Tanulmányok Budapest Múltjából 29. (2001)
A BUDAI KIRÁLYI VÁR ÉS A VÁRNEGYED MINT POLITIKAI, GAZDASÁGI ÉS KORMÁNYZATI KÖZPONT - F. Dózsa Katalin: Az udvari díszruha története 95-104
F. DÓZSA KATALIN AZ UDVARI DÍSZRUHA TÖRTÉNETE Az udvari díszruha bevezetésének előzményei hosszan nyúlnak vissza a történelemben. A társai közül kiváló ember mindig arra vágyott, hogy már megjelenéséről felismerjék - ő „valaki". Különösen megnőtt ez az igény, ha az ősök is a környezetükre (a respublikában, királyságban, udvarban stb.) jelentős befolyással bíró „valakik" voltak. Kezdetben elég volt ehhez a finomabb anyag, a drágább díszítés, Rómában a fehérített gyapjú és a bíbor szín használata, és egy különleges ruhadarab, a tóga, amelyet csak szabad római polgár hordhatott jeles alkalmakkor. Ahogy azonban a textilgyártás fejlődött, s mind többen hozzájuthattak a drágább anyagokhoz, díszítésekhez, „ruharendeletekkel" próbálták meggátolni az arra „érdemtelenek" díszes öltözködését. Egyidejűleg létrejöttek bizonyos előkelő és kiemelt beosztások birtokosai számára, illetve egyes különösen ünnepélyes alkalmakra- királyi koronázások, egyházi ünnepek stb. -kitalált, illetőleg hordott díszruhák, egyházi, lovagi, koronázási, királyi, császári ornátusok stb. A francia királyi udvarban már a XVI. században kialakultak előírásos férfiöltözetek az egyes különösen megbecsült rangokhoz párosítva. 1 Ezek általában a XVI. század második felére jellemző, úgynevezett spanyol reneszánsz divatot őrizték meg a XVIII. század végéig, helyenként a XIX. század elejéig. A kiemelt tisztségviselők rövid zubbonyt (angolul doublet, franciául pourpoint), szalagos buggyos nadrágot (franciául chausses de retroussées), ezüst szövettel díszített fekete bársony köpenyt és föveget viseltek. XIV Lajos, a Napkirály alatt jött létre a francia királyi udvarban az úgynevezett le grand habitl costume de cour, azaz a nagy udvari díszruha, amelyet annak az úrnak vagy hölgynek kellett hordania, akit bemutattak a királynak. A hölgyeknek kerek kivágású, fűzős derekat, könyökig érő, csipkefodros ujjat és külön a derékhoz kapcsolt uszályt (manteau) kellett viselniük a szoknya (jupe) felett. Eleinte a ruhának a bemutatás alkalmával feketének kellett lennie, de mivel hamarosan ez a viselet már a nagy udvari ünnepségeken is kötelező volt, színskálája kibővült, vörös, kék, zöld, fehér stb. is lehetett. A női ruha formája némi lemaradással követte az aktuális napi divatot, a XVIII. században abroncsszoknya, panier került az alj (jupe) alá. A XVIII. század közepén a szoknyát egybeszabták az uszállyal és arany- vagy ezüstbrokátból, vagy hímzéssel készült, costume/robe de cournak vagy (grand) robe a la française-néi hívták. A XVIII. század második felében a virágmintás lyoni selyemből (vagy annak utánzatából) készült ruha háta gyakran „zsákszabású", azaz úgynevezett Watteau-ráncokkú bővült. Ez a típus nagyon elterjedt volt, nagyon sok európai viseletgyűjteményben őriznek hasonlót, így a Magyar Nemzeti Múzeumban is. 2 A XVII-XVIII. században a francia királyi udvar szokásai voltak ugyanis mérvadók a többi európai uralkodó számára is, és a XVII. század közepe óta Párizs volt az európai divat irányítója. A férfiviselet egy testhez szabott kabátból (justaucorps), mellényből, nadrágból, ingből állt, formája azonos volt a negligée-véí, a hétköznapi viselettel. Ünnepélyességét az biztosította, hogy drága, nehéz lyoni selyemből vagy bársonyból készült, mellrészén arany- vagy ezüstfonalas hímzésdíszítéssel. Eleinte ennek viselete csak néhány kiválasztott kiváltsága volt. 1664. december 29-én 3 született az első „brevet", azaz „királyi levél" egy ilyen arannyal hímzett justaucorps-ról, amelyre a Napkirály saját kezűleg rajzolta meg a hímzés tervét is. A későbbiek folyamán csupán ötvenen kaptak engedélyt arra, hogy arannyal vagy ezüsttel hímeztessék ki kabátjukat, s a továbbiakban is a felséges kezek határozták meg a mintát is. 95
