Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Tóth Árpád: Hivatali szakszerűsödés és a rendi minták követése 27-60

Fajansz tintatartó, Kuny Domonkos műhelyéből, XVIII. sz. vége. BTMKiscelli Múzeuma, Itsz.: 13.225 tisztviselője a hagyaték nyilvános árveréséért. Ezekre az összegekre mindenképp számíthattak a tisztviselők - arra is van példa, hogy még akkor sem engedték el, amikor egyik néhai kollégájuk deficites hagyatékáról volt szó.^* - Ezeket az adatokat nem tudjuk összegezni, mivel nem áll rendelkezésre jegyzék az összes hagyatéki eljárásról és az egyéb „kiszállással" járó alkalmakról. A vármegyénél a főispán és helyettese 10 forint 24 krajcárt kapott ilyenkor napidíjként, a főügyész, a főjegyző 4 forint 48 krajcárt stb." Az is igaz persze, hogy egy ilyen út a megyén belül lényegesen több időt vehetett igénybe és többe került, mint ha csak a városban kellett volna felkeresni egy címet. A tisztviselők anyagi helyzetéről tájékozódva az utánuk maradt vagyonról készült hagyatéki leltárokban^* megvizsgáltuk a hagyatékok aktív és passzív részének egymáshoz mért arányát, vagyis azt, hogy mekkora tartozási kötelezettségek terhelik a tisztviselők vagyonát. A leltárak adatai pontosan tükrözik a vezető beosztású tisztviselők és a kishivatalnokok vagyona közötti nagyságrendi különbséget is (Id. a Függelékben közölt táblázatokat). A vagyoni adatok értékének megbecsülését segíti, ha a pesti árvíz pusztítását követő három esztendő során összeírt hagyatéki leltárak közül a tíz legnagyobb összegűvel hasonlítjuk össze.'' Ezek aktív része 373900 és 40200 forint között szóródik és egyetlen (uradalmi) tisztviselőt találunk közöttük. Az összevetésből az derül ki, hogy a polgármesterek, városbírók és néhány tanácsnok javai alig maradtak el a város leggazdagabb lakóitól és hogy a kistisztviselők gyakran adósságokat hagytak örököseikre. A két csoport közötti szakadéknyi különbség megbízható megítéléséhez azt is tudni kellene, hogy a szegényen elhunyt tisztviselők hány évesen haltak meg, de erre a halálozási anyakönyvek nem mindig adnak pontos eligazítást. És noha a tisztviselői pályafutások során az alacsony beosztásokból induló lassú hivatali emelkedés esetenként a városi politika döntéshozó pozícióiba jutást eredményezte, ez azonban ellentmond annak a tapasztalatnak, hogy az alacsony és a magas beosztású tisztviselők között óriási a vagyoni különbség. Tudjuk, hogy az inventáriumok adatai is torzíthatnak. Ha ugyanis a végrendelet alapján egyértelmű, hogy egyes javak kinek a tulajdonába kerülnek, akkor azok értékét általában nem tüntették fel a leltárban (nem egyszer magát a téteU sem nevezték meg). Ez elsősorban a nemesfémekre és a drágakövekre-ékszerekre vonatkozik, de előfordult olyan eset is, amikor ingatlant (lakóházat) íratott át a végrendelkező rokona nevére. Az aktív hagyaték legnagyobb értékű része általában az ingatlan, azon belül is a lakóház (ha egyáltalán volt ilyen az elhunyt birtokában). A módosabb tisztviselők gyakran több lakóházat is birtokoltak, az egyiket általában a Bel- vagy a Lipótvárosban, a másikat pedig a többi három külváros valamelyikében."" A kor gyakorlatában a ház három különböző funkciót is betölthetett: a tulajdonos saját lakása volt, bérbe adták vagy a tulajdonos spekulációs céllal is adta-vette. A korabeli szemlélet átalakulását tükrözi, egyben pedig az igazgatás tökéletesedését is mutatja, hogy a házak értékének 43