Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

TANULMÁNYOK - Zeidler Miklós: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig 9-87

sportcsarnok kivételével a teljes sportparknak a megépítését 1935 késő nyarára ígérték alig valamivel több mint négymillió pengőért. Az összeg kétötöd részét a sportcentrum felépítésére, egytizedet részét telekvásárlásra kellett volna fordítani, míg a költségvetés felét a terület közlekedésének nagyarányú fejlesztése tette ki.

142 A fővárosi hivatalokban és a közgyűlésben állandó téma volt a stadion. Az óbudaiak és az OKE által vezetett aranyhegyi lobby, valamint a kelenföldiek lágymányosi stadionért küzdő csoportja a legerősebbek közé tartozott, bár utóbbiak telekadományozásra szólító felhívására senki sem jelentkezett. A rákosi rét - eredetileg is fővárosi javaslat lévén - szintén jól tartotta magát. Ezzel szemben a Tarnaypuszta és a régi lóversenytér szénája elég rosszul állt, a Vérmező és az újlaki téglagyár pedig végleg elveszítette minden esélyét. A legtöbb „stadionvárományos" kerületnek volt pártfogója a megfelelő helyeken, az mégis különös súllyal esett latba, hogy a területkijelölés ügyében az egyik fő illetékes Közoktatásügyi ügyosztály vezetőjének, Szendy Károly tanácsnoknak a figyelme ekkoriban az Újpesti-rakpart felé fordult. Ma már nemigen lehet megállapítani, hogy ez minek volt köszönhető - a városatyát bizonyára Mattyók és Hajós tervei győzték meg -, mindenesetre tény, hogy 1934 elején Szendy a Vizafogót javasolta a stadion helyéül. (E terület a Meder utca, a már elbontott Cserhalom utcai MÁV-vonal, a valaha a Forgách utca meghosszabbításában fekvő egykori Béga utca és a Duna között feküdt.) A terv kiegészítéseként a tanácsnok azt is javasolta, hogy az olimpiai falu az Újpesti-szigetre kerüljön, tartaléknak pedig a Népligetet jelölte.

143 A közoktatási ügyosztály azonban nem dönthetett egyedül e nagy horderejű kérdésben - ekkoriban egyébként is a nagy sportcsarnok felépítését tartotta sürgősebb feladatnak -, ezért az ügyet átirányította a városrendezési és magánépítési ügyosztályhoz. Utóbbi a városfejlesztési program megállapítására kiküldött külön bizottsággal való konzultáció után, különböző szempontok - telekviszonyok, környezet, közlekedés, városrendezési lehetőségek - alapján úgy ítélte meg, hogy Budapesten összesen öt alkalmas terület áll rendelkezésre: Nádor-kert-Lágymányos, az Óbudai-sziget, az Aranyhegy, a Vizafogó és a rákosi gyakorlótér.

144 Eközben Vörösváry Miklós Sipőcz polgármestert interpellálta az óbudai stadion ügyében. Felpanaszolta, hogy Óbudát a gazdag Pest és a gőgös Buda mesterkedései miatt a fejlesztések teljesen elkerülték, „természeti szépségei kihasználatlanok, pompás fekvéséből származó előnyei honorálatlanul maradtak." Emlékeztette a polgármestert arra is, hogy a „fővárosnak Óbudával szemben kötelességei vannak", melyeknek most részben eleget tehet azzal, hogy a négy óbudai helyszín - Aranyhegy, Óbudai-sziget, Rómaifürdő, újlaki téglagyár - valamelyikén építi fel a stadiont.

145 A főváros azonban egyelőre nem óhajtott igazságot szolgáltatni Óbudának. Az illetékes sportügyi szakbizottság maga ismerte el, hogy „anyagi fedezet hiányában pillanatnyilag nem látja aktuálisnak" a Nemzeti Stadion megvalósítását, s inkább csak távlatilag foglalkozott a kérdéssel. Akkor is elsősorban a vizafogói elhelyezés lehetőségét kereste. E célból egy háromtagú bizottság 1934 decemberében helyszíni szemlét tartott az Újpesti-rakparton és a helyszínt a leendő stadion számára alkalmasnak találta. Külön előnye volt a területnek, hogy a közmunkatanács tulajdonában állt és hogy kb. ötszáz méteres vízbevágással az Újpesti-öbölhöz lehetett kapcsolni, ami megfelelő méreteket és védelmet adhatott egy evezőspálya számára. A bizottság figyelmét azonban nem kerülte el a környék hátrányos forgalmi helyzete. Pillanatnyilag csak a Váci úti villamos állt rendelkezésre, és mivel a nem túl tágas területen parkoló elhelyezésére sem volt mód, az autós közlekedéshez sem lehetett vérmes reményeket fűzni. A várva várt óbudai híd, valamint hajóállomások és villamosvonalak megépítése javíthatott ugyan a helyzeten, de még így is szükségesnek látszott az újlipótvárosi és Szent István-városi teherpályaudvarnak a személyforgalomba való beállítása és esetleg a Nyugati pályaudvarhoz történő bekötése. Hátránya volt még e területnek, hogy feltöltési, partrendezési és árvízvédelmi munkákat igényelt s hogy éppen északnyugat felől, vagyis az uralkodó szelek irányából teljesen nyitott volt. Ez pedig azzal fenyegetett, hogy a sportolókat nem csupán az erős széljárás, hanem az óbudai gázgyár és a Leipziger-féle cukor- és szeszgyár óbudai üzemének komisz levegője is zavarja majd.

146 46