Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)

A MÚLT RÉTEGEI - A SZENT GYÖRGY TÉR TÖRTÉNETE - Magyar Károly: A budavári Szent György tér és környékének kiépülése : történeti vázlat 1526-tól napjainkig 43-126

A BUDAVÁRI SZENT GYÖRGY TÉR ÉS KÖRNYÉKÉNEK KIÉPÜLÉSE Tömeg a Honvédelmi Minisztérium előtt, 1918. november. Fénykép, ismeretlen felvétele, BTMKiscelli Múzeum Fényképtár. gödöllői kastélyukat. 181 A király hivatalos minőségében utoljára 1918. október 24­én tartózkodott Budán. 182 (Ezt azonban három évvel később még egy félhivatalosra sikeredett látogatás követte.) A palota ettől azonban még a hatalom szimbóluma maradt, másnap az egyetemi ifjúság ide vonult demonstrálni. A tüntetők békésen és gyakorlatilag akadálytalanul bejutottak az épületbe, azonban kifelé jövet a karhatalom az Oroszlános udvaron brutálisan szétverte őket. 183 Szinte pontosan két évvel a királykoronázási ceremónia után, 1918. december 12-én - tehát az őszirózsás forradalom nyomán kikiáltott köztársaság idején - kevésbé fényes felvonulás színtere volt a Szent György tér és környéke. A fővárosban állomásozó két HOLLÓ 2000. 31.p. Eszerint a látogatásra január 25-én került sor. Sajnos a királyi palotában tett új-/modern kori uralkodói látogatások időrendje a mai napig nincs összeállítva, illetve nem tudok a korra vonatkozó királyi itinerárium létezéséről sem. Az adatok csak szórványosan álltak rendelkezésemre. Vörös Károly szerint a Debrecenből visszatérő IV. Károly király október 24-én még Budán - vélhetőleg a Várban (!?) - folytatott tárgyalásokat az olasz fronton kialakult válságos helyzetről. VÖRÖS 1978. 759.p. Erre azonban más adatot nem találtam! 183 VÖRÖS 1978. 759-760.p.; KÁROLYI 1977. 140-141.p. Ő ugyan az eseményt október 24-re teszi. Itt köszönöm meg Erdei Gyöngyi szíves segítségét, aki a Károlyi- és Harrer-féle adatokra felhívta figyelmemet. 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom