pallarols notario) említése viszont arra mutathat, hogy valaha létezett egy ilyen dokumentum. 30 Raymundo de Penafort OP. (1175-1275), egyik alapítója a mór rabságban lévő keresztény foglyok kiváltására a 13. század elején létre hozott, katalóniai Kegyes Miasszonyunk rendjének. 1601-ben VIII. Kelemen pápa avatta szentté. (Lexikon fúr Theologie und Kirche / M. Buchberger. - Freiburg : Herder Verlag, 1963. Bd. 8. col. 977. 31 ESQUERDO 2001. 185-187.