Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - F. Dózsa Katalin: Bánffy Miklós gróf, a színházi látványtervező 337-347

esik Bánffyról is, a „Magyar Iparniűvészef-ben 1913-ban^' és az 1914-es^^ színházi számban névvel szerepelnek tervei, melyek magas színvonalú rajztudásról és művészi invencióról tanúskodnak. Bánffy egyébként saját bevallása^^ szerint nagyon jól tudott rajzolni, középiskolás korában Székely Bertalantól tanult. Bánffy képzőművészeti tevékenységéről szóló híradással először a „Magyar Színpad"^''-ban Herczeg Ferenc Éva boszorkány c. (bemutató 1912. március 22.) darabjával kapcsolatban találkozhatunk. „...Méltányolták az újdonság nagyszerű kiállítását, amelynek sikeréből - így újságolták a főpróbán - gróf Bánffy Miklós kormánybiztos is részt kérhet magának Ujváry és Kéméndy mesterek mellett, akiknek nemcsak érdekes képzőművészeti tanácsokkal, de terv-vázlatokkal is segítségükre volt a kosztümök és különösen a díszletek tervezésénél." A következő mű, amelynél tudjuk, hogy közreműködött, (mert több tervét ismerjük^'), a Trubadúr felújítása. Ezek látványosan nagy, plasztikus formákkal megoldott, ugyanakkor festői díszlettervek. Különösen a várjelenet kömyezete monumentális, de különösebb feltűnést nem keltettek, nem izgalmasabbak vagy modemebbek, mint amit a magyar színházi világ ekkor már produkálni tudott. Richard Strauss Salome című darabjának díszleteinél viszont, (bemutató 1912. december 19.) már a színházi előzetes és a kritika is az újdonságot dicsérte: „...kiállítás és díszletek dolgában is egészen újat produkál s a híres teraszt, ahol az események lejátszódnak egészen más beállításban hozza, mint az eddig ismert szcenáriumok"^^, majd érzékletesen le is írják: „A díszletek rendkívül érdekesek, újak, eredetiek és a vértől és bujaságtól, szerelemvágytól és borzalmakból alakított júdeai éjszaka hangulatát nagyszerűen adják vissza. A nézőktől jobbra a színpadon hatalmas bástyafalak emelkednek, 2 magas oszlop tetején kővederben tűz ég és világos foltokat vet az éjszaka sötétjébe. A színpadon kút, baloldalon nyitott terasz".^^ Az újság a Gordon Craig hatását mutató színpadképet Kéméndy-nek ajándékozta, de szerencsére megjelent az eredeti terv Bánffy rajzával a „Magyar Iparmuveszet'^-ben,^" ami egyértelművé teszi, kinek az alkotása az „újat produkáló" színpadkép. S ettől kezdve egyik szenzációs díszlet- és jelmezmegoldás követte a másikat. 1913. január 19-én mutatták be az Operaházban Offenbach Hoffman meséit Hevesi rendezte, de hogy ki csinálta a díszleteket, azt sehol sem közölték. Se Kéméndy, se Bánffy neve nem hangzott el, de az eddigiek ismeretében biztosak lehetünk benne, hogy Hevesi, Bánffy és Kéméndy közös műve. A „Magyar Színpad" szerint „Az egész darab olyan lesz, mint egy lázálom, fantazmagória."^ Később Hevesi tárcáját is közlik,* amelyben leírja koncepcióját. Az első jelenet egy sötét pincében játszódott, amelyet csak a belopózó fénysugár világított meg. A babajelenet nem a szokásos rokokó szalon, hanem egy laboratórium, ahol a groteszk menüett hangjaira német kisvárosi ódivatú figurák vonultak be A legfantasztikusabb az Antónia-jelenet lehetett, amely a szöveg utasítása szerint egy „bizarr szobában"-ban játszódik. S valóban, az a hely, amelynek falán Miracel doktor ki-be járkál, ahol egy kép (Antónia édesanyja) énekelni kezd, elég bizarr hely lehet. Ezt a feladatot briliánsán oldották meg. A falakat, bútorokat de még Miracel hegedűjét is fekete bársonnyal vonatták be, csak a kontúrok világítottak fehéren. A doktort is fehér kontúrok jelezték, így akkor tudott láthatatlanná válni, amikor akart, csak úgy kellett fordulnia, hogy a fehér körvonalak ne látszódjanak. Antónia ebben a kísérteties szobában fehér ruhát viselt. A vázában égő vörös rózsák, néhány lámpa vörös fénye „...hoznak valami különös, fantasztikus életet",^' a német romantika irracionális világát. Az ötletet, a fekete alapon változó színű kontúrokat, először Sztanyiszlavszkij^^ alkalmazta 1907-ben Az ember élete c. darabban, de ő nem volt megelégedve vele, formalitásnak érezte. A romantikus darabban viszont telitalálat volt: Báhnt Aladár," a Nyugat kritikusa szerint „...A IV. felvonás fehér függönyös, fekete szobája, fekete bútoraival...fojtogató rémületbe ejtő keretei a bekövetkező döbbenetes eseményeknek. Közvetlenül, majdnem nyersen adja Hoffmann miszticizmusát."'" 1913. február 21-én mutatták be a Nemzeti Színházban G. B. Shaw Caesar és Kleopatra-}át. 341