Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

TANULMÁNYOK - F. Dózsa Katalin: Budapest – divatváros : a magyar divattervezés rövid története 89-110

san a művészek által tervezett reformruhákat már nem csupán közvetlen környezetük, de a bátrabb, feltűnést kedvelő, jó alakú társasági hölgyek is hordták. Hazánkban is a XIX. század végétől merült fel az igény a női viselet művészi szintű tervezésére és kivitelére. A Magyar Iparművészeti Társulat pályázatain, karácsonyi vásárán, illetve havilapjában, a Magyar Iparművészeiben feltűntek az iparművésznők alkotásai, ezek azonban inkább hímzések, esetleg hímzett blúzok, öltözködési kiegészítők voltak, festett legyező, napernyő, domborított bőrtáska stb. 1902-ben gyermekruha-tervezési pályázatot

36 hirdettek meg, de a díjat, bár 12(?) terv érkezett be, eredménytelenség miatt nem osztották ki. Rendszeresen jelentkezett alkotásaival a kiállításokon, pályázatokon Mirkovszkyné Greguss Gizella, 1901-ben a Szegedi Iparművészeti Kiállításon többek között egy estélyi köpennyel: „a rendkívül leleményes és ötletes művésznő finom ízlésre valló, modern színvonalon álló, változatos alkotásainak egy egész gyűjteményével külön is szerepel: Ez utóbbiban szintén égetett bársonyból

37 készült gyönyörű bársonybelépője a legszebb, amelynek fényes sárgásbarna alapján pompásan érvényesül a beégetett tompított tónusú rajz pávaszemekkel átszőtt lendületes vonalainak ritmikus játéka" dicsérte Divald Kornél

38 műtörténész. A későbbiekben nem olvashatunk az ismert iparművésznő ruhaalkotásairól, de a Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteménye őriz egy selyemhímzéses fekete tüll estélyi kabátot

39

, amelyet eredetileg a Szikra néven publikáló gróf Teleki Sándorné számára készített, majd Kaffka Margit tulajdonába került. ' Tudunk arról is, hogy Lakatos Artúr 1903-ban egy hétköznapi, a modern zakót utánzó magyaros férfiruhát tervezett, amelyet az Új Időt

0 című hetilapban ismertetett, nem sok sikerrel. Szintén néhány magyaros ruhatervvel jelentkezett a gödöllői művészcsoport tagja, Undi Mariska. A gödöllőiek egyébként, más hasonló csoportokból eltérően, bár saját maguk egyszerű reformöltözéket viseltek, Undi kivételével se kiállításra, se egyéb nyilvánosságra hozatal céljából nem terveztek ruhát. Körösfői Kriesch Aladár (1863-1929) festőművész ugyan azt hirdette, hogy a női divat a népviselet, főleg a kalotaszegi elemek segítségével újulhat meg, de nem foglalkozott a továbbiakban a kérdéssel. Undi Mariska követte Körösfői útmutatásait, terveit 1906-ban közölte az Új IdóY\ majd 1912-ben a Magyar Iparművészet

1

. Elek Artúr szerint: „Ruhái a népviseletnek megnemesített és logikussá fejlesztett változata." 1912-es modelljeit már nem a népművészet ihlette: „Újabban megtermékenyítőleg hatott képzeletére Poiret művészete, amely főként a színkombinációk iránt ébresztette fel érdeklődését" Gyakorlatilag tehát Undi Mariskát tekinthetjük az első magyar divattervező iparművésznek, de egyrészt keveset és ritkán tervezett, másrészt nem volt komoly visszhangja munkásságának. Az I. világháború idején Tormay Cecil, az ismert írónő előkelő mágnáshölgyek közreműködésével megalakította a Fényűzés Elleni Ligát

43

, amely 1916-ban divattervezési pályázatot írt ki - az elsőt Magyarországon! Céljuk a háborús anyaghiány miatt anyagtakarékos, praktikus ruhák megalkotása volt. A mai olvasó számára különösen mulatságos az a feltétel, hogy a ruhák anyaga csak bársony és selyem lehet, semmi esetre sem sötétszürke vagy sötétkék posztó. De rögtön érthetőbbé válik a kiírás, ha tudjuk, hogy az utóbbiak voltak a katonai egyenruhák alapanyagai. A pályázatra rengeteg mű érkezett, amatőröktől, valószínűleg arisztokrata hölgyektől is, de nincsenek adataink a résztvevőkről. A kivitelezett modellek nagy sikert arattak, elsősorban azért, mert, ahogy a Divatsalon tudósítója korholóan írta, nem feleltek meg a kitűzött célnak: „Egy olyan kiállítást látott ugyanis (a tudósító), amelynek címe és tartalma teljes ellentétben áll egymással... A fényűzés ezekben az angol és francia nagystílű alkotásokat utánzó kreációkban vígan, sértetlenül tenyészik tovább.

m A háború alatt egyre erősebben jelentkezett az igény, hogy önálló magyar modelltervezés legyen, hiszen a francia modelleket mind nehezebb volt megszerezni és egyre drágábbak lettek. Különben is, ez Jdtűnő alkalomnak tűnt a Párizstól való elszakadásra. így írt erről 1914-ben Gonda Béla a Magyar Iparművészeiben:

45 „a háború kínálja az alkalmat, hogy összeterelve mindazt a művészeti értéket, tudást és fantáziát, amely iparművészeinkben megvan, fejlesztve a hölgyközönségnek általános művészeti kultúráját és esztétikai érzékét, végül hozzáfűzve mindehhez azt a mesterségbeli tudást, amely e szakmabeli iparosainkat még a külföldön is elismertté tette: igyekszünk a párizsi divattól való emancipalódásra". 96