Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROS KULTURÁLIS ÉLETE ÉS A POLGÁROK - Ács Piroska: A budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményeinek kialakulása, önálló épületének születése (1872-1897) 261-284
buzdítására, anyagi segélyezésére hívta fel a törvényhatóságokat. Nem sokkal később az országgyűlés - hosszas huzavona után - 50 000 forintot különített el arra a célra, hogy a leendő iparműmúzeum számára „műipari tárgyakat" vásároljanak a következő évi bécsi világkiállításon'. így valójában ez a Trefort Ágoston kultuszminiszterségének idejére eső gesztus indította el az alapítás stádiumában levő intézmény szerzeményezését. 1873-ban, a gazdasági válság évében az osztrák fővárosban átfogó, az őstermelést, az ipart, a világkereskedelmet, a tudományt és a művészeti életet egyaránt reprezentáló bemutató nyílt. A bizottság ekkor a megszavazott összeg jelentős részéből kortárs (historizáló) iparművészeti termékeket s az egyes technikák történetének illusztrálására alkalmas eredeti példányokat 4 vagy utánzatokat vett. Képviseletében a tiszteletbeli segédtitkárnak kinevezett Pulszky Károly járt el, aki a külföldiek rokonszenvét is annyira megnyerte az ügynek, hogy azok tetemes árleszállítással adták oda a kiszemelt tárgyakat, sőt többen jelentékeny adományokat is tettek". 5 A Bécsben megszerzett művek mellé az alakuló múzeum megkapta az 1862. évi londoni világkiállítás angol bizottsága által ajándékozott kerámiaanyagot (ezt eddig az Országos Iparegyesületnél őrizték), valamint ide kerültek Xantus János 1868-1870-es kelet-ázsiai, ún. „Novara-expedíció"-jának ipartárgyai is. A kollekció magvához csatolták azokat a magyar népi és háziipari munkákat, melyeket éppen az 1873-as bécsi világkiállításra készülve Xantus János és RómerFlóris szereztek be országjáró kőrútjaik során. Erre a vásárlásra az országgyűlés külön 15 000 forintot szavazott meg. Az anyagot Bécsbe szállítása előtt, 1873 tavaszán Budapesten is közszemlére tették az Országos Magyar Gazdasági Egyesület székházában. A korabeli sajtó jó érzékkel a magyar iparfejlesztés szempontjából is méltatta a kollekciót, hiszen az a közvetlen szemlélet útján tette lehetővé az iparosok számára a művészi elemek felvételét. Ennek a jó példának a tartósságát biztosította az a tény, hogy a néprajzi gyűjtemény hazatérve az Iparmúzeumhoz került. Itt letéteményezték továbbá a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának azon „külföldi műkincseit, melyek semmi összeköttetésben nem állanak nemzetünk iparával és történelmével" 6 . A fokozatosan bővülő anyag önálló elhelyezése megoldatlan volt. Hiába bocsátott a főváros korábban ingyen telket a szervezők rendelkezésére, a közbejött pénzügyi összeomlás miatt az építkezésnek nem volt realitása. így a kollekciót átmenetileg a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában helyezték el. Az ünnepélyes megnyitóra 1874. április 9-én került sor a díszteremben, anol előtte hat vasárnapon át tartottak felolvasásokat az iparmúzeum javára. Keleti Károly - mini az ügyeket vezető bizottság elnöke - a „közönség használatára" bocsátotta a gyűjteményt, melynek első „Kalauz"-a Pulszky Károly hozzáértő szerkesztésében jelent meg 7 . Az anyag felállításán túl azonban a következő három évben a múzeum tényleges eredményt alig tudott felmutatni. Nem rendelkezett a gyűjtemény és a könyvtár gyarapítására szolgáló monetáris alappal, sem megfelelő tisztviselő gárdával és szabályzattal. Ez utóbbit a minisztérium csupán 1876-ban dolgoztatta ki Szalay Imre miniszteri tanácsossal. Ennek értelmében az intézmény a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőjének hatáskörébe került, javadalmait az országos költségvetés irányozta elő. Erdekeinek előmozdítására pedig három évre felügyelő bizottságot neveztek ki. A legnagyobb probléma, a térszűke csak 1877-ben vált kedvezőbbé. Ebben az évben készült el a Képzőművészeti Társulat Sugár úti Műcsarnoka (Andrássy út 69.), ahol évi 6000 Ft bérleti díj fejében az iparművészeti múzeum számára is elfogadhatóbb feltételeket biztosítottak. Az épület mélyföldszíntjén és a félemeleten összesen hét termet betöltő, valamint a fölvezető lépcsőházat elfoglaló anyagot, a már múzeumőri címet viselő Pulszky Károly és segítője, Schickedanz Albert műépítész rendezte el (1. kép), akit „titkári címmel felruházott írnoki állásra" neveztek ki. Kettejük munkája volt az újrarendezett, kibővült gyűjtemény kalauza is. 1878-ban a múzeum születése körül bábáskodó „100-as bizottság" befejezettnek nyilvánította küldetését, további rendelkezési jogáról lemondott. Felkérésére a Vallás- és Közoktatásügyi 262
