Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Tóth Árpád: Hivatali szakszerűsödés és a rendi minták követése 27-60

önmagában is gyanús. Alig hihető ugyanis, hogy az árak változása negyedszáz éven át ne okozzon módosulást a pénz értékében, mindenesetre amíg az újabb ártörténeti alapkutatások eredményeit nem publikálják, addig a szokásos módszert kell alkalmaznunk, vagyis az egyik pénznemben megadott értékeket a másikba átszámolva használjuk, ez csökkenti a legkisebbre a tévedést. 18201830-as években általában váltóforintban számoltak, előtte és utána viszont ezüstpénzben - ennek megfelelően az itt megadott értékek pengőforintban értendőek.^* A tisztviselők fizetését mindkét időmetszetben ezüstforintban számolták.^' A tisztviselők fizetése a kortársak szerint is alacsony volt : „Mily aránytalan s a kor szükségeihez nem alkalmazott hazánkban a közhivatalnokok fizetése, mindenki előtt ismeretes." - írta a Pesti Hírlap™ és példaként Pest 1845. évi fizetéseit hozta fel. E véleménnyel a mai szemlélő is egyetérthet - pl. 1821ben egy tisztviselő számára illő lakás évi bérlete 300-1000 forint körüli értékre rúgott^' ehhez képest pedig 1822-ben a tanácsnokok fizetése 400 forint volt. A fizetéseket három dimenzióban hasonlíthatjuk össze: nyomon követhetjük időbeli alakulásukat, szinkron összevetést végezhetünk más nagyobb városok, ill. a vármegyék tisztviselőinek jövedelmével, végül az egyes vagyonok egészéhez viszonyíthatjuk a béreket. 1822 és 1833 között^^ az alacsony beosztású irodai hivatalnokok bére nem változott, akárcsak a szakhivatalok apparátusában dolgozóké, míg a belső tanács tagjainak, valamint a városi ügyészség alkalmazottainak fizetése 25-50%-kal emelkedett. Ez az arányeltolódás 1833 és 1847 között kiegyenlítődött, ekkor ugyanis éppen azok a beosztások hoztak 20-40%-kal több fizetést, amelyek az előző periódusban változatlanok maradtak. Összességében tehát úgy tűnik, hogy a huszonöt év leforgása alatt alig emelkedtek a fizetések (a növekedés névértéken átlag évi 1-1.5% körüli). Ha a pesti városi tisztviselők fizetését a kor nagy lélekszámú szabad királyi városaival - így a természetes referenciaként adódó Budával, a nagy alföldi központokkal: Debrecennel és Szegeddel, végül pedig Pozsonnyal - vetjük össze," akkor azonnal látszik, hogy a legtöbb beosztásban 15-25%-kal magasabbak. Ez azért érdekes, mert a többi város között nem könnyű sorrendet felállítani, mivel a különféle posztokat eltérően díjazták. Vagyis még „informálisan" sincsen országosan egységes fizetésrendszer, az illetményeket a helyi hagyományok és igények szabják meg. Ha Pest városát Pest-, Pilis-, Solt vármegyével hasonlítjuk össze, akkor látjuk, hogy a főjegyzők és a (hadi-) pénztámokok kivételével, (akik azonos nagyságú illetményt kapnak a megyében és a városban), az összes tisztviselőt Pest városban díjazzák jobban. Ezzel szemben Pozsony vármegye és székhelye összehasonlításakor az derül ki, hogy ott egyes posztokat a vármegyében honorálnak magasabb fizetéssel. Palugyay adatai szerint Pest - anyagi értelemben - jobban megbecsülte tisztviselő alkalmazottait, mint más városok és a vármegyék. Ezt az is magyarázhatja, hogy a néhány tízezres nagyságúról százezressé duzzadó város igazgatása nagyobb erőfeszítést igényelt, bár Pesten a városi alkalmazottak és a tisztviselők száma magasabb volt, a feladatok terhét tehát többen viselték. Az is figyelembe veendő továbbá, hogy ekkor Pesten a megélhetés lényegesen megdrágult más városokhoz képest. Az évi fizetéshez gyakran naturáliák is járaltak (mint pl. Pesten a polgármester és a városbíró 2-2 öl tűzifát kapott).'" Ennél jelentősebbek lehettek azok az összegek, amelyeket napidíjként kaptak „kiszálláskor". Ezekről összefoglaló számítás nem készült,^' de szórványos esetekről vannak adatok, pl. amikor hatósági jellegű tevékenységet végeztek a kiküldött tisztviselők. A hagyatéki ügyek során például magáért az összeírásért az örökös (általában az özvegy) által írásban felkért tanácsnokok 1838-ban Seeber polgármester halála után 30-30 forintot kaptak, a segítségükre lévő írnokok 20-20 forintot. Egy jómódú kézművesmester hagyatéka után (1847-ben) az összeíró tanácsnok 10, a segédkező ímok 7 forintot kapott, 5 forint illette meg a Telekhivatal alkalmazottját, aki a mintegy 25000 forint értékű házat felbecsülte és további 1 forint 20 krajcárba került a hitelek betáblázásáról szóló kivonat elkészítése. Ennél magasabb összeget kapott az iroda kiküldött 42