Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)
TANULMÁNYOK - F. Dózsa Katalin: Budapest – divatváros : a magyar divattervezés rövid története 89-110
F. DÓZSA KATALIN BUDAPEST - DIVATVÁROS A MAGYAR DIVATTERVEZÉS RÖVID TÖRTÉNETE „A Magyar Öltözetek Rézmetszéséről. / N. M. Gróf Aponyi Antal Cs. és K. Magyar Követ Ő Excelentiája által Parisban ... közlött tudósítás annyira megindított, hogy költségem, és fáradságom nem kímélvén ... tiszteletreméltó Hazámfijainak rézre metzve benyújtani szerentsémnek tartanám azon mulatságban volt Gavalléri és Dámai öltözet szabása ábrázolatát"- olvashatjuk egy bájos, magyaros divatkép magyarázataként a fenti sorokat a Tudományos Gyűjtemény 1829 májusában megjelent számában. 1 Az arannyal vagy ezüsttel gazdagon hímzett, finom „fehér atlatzból való slep ruhás" Dáma és a bíbormentés Gavallér rajzát Wándza Mihály metszette, és Kostyál Ádám „Pesti Polgár és Férjfi Szabó Mester" közöltette, aki a férfiruha tervezője és kivitelezője is volt egy személyben. 2 A metszetben a magyar divattervezés történetének első, magas színvonalú emlékét tisztelhetjük. A Tudományos Gyűjtemény szórakoztató, hasznos, mai szóhasználattal ismeretterjesztő kiadvány volt, nem divatlap. Divatrajzot most először közölt mellékleteként, valószínűleg azért, mert magyar nyelvű divatlap még nem létezett Pesten. Ez az irodalmi, szórakoztató, olvasmányos kiadványtípus, amely a hölgyközönség megnyerése érdekében rendszeresen divattudósításokat közölt, viszonylag rövid múltra tekinthetett vissza. A mintának tekinthető Journal des Luxus und der Moden 3 1786-ban jelent meg Weimarban. Hazánkban az úttörő 1828-ban a német nyelvű DerSpiegef volt, azt követte a magyar Honművész 5 1833-ban, 1835-ben a Rajzolatok, majd az 1840-es években a Honderű, az Életképek és a reformkori irodalomban oly jelentős Pesti Divatlap. A megújított magyar öltözék nagyon tetszett, nemcsak Pesten. Érdekes módon nem 1829-ben, hanem 1830 júniusában aratott igazi sikert Párizsban, a divat fővárosában, amikor Aponyi unokaöccse, Rudolf az orleans-i herceg bálján hordta. így írt róla a Journal des Dames 6 júniusban: „Aponyi unokaöccse egy vörös bársony redingote-t viselt, mellrészen arany paszománnyal, sárga övet arany zsinórból, feszes vörös bársony nadrágot, fent aranyrojttal díszített fekete csizmát." Ez a szöveg vándorolt a többi ismert külföldi divatlapban is, így olvasható július 6-án a Wiener Theaterzeitungban 1 , sőt július 8-án Franz Xaver Stöber (1795-1858) átrajzolásában megjelent a ruha képe is. Közölték azt is, hogy a ruhák a pesti mestereknél készültek. A leírást és a képeket összevetve, nincs kétség arról, hogy az öltözékek azonosak. De többször vissza is tértek rá, június 10-én pl. azt írta a Journal*: „Aponyi magyar egyenruhája, amelyet az 5.-i számunkban leírtunk, ép oly gazdag, mint amilyen elegáns." A siker egyik titka ugyanis, hogy a ruha anyagában, színeiben nem különbözött a többi férfidíszruhától, csak bizonyos fokig szabásában és a díszítés módjában. A Tudományos Gyűjtemény 1830-ban további metszeteket is közölt Kostyál munkáiról, a mester költségén, 9 illetve egy másik szabó, Klasszy Vencel műhelyéből is, akire a Hasznos Mulatságok? 0 című lap így hívta fel a figyelmet: „Nem akarunk eféle művészeink közül senkinek botránkozást szerezni, de azzal tartozunk az igazságnak, hogy e tárgyban, mind újabb szabások feltalálásában, mind összeköttetésben külön szorgalommal s feláldozással fáradozik Klasszy Vencel pesti magyar szabő\ Kostyál természetesen felháborodott az egyoldalú dicséreten, s egy Jelentés-t u írt A Magyar Öltözetek Rézmetszéseiről címmel, felhíva a figyelmet arra, hogy Klasszyt ő már megelőzte: „Ha az értekező azt állítja: hogy a magyar öltözetek eddig renddel nem közöltettek, kövesse meg magát, mert én szinte a tulajdon költségemen ...oly világosan érthető rézmetszéseken közlöttem többféle valósággal divatban lévő mint fçrjfi mint asszonyi magyar öltözetet..." Nem késlekedett a válasszal Klasszy sem, röpiratban oktatva ki 89
