Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Beluszky Pál: Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez 121-152

Beluszky Pál Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez hoz nem vezetett, sem népesedési helyzetüket nem befolyásolta. A Duna jobb partján, a Budai-hegységben a török hódoltság megszűnte után telepített németajkú lakosság falvai sorakoztak Budakalásztól, Csobánkától Solymáron, Budakeszin, Csepelen át Soroksárig, Dunaharasztiig. Német eredetű volt Promontor (Budafok) és Tétény lakossága is. E községek közül jó néhányban még az 1930. évi népszámlálás idején is egyveretü német anyanyelvű lakosság élt (Üröm lakosságának 95,6%-a, Budajenő 93,6 Telki 92,3, Nagykovácsi 91,2, Pilisborosjenő 88,5, Budaörs lakosságának 78,9%-a vallotta magát német anyanyelvűnek). E falvak több-kevesebb kiváltsággal bíró jobbágy-községek voltak (Soroksár mezőváros), földesuraik kevés saját kezelésű birtoktesttel, majorsággal rendelkeztek itt; ez is hozzájárult ahhoz, hogy az agglomerálódás a későbbi évtizedekben csak vontatottan vagy egyáltalán nem indult meg a Budai-hegyvidéken (nem állt rendelkezésre felparcellázható nagybirtok). A fővárosi hatásokkal szembeni elzárkózáshoz hozzájárult e falvak helyi közösségeinek zártsága is. A pesti oldalon két hatalmas éket formálva húzódtak a város határáig a földesúri kezelésben lévő nagybirtokok; délkeletről a Grassalkovich-birtok (hozzá tartozott a mai Kispest, Pesterzsébet, Pestszentlőrinc területe, Soroksár határának egy része), északról a Károlyiak birtokai. E ténynek a későbbi elővárosi fejlődésben lesz kitüntetett szerepe: parcellázási akciók sora e birtokokon hozta létre a legtöbb elővárosi telepet, Újpestet, Kispestet, Pesterzsébetet, Pestszentlőrincet, Pestszentimrét stb. Az agglomerálódás második szakasza (1850-1870) E két évtized során az abszolutizmus lassította ugyan a városfejlődést (1851 és 1870 között Pest, Buda és Óbuda lakossága 173 ezerről „csak" 269 ezerre, 55%-kal növekedett), de a leendő főváros megteremtette a „városrobbanás" feltételeit (a vasúthálózat kiépítése, egyeduralkodó szerep az agrártermékek kereskedelmében, a bankrendszer kiépítése, a gyáripar alapjainak lerakása stb.), s egyre többrétű hatást gyakorolt a környező községekre. Területileg s méreteit tekintve is korlátozottan, de megindult az elővárosok kialakulása, illetve egyes községek esetében a falusi átlagot jóval meghaladó népességnövekedés. A kiegyezésig ez a folyamat a pesti oldal északi szektorára korlátozódott, ám ott e folyamat első szakasza már ekkor teljes kifejletben megfigyelhető. Az 1831-ben földesúri telepítés nyomán létrejött Újpest 1848-ban (a községgé alakulás időpontja) 760 lakost számlált, s 1870-re lélekszámát megnyolcszorozta. Keresőinek túlnyomó többségét a községben letelepült ipar foglalkoztatta (bőripari műhelyek, fafeldolgozás, asztalosipar stb.). Pest munkaerővonzása még jelentéktelen. Újpest mellett Rákospalota és Rákoskeresztúr népességgyarapodása mutat „agglomerációs folyamatokra"; előbbi népessége két évtized alatt 75%-kal, Keresztúré 40%-kal nö123