Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Perger Éva: Nagy-Budapest közigazgatás-szervezési dilemmái 177-200

Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. Az új szabályozásnak a Főváros belső szervezetének kialakításakor egyértelműen kellene követnie egy decentralizált, egy föderális típusú, vagy egy központosított modellt. Az első két esetben a kerületek jogi státuszukat tekintve az önkormányzati alapjoguk hordozói maradnának, és gyakorlatilag erről a szintről „építkezne" a többi szint, (főváros, agglomeráció, régió, feladatok szerinti céltársulások stb.). Míg az első modell esetében csak az önkormányzatok önkéntes, szabályozott (vagy kötelező) együttműködése, illetve a kormányzat biztosíthatná a városi szintű feladatok ellátását, a második modell esetében - kvázi föderatív felépítéssel - kialakításra kerülne egy második területi közigazgatási szint. A harmadik modell a Fővárosi Önkormányzatot tekintené az önkormányzati alapjogok letéteményesének, és ebből bontaná le valamilyen módon a kerületi szintet. (Valamint erről a szintről építkezne nagyobb területi szinteken.) Véleményem szerint-bár logikailag mindhárom út járható - a gyakorlatban a második út a leginkább kivitelezhető. Az első megoldás tovább növelné a térség széttöredezettségét, tovább erősítené az önkormányzatok elkülönülését, felerősítené és megsokszorozná az externális hatásokat. Miután az „alulról építkezésnek" a jelenlegi tapasztalatok szerint szerények az esélyei, erőteljesen megnövekedne az állam szerepe a térség közigazgatásában, hiszen az állam vagy direkt szabályozással, vagy saját dekoncentrált intézményeivel lenne kénytelen megoldani a városi és térségi feladatokat. Az elmúlt években megerősödött önkormányzati hagyományok, illetve a vagyonmegosztás korábbi szabályozása miatt a harmadik megoldás sem kivitelezhető. Megerősíti ezt a meggyőződést, hogy a nyugat-európai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a közigazgatási rendszer átalakítása során egyre nagyobb szerepet kapnak a helyi közösségek, és egyre közelebb kerülnek a döntések a lakossághoz. Álláspontom szerint tehát a fővárosi rendszernek meg kell őriznie kétszintűségét, és alapvetően föderális logikával kell építkeznie. Az új szabályozásnak tehát nem kellene eltérnie attól az alapelvtől, hogy az alapvető közszolgáltatások biztosítása a helyi önkormányzatok feladatai között legyen nevesítve. (Ide értve a kerületi önkormányzatokat is.) A kötelező önkormányzati feladatokat helyi szinten kiegészítenék az önként vállalt feladatok. Továbbra is jól működhet az a rendszer, hogy bizonyos hatósági feladatokat helyi szinten az önkormányzati hivatalok lássanak el, a jegyző irányításával. E feladatok köre, a jegyző és a polgármester egymáshoz való viszonya azonban újragondolást igényel, miután törekedni kellene arra, hogy a helyi önkormányzati szabályozás, döntéshozás, illetve a már meghozott rendeletek végrehajtása jól elkülönüljön a szervezeti rendszerben. Ily módon továbbra is érvényesülne az önkormányzati törvény azon vívmánya, hogy a helyi ügyekben való döntés elsősorban a helyi közösségek feladata. Az új szabályozás megtarthatná a főváros egységét. Az eddigi feladat- és hatáskör-telepítéshez hasonlóan, az egy kerületen túlnyúló vagy összfővárosi feladatokat a Fővárosi Önkormányzat kaphatná meg. A Fővárosi Önkormányzat összetételének 194