Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

TANULMÁNYOK - Zeidler Miklós: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig 9-87

egyetértettek, Kelemen szavainak mégsem volt foganatja, sőt 1934 tavaszán illetékes körökben már arról beszéltek, hogy a versenyeket talán Debrecenben rendezik."

7 Jóllehet a stadion ügyében még sokan felszólaltak - hozzáértők és laikusok, bennfentesek és outsiderek egyaránt -, a^ disputa összességében mégis Borbíró Virgil, Hajós Alfréd és Maróti Géza szó- és tervcsatájává vált. Ők voltak azok, akik részleteiben is kidolgozott tervekkel álltak elő s akiknek elgondolásai irányt szabtak a stadionvita későbbi résztvevői számára is Borbíró mindvégig az Aranyhegyhez ragaszkodott, Hajós, aki életmüve megkoronázásának szánta a stadiont, időről időre új elhelyezési tervekkeljelentkezett, Maróti pedig a húszas évek közepe óta folyamatosan tökéletesítette lágymányosi stadiontervét, mely azonban csak 1937-re nyerte el végleges formáját. Hármójuk vitája elég hamar eljutott a személyes sértésekig, s ebben nagy szerepet játszott személyes és szakmai habitusuk. Borbíró erősen elméleti megközelítéseivel, ötletgazdagságával és - sokszor talán túlságosan is - fantáziadús elképzeléseivel, impulzív, de kevéssé alkalmazkodó karakterével éppen ellentéte volt Hajósnak, ennek az igazi gentlemannek, aki természeténél - és talán élsportolói múltjánál - fogva higgadtabb volt, s aki hagyományosabb építészeti felfogásából adódóan zártabb, kevésbé távlatos és ezért kevesebb kockázatot rejtő terveket készített. Maróti mindvégig kirekesztve érezte magát a hazai építésztársadalomból - rátarti építészek csakugyan le is nézték, mert nem szerzett diplomát -, sértettségét ráadásul táplálta az is, hogy vélt és valós okokból zsidó származása miatt is üldöztetve érezte magát. Itthon inkább belsőépítészként és szobrászként volt ismert, szorosan vett építészeti munkái külföldön készültek, merész és nagyvonalú, egyszersmind akkurátus stadiontervei azonban vérbeli építészi tehetségre vallanak."

8 A három mester vitája tehát nem volt mentes a másik szakmai kvalitásait megkérdőjelező igaztalan és méltatlan megjegyzésektől. Ám még így is sokat felmutatott e remek építészek egészen eltérő, de egyformán értékes felfogásából, őszinte hivatástudatából és a számos építészeti, műszaki és városrendezési szempontot integrálni képes szakmai tudásából. E többéves vita eredménye volt az is, hogy a harmincas évek közepére kizárólag az általuk jegyzett tervek maradtak versenyben: Aranyhegy, Lágymányos, az Óbudai-sziget és a régi lóversenytér. Hajós, akinek fényes sportmúltja, valamint termékeny és sikeres tervezői karrierje közmegbecsülést szerzett, ekkorra az ország vezető sportépítészének számított - épített már stadiont, kerékpárpályát és uszodát -, és lényegében saját küldetésének tekintette a Nemzeti Stadion megalkotását. A nagy stadionvita idején szinte nem múlt el hét úgy, hogy legalább egy sajtócikkel, interjúval, ismeretterjesztő vagy szakelőadással ne jelentkezett volna. Hajósnak többen a szemére vetették - legélesebben persze éppen Borbíró -, hogy nincs kiérlelt koncepciója, és az elhelyezéssel kapcsolatos véleményét állandóan változtatja. Hajós az évek során valóban legalább fél tucat különböző helyre készített stadiontervet, minden bizonnyal azzal a céllal, hogy a hatóságokat gyorsabb intézkedésre sarkallja - és természetesen remélt tervezői megbízásának esélyeit is javítsa. Ezért nem lehet kizárni azt a feltételezést sem, hogy az Aranyhegy ellen részben féltékenységből viselt hadat, mert joggal tarthatott attól, hogy ha ezt a területet jelölik ki a stadion számára, a tervezéssel sem őt bízzák meg. A húszas évektől azonban Hajós tervei egyre következetesebben igazodtak ahhoz az alapelvhez, hogy a stadionnak nem csupán az élsportot, hanem legalább ugyanolyan mértékben a nagyközönség sportolását is szolgálnia kell. Vétek volna, ha a megépítendő sportliget akár csak időszakosan is kihasználatlanul állna, ezért a Nemzeti Stadiont a versenynapokon kívül a műkedvelők részére is meg kell nyitni. Célszerű tehát, ha a stadion a város valamely sűrűn lakott, a központhoz viszonylag közel fekvő részén - Hajós számítása szerint a Blaha Lujza tér 5 kmes körzetén belül - épül fel. Ennek a feltételnek a régi lóversenytér, Lágymányos, az Üllői úti Ferencváros-pálya, Herminamező valamint a Nádor-kert, Angyalföld, a Vizafogó, a Népliget, a Rákosi-rét, Pasarét és a Vérmező felelt meg, a körön kívül feküdt az Óbudai-sziget, a Kaszás-rét, az újlaki téglagyár és az Aranyhegy."

9 A hazai építészeti élet jeles eseménye volt, amikor Hajós Alfréd 1934. február 26-án a Magyar Mérnök- és Építész Egyletben, stadionkoncepciójának mintegy összegzéseként, ismertette új elgondolásait. Hajós már az előadásra készült, amikor február közepén fenyegető levelet kapott. „Tisztelettel értesítjük, 40