Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Tóth Árpád: Hivatali szakszerűsödés és a rendi minták követése 27-60

Ebbe a csoportba sorolható Moriin Imre tanácsnok, aki Vácott született, 1810-ben állt Pest szolgálatába mint tiszteletbeli ügyész (előtte feltehetően ő is ügyvéd lehetett), 1819 januárjában polgárjogot kapott és még február elején a tisztújításkor a választott polgárság tagjává választották. (A város tanácsnoka 1822-ban lett.) Magyar nyelvű hagyatéki irataiból kitűnik, hogy Morlin apja és fivére gazdatiszt volt: előbbi a váci püspöki uradalom számvevője, utóbbi kasznár egy közeli faluban. Fivérének és három sógorának foglalkozását nem sikerült kideríteni, de az biztos, hogy unokaöccse az 1840-es években a városi iroda hivatalnoka volt. E család történeténél lehetőség nyíh a hosszabb távú megfigyelésre is. Az 1893-ban nemességet és nemesi előnevel is kapott Morlin családban fővárosi ügyvédtől kezdve főárvaszéki elnökön keresztül minisztériumi tanácsost is találunk, köztük azt a tisztviselőt, aki a magyar kisdedóvó-rendszert megszervező törvény (1891) kidolgozója volt, ezen kívül közíróként is működött és jogtörténeti tanulmányokat is közöh.^" Szintén a születő értelmiség státuszával rendelkező apától származott Miskolczy József, a város egyetlen a református felekezethez tartozó tisztviselője. Sem ő, sem pedig apja nem szerzett polgárjogot Pesten, de Schmall tisztviselőjegyzéke és Miskolczy István végrendelete (annak is az a tétele, amelyikben a pesti református egyházra hagyott pénzösszeget) egyértelművé teszi, hogy az apa a város alkalmazásában álló sebész, felsőfokú végzettséggel rendelkező - ahogy ma mondanánk - „szakértelmiségi". A Királyi Lottóhivatalnál volt tisztviselő Lohr Antal városi ímok apja. Távolról tartozik ebbe a csoportba Degen Jakab városi mérnök, akinek őseit nem ismerjük, ha pedig a feltételezhető előd az a hasonló vezetéknevű bognármester, akit a polgárkönyv megemlít, akkor Degent az iparos-származásúak között kell említenünk. Az ő családfájáról azonban a szakértelmiségi orientációnak egy sajátos és a kor adottságait jól mutató vonása olvasható le, ezért látszik indokoltnak a honoráciorok sorában említeni. Degen a pesti Institutum Geometricumot végezte el és így lett a város mérnöke 1807-ben, majd a Mérnöki Hivatal megszervezését követően annak első vezetője. E hivatal többek között a városi utak, csatornák műszaki állapotáért volt felelős. Ez azért lényeges, mert Degen sógora (vagy apósa) Zitterbarth Mátyás építészmester^' volt, aki túl azon, hogy a város egyik legtöbbet foglalkoztatott építésze volt (többek között a Vármegyeházát is ő tervezte) kvázi-hatósági funkciót is betöltött: negyed századon át a városi ingatlan-becsükön ő szerepelt az építési munkák szakértőjeként és a Szépítő Bizottmánynak is tagja volt. Larson szerint'* a modem értelmiségi foglalkozások születésénél az egyik döntő lépcsőfok a formális szakképzés intézményesedése, amelynek következményeként végképp elvált egymástól az egyetemi és a céhes képzettség, mint pl. a sebész és a felcser, az orvos és a patikus, az (építész)mémök és a kőművesmester. E foglalkozások más piacra dolgoznak és a presztízsük is különbözik. Az értelmiségi foglalkozások tradicionális, ill. modem formái - mondanánk ma. Degen és Zitterbarth rokonságában azt a stádiumot fedezhetjük fel, amely ezt az elválást megelőzte: a ma építőművészként számon tartott Zitterbarthot a kor társadalma céhes kőművesmestemek tekintette, ahogy Pollack Mihályt is muranus magistemék nevezi az anyakönyv. Ő a képzettsége után is értelmiséginek nevezhető Degen húgát veszi nőül. A mintába került tisztviselők egy részéről csak azt tudjuk, hogy apjuk pesti háztulajdonos volt. Egy-két bel- vagy lipótvárosi ház birtoklása nemcsak az ingatlanok forgalmi értéke révén jelentett komoly anyagi erőt, de a lakások kiadása esetén jelentős jövedelmet is hozott, így feltételezhető, hogy ezekben az esetekben is tehetős emberek küldték tisztviselői pályára gyermekeiket - hasonlóan az említett jobbmódú kézművesekhez. (Ezt sejteti az a gyakorlat is, hogy a polgárrá avatáskor befizetendő egyszeri polgárdíj összege éppen a háztulajdonosok - és az „intelligencia" - számára volt a legmagasabb: a vizsgáU korszakban 50 forint, szemben a kézművesek és a kereskedők által fizetett 12 és a „polgár-fiak" számára kötelező 6 forinttal.)" Mit sem tudunk azonban e családok egyéb kereseti lehetőségéről, illetve rendi értelemben vett származásáról. 38