Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Schweitzer Gábor: Konszolidáció vagy reakció? A Bethlen-korszak fővárosi novellája (1924. évi XXVI. tc.) és az 1925. évi törvényhatósági választások

jellegét, hogy azoknak összhangban kell lenniük „a közigazgatás szabályozására vonatkozó összes rendelkezésekkel", hiszen az ott érvényesülő „irányelvek" megállapítása hosszabb időt vesz igénybe. 45 Csakhogy a kilátásba helyezett közigazgatási reformtörvények - kellő politikai eltökéltség és támogatottság híján - elakadtak félúton. A fővárosi törvényhatósági bizottság megbízatásának lejárta közeledtével - kipuhatolván a kormányzat szándékait - némileg aktivizálódtak a budapesti politikai élet résztvevői, ám érdemi lépésekre nem került sor. A kormányzatot - miként ezt Rakovszky Iván belügyminiszter minisztertanácsi előterjesztése igazolja - 1923 novemberében ismételten foglalkoztatta a vármegyei és városi törvényhatósági bizottságok elodázott újjászervezése, ám a fővárosi törvényhatósági bizottság ügye egyelőre nem került a minisztertanács napirendjére. 46 Az önkormányzati testületek megbízatása - a képviseleti megbízás törvényi meghosszabbítása révén - szintén 1923. december 31-én járt le. A közigazgatási javaslatokat ugyan 1923 december közepén a törvényhozás elé terjesztették, de a késedelem miatt érdemi vita nem bontakozhatott ki felettük. Az év végén a fővárosi törvényhatósági bizottság mandátumának lejárta közeledtekor a fővárosi közigazgatás sürgető kérdéseit napirendre kellett tűzni. A kormányzat pontos forgatókönyvet dolgozott ki. A minisztertanács 1923. december 7-i ülésén Rakovszky Iván mindenekelőtt a miniszterelnök felkérésére a főváros élére kinevezendő kormánybiztos személyéről adott tájékoztatást minisztertársainak. 47 A belügyminiszter tolmácsolta, miszerint a miniszterelnök azt tartaná a legmegfelelőbbnek, ha „politikai színezet nélküli ember", esetlegesen a belügyminisztérium egyik főtisztviselője töltené be a kormánybiztosi tisztséget. Vass József, népjóléti és munkaügyi miniszter támogatásáról biztosította a javaslatot. Rakovszky ugyanezen az ülésen bejelentette, hogy Tersztyánszky Kálmán helyettes államtitkár - mellesleg a városi ügyek minisztériumi főreferense - lehetne az a bizonyos, kormánybiztosi tisztségre kiszemelt apolitikus főtisztviselő. A minisztertanács tudomásul véve a belügyminiszteri tájékoztatót elhatározta, hogy végleges döntést később kíván hozni erről a kérdésről. Jóllehet a kormányzat tudatában volt annak, hogy az idő rövidségére tekintettel törvényhozási úton már nem lehet érdemben intézkedni a budapesti törvényhatósági bizottság újjáalakítása tárgyában - ez akkor nyilván nem is állt komoly szándékában -, a belügyminiszter 1923. december 14-én a törvényhozás elé terjesztette a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezéséről szóló törvényjavaslatot. 48 A kormányzat „cinkelt" lapokkal játszott, hiszen már elvi döntés született az elkerülhetetlenül bekövetkező ex-lex állapot idejére kinevezendő kormánybiztosról, amikor beterjesztette a törvényhatósági bizottság újjáalakítására irányuló törvényjavaslatát a nemzetgyűlésnek. A törvényes kereteket célozta ugyanakkor az 1923. december 14-én beterjesztett, az önkormányzati működés folyamatosságának biztosításáról szóló 347. számú törvényjavaslat. 49 A fővárosra nézve e javaslat előírta, hogy mindaddig, amíg külön törvény alapján nem alakul meg az új törvényhatósági bizottság, az 1920. évi IX. tc. 23. §-ának, a törvényhatósági bizottság feloszlatása 45 32. számú törvényjavaslat a székesfővárosi törvényhatósági bizottság újjáalakításáról. In: Az 1920. évi február hó 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai I. kötet. Bp.. Pesti Kőnyomda Rt., 1920. 215. 46 MOL. K. 27. Minisztertanácsi jegyzökönyvek. 1923. november 30. 59. pont. 47 MOL. K. 27. Minisztertanácsi jegyzökönyvek. 1923. december 7. I. pont. 48 345. számú törvényjavaslat a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezéséről. In: Az 1922. évi június hó 16-ára összehívott Nemzetgyűlés Irományai VIII. kötet. Bp., Pesti Kőnyomda RT.. 179-188. 49 347. számú törvényjavaslat az önkormányzati működés folytonosságának biztosításáról. In: Az 1922. évi június hó 16-ára összehívott Nemzetgyűlés Irományai VIII. kötet. Bp., Pesti Kőnyomda Rt., 219-221.

Next

/
Oldalképek
Tartalom