Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Schweitzer Gábor: Konszolidáció vagy reakció? A Bethlen-korszak fővárosi novellája (1924. évi XXVI. tc.) és az 1925. évi törvényhatósági választások

választott és legtöbb adót fizető tagjai lesznek, hanem - a székesfővárosnál kilátásba helyezett reform szerint - örökös, továbbá állásánál (tiszténél) fogva bekerülő tagjai is, akiknek körét az ülési illetve szavazati joggal felruházott tisztviselőkkel bővítik. A törvényhatósági bizottság létszámát szabályrendeleti leg úgy állapítják meg, hogy a választott tagok száma kétszerese legyen a legtöbb adót fizető tagok számának. Az örökös tagok, illetve azoknak a tagoknak a száma, akik állásuknál (tisztüknél) fogva tagjai a bizottságnak, nem haladhatja meg a választott és a virilis tagok együttes létszámának 1/8-1/8-ad részét. A legtöbb adót fizetők névjegyzékébe ugyanakkor négyszer annyi legtöbb adót fizető nevét kell feltüntetni, mint ahány virilis tagja a bizottságnak megválasztásra kerül. A törvényhatósági bizottság virilis tagjait maguk a legtöbb adót fizetők választják, hiszen - miként az indokolás leszögezte - „a vagyonosabb elem a legközvetlenebbül, a legjobban ismeri egymást, ami még inkább biztosítja a legjobb kiválasztás lehetőségét".

26 A vármegyei virilis jegyzék összeállításánál - szintén újdonsága a javaslatnak - csak az egyenes föld- és házadó releváns, míg a törvényhatósági jogú városok esetében valamennyi, eddig is figyelembe vett egyenes adót beszámítják. Rakovszky eltérően kívánta szabályozni a bizottsági tagsági megbízatás időtartamát. Míg a választott törvényhatósági bizottsági tagokat háromévenként választanák hat esztendőre, addig a legtöbb adót fizető tagok megbízatása - jelezve, hogy az adó alapjául szolgáló vagyon tekintetében hat esztendő alatt jelentős változások következhetnek be - egységesen három esztendőre szólna csupán. A törvényhatósági választójogot a Rakovszkyféle javaslat az országgyűlési választójoghoz igazította a helyben lakási cenzus felemelésének kivételével. Noha a törvényjavaslat aktív választójogot biztosított a nők számára, a passzív választójog gyakorlásából már kizárta őket. A javaslat - úgymond hiánypótló jelleggel - lehetővé kívánta tenni a belügyminiszter számára a törvényhatósági bizottság feloszlatásának lehetőségét. Ismételten Budapest volt a jogalkotó hivatkozási pontja, hiszen ott már az 1920. évi IX. tc. óta ismeretes ez az intézmény. A törvényhatósági bizottság feloszlatására abban az esetben kerülhetett sor, amennyiben a törvényhatósági bizottság a törvénnyel vagy törvényes rendelettel szembehelyezkedik, vagy felettes hatósága törvényes intézkedésének végrehajtását jogellenesen megtagadja, vagy tartósan munkaképtelenné válik. A törvényhatósági bizottságot feloszlató belügyminiszteri rendelet ellen panasszal lehetett élni a Közigazgatási Bíróság előtt. Noha Rakovszky akként vélekedett törvényjavaslatáról, hogy az „a demokratikus haladás szempontjait összhangba olvasztja az egészséges konzervativizmus elvével",

27 ezzel az érveléssel nem győzte meg a nemzetgyűlést a reform szükségességéről, amely érdemben nem is foglalkozott a javaslattal. Ennél fogva Rakovszky - visszavonva fenti javaslatát - a következő év végén ismételten beterjesztette a törvényhatósági bizottság újjászervezéséről szóló részlegesen átdolgozott elgondolásait.

28 Megújított javaslata szerint a vármegyei és városi törvényhatósági bizottság tagjai között a választott tagokon kívül helyet kapnak az állandóságot képviselő törzstagok,

29 valamint azok, akik hivatali állásuknál illetve tisztségüknél fogva ülési és szavazati joggal rendelkező tagjai a bizottságnak. Vármegyékben a választott tagok egyharmadát az összes választhatók közül, további harmadát a községek jelöltjei közül, míg harmadik harmadát 26 Uo. 213. 27 Uo. 214. 28 567. számú törvényjavaslat a törvényhatósági bizottság újjászervezéséről. Az 1922. évi június hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés Irományai. XII. kötet. Budapest, 1925. 238-273. 29 A törzstagok száma a választott tagok egytizedét teheti ki.