Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)
TANULMÁNYOK - Tóth Árpád: Hivatali szakszerűsödés és a rendi minták követése 27-60
múlta felül tartozása és ezt a jelentős deficitet hagyja két kishivatalnok fiára, leányára (akit egy magyar szabóhoz adott hozzá korábban) és harmadik fiára, aki szintén szabómester volt. A fenti példák különböző variációi annak, hogy a kézműves apa számára mekkora anyagi terhet jelent fia hivatalnoki pályára irányítása. A reformkori Pesten a vizsgált esetek többségében ez a teher még elviselhető volt, ráadásul a tisztviselő családtag presztízsemelkedést is biztosított (így az anyagi áldozatért cserébe nagyobb, bár más jellegű hasznot hozott, ha az egyik fiú társadalmi státuszát-iskolázottságát tekintve emelkedett), sőt a hivatalos ügyek során képviselte a családot. A presztízsszempont jelentőségét tükrözi, hogy többnyire a legidősebb fiút küldik a szülők tisztviselői pályára."^ Hasonló következtetésre ad alkalmat az, hogy a városi tisztviselői poszt utat jelentett a hagyományos nemesi-rendi csoportok felé való tájékozódáshoz is. A város hivatalnokai között jelentős az ebből a rétegből származók aránya. Világos példa erre Fellner Benedeké, aki három évtizedes szolgálat után lett a város tanácsnoka, majd polgármesterré is megválasztották. Hagyatéki anyagából tudjuk, hogy gyermekei a kor szinte minden lehetséges irányát példázzák: egyik fia orvosi pályára került,"* a másikat a meggazdagodás esélyét jelentő kelmefestői mesterségre taníttatta, lányai közül az egyiket egy pesti háztulajdonos.kereskedőhöz, a másikat katonatiszthez, harmadikat pedig egy szintén pesti nemes ügyvédhez adta. Végrendeletéből az is kiderül, hogy apja báró volt, két unokaöccse pedig katona, az egyikük már tiszti rangot viselt.'" Hasonló orientációt feltételezhetünk az esztergomi születésű Szilva Ferencnél, aki tisztviselői pályafutását végig a rendészeti feladatokat ellátó Kapitányi Hivatalban töltötte. Nem ismerjük származását, de tény, hogy mindkét fia katonatiszt lett (a hagyaték összeírása idején a fiatalabbik még csak kadét őrmester, az idősebb viszont már huszár főhadnagy) és hogy tanácsnokokat megszégyenítő nagyságú hagyatékában nem szerepel ingatlan, csak tőkeként kölcsönzött pénz. Ez arra utal, hogy a mobilizálható vagyontárgyakat előnyben részesítő katonai mentalitás erőteljesen jelen lehetett stratégiájában. így függhet össze egymással az is, hogy Hummel József tisztviselői pályának első fontosabb posztján a város alkapitánya lett és hogy fivérei (vagy nagybátyjai) közül ketten is katonatisztek voltak. Noha nem a katonatiszti pálya irányába mutat, mégis ugyanebbe a nagyobb csoportba, vagyis a nemesi származásúak körébe tartozik Vukovich Mihály, akinek apja Arad vármegye királyi kamerális ügyésze volt és akinek örököse egy kúriai ügyvéd felesége.^" Vukovich magas beosztásból, főügyészként kezdte pesü városi pályafutását, a zalai születésű Ságody Istvánt viszont „azonnal" tanácsnoknak választották meg. (Ez nem jelenti azt, hogy ismeretien személyek lettek volna korábban Pesten: mindketten háztulajdonosok, Ságody korábban szintén kúriai ügyvéd.) Az ő személye azért figyelemreméltó, mert utódai is a város tisztviselői lettek: Sándor fia lassú hivatali emelkedés után tanácsnok, majd 1848-ban a város alpolgármestere, egy másik leszármazottja, Ignác pedig az 1855-ben egy szakhivatal vezetője. Nyilván nemesi származású Komlósy Antal is, akinek apja járási adószedő volt Pest-Pilis-Solt vármegyében." A nemesség mint az előkelők rendi-társadalmi státuszának kifejeződése persze nemcsak a beleszületés űt}Án lehetett jelen a tisztviselők életében, hanem követendő mintaként, célkitűzésként is. Ez világosan látszik a nemességért folyamodó tisztviselők példájából: a vezető tisztviselők közül Steinbach Ferenc későbbi tanácsnok 1810-ben nyert nemességet (később előnevet is kapott: hidegkúti Steinbach lett), Fellner Benedek 1824-ben polgármesterként, Tölgyessy (Eichholz) János 1838-ban, polgármesterré választásának évében, Járy (Tretter) György pedig 1843-ban, amikor városbíró lett.'^ Rajtuk kívül is címeres nemeslevelet kapott több városi tisztviselő, ill. családja és ugyan a forrásként használt segédkönyv alapján nem bizonyítható, de valószínű, hogy többnek is volt címerpecsétje.^^ Kevesebb példát találtunk a harmadik típusra: a honorácior szaunázásra, ez azonban nem biztos, hogy a valóságos arányt tükrözi. 37
