Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

TANULMÁNYOK - Zeidler Miklós: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig 9-87

Amíg a hivatalokban lassacskán mégiscsak zajlottak az események, a nagyközönség sem unatkozott. Május közepén háromhetes sportművészeti kiállítás nyílt a Nemzeti Szalonban. A látogatók az Árkay-Borbíró-féle aranyhegyi stadion és Hajós óbudai-szigeti sportligetén kívül Pogány Móric két munkáját is megtekinthették. Az egyik az 1930-ban készült Lágymányos-nádor-kerti gigantikus terv újabb változata lehetett, amely a területnek sportvárosi, kiállítási és egyetemi városi funkciókat szánt, míg a másik egy sportcentrum tanulmány vázlata volt.

147 Az év vége felé valamelyest csökkent ugyan az érdeklődés, és az indulatok is csillapodtak némileg, de a stadion ügye azért szem előtt maradt. Annál is inkább, mivel Hajós és Borbíró között hirtelen kiújult a vita. Hajós Alfréd november végén ezúttal az Építőmesterek Egyesületében tartott előadást, s itt ismét számba vette a lehetséges fővárosi elhelyezési terveket. Az általa megfelelőnek ítélt öt helyszín az Óbudai-sziget, a Vizafogó, Angyalföld, a Rákosi-rét és Sasad - között már megint nem volt ott az Aranyhegy, így ezután nem is következhetett más, mint Borbíró tiltakozása. A vita e második kiadása nem hozott új érveket, s koreográfiája is változatlan maradt: a két építész eleinte saját terveinek hallatlan előnyeit, később egyre inkább az ellenfél elképzeléseinek gyökeres hibáit igyekezett kidomborítani. Érdekes volt viszont, hogy Hajós megfontolásra javasolta, hogy a stadiont a Sasadi út és a Beregszász utca között, a Farkasréti temető alatti meredek hegyoldalban helyezzék el.

148 Az 1935-ös év szokatlan csendben telt el, bár most éppen a parlamentben beszéltek többet a stadionról. Az új összetételű országgyűlés megnyitásakor maga a kormányzó is kifejtette, hogy különös gondot kell fordítani a testnevelés okszerű fejlesztésére s benne a Nemzeti Stadion felépítésére. A stadion csakugyan szerepelt a kormány munkaprogramjában, de még mindig nem született döntés az elhelyezés és a finanszírozás kérdésében, s a kultuszminiszter is csak reménykedhetett abban, hogy a nem túl távoli jövőben „konkrét elgondolásokkal jöhetünk."

149 Ha a kormány nem is, a stadion számos elnyűhetetlen propagátora a következő esztendőben kettőzött erővel munkálkodott. Szendy Károly, az új polgármester az év elején a régi lóversenytéri tervhez tért vissza, s ebben lelkesen támogatta őt Petrovácz Gyula városatya is. Mindkettőjüket Hajós győzte meg, aki felelevenítette a párizsi olimpián győztes tervét. Hajós a mai Aréna út-Stefánia út-Thököly út által bezárt 36 hektáros területre hat nagyobb és néhány kisebb sportlétesítményt telepített (18. kép). A tervlapon az Aréna út mentén sorakozott nyugatról kelet felé a hatezer nézőt befogadó Nemzeti Sportcsarnok, a hatvanezres Nemzeti Stadion, az ötszáz gépkocsira méretezett parkoló, valamint a korszerű lőtér. A sportcsarnoktól északra állt a fedett teniszstadion és több teniszpálya, a stadiontól északra pedig az ötezres nyitott teniszstadion és az ugyancsak nyitott tízezres úszóstadion. A sportcentrum magába olvasztotta volna a főként kerékpár- és motorversenyekre szánt és néhány esztendővel korábban újjáépített Millenáris Sporttelepet. A költségvetés is mértéktartó volt: alig haladta meg az öt és fél millió pengőt - legalábbis papíron.

150 Ezzel szemben Karafiáth Jenő megint a Duna-parti stadionra adta a voksát. Az egykori OTT-elnök és kultuszminiszter mindjárt rövid históriai áttekintést is adott a stadionkérdésről s megállapította, hogy „a régi arénaszerű megoldással szemben mindenütt a szabad természetben, poétikus ligetstílusban tervezett kivitel kerül előtérbe". A budapesti stadiont is ilyennek képzelte, helyéül pedig - a kormányzónak a Dunára mint a „népek országútjára" vonatkozó „történelmi súlyú megjegyzését megszívlelve" - a Lágymányos-Nádor-kert közös területét ajánlotta. Karafiáth úgy vélte, hogy a feltöltésekkel kellően megnagyobbítható terület a nemzetközi vásárnak, stadionnak és olimpiai falunak is helyet adhat, s ha az épülő hidat átadják a forgalomnak, közlekedése is kielégítő lesz.

151 Voltak, akik nem kötötték le magukat egyik konkrét elképzelés mellett sem, csak általánosságban sürgették a stadion megalkotását. Ilyen volt pl. Vázsonyi János demokrata és vitéz Martsekényi Imre egységespárti országgyűlési képviselő, aki a sport önmagán túlmutató, a nemzetközi presztízs és a hadikészültség szempontjából is számottevő jelentőségére hivatkozva követelte, hogy az építkezés mihamarabb induljon meg. Erre jó esélyt láttak, hiszen Gömbös Gyula személyében ekkor, úgymond, „ízig-vérig sportember" állt a kormány élén. De, mint Martsekényi elmondta, a honi sportkultusz fejlesztésére 47