Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Tóth Árpád: Hivatali szakszerűsödés és a rendi minták követése 27-60

Mintánkban a nagy többséget adó római katolikusokon, az egyetlen református Miskolczy Józsefen és három evangélikus tisztviselőn kívül'' három, görögkeleti felekezetű személy található. Mindhármuknál kétségtelen a kereskedő származás: Damianovits György tanácsnok a tekintélyes Damianovits Tamás nagykereskedő és választó polgár idősebb fia. A családi céget öccse, János vitte tovább. Radoitsits Demeter kórházgondnok végrendelete példa arra, hogy e csoport kötődése Pesthez a más felekezetekhez tartozókénál gyengébb. A jótékony adományok között ugyanis egy, a szentendrei Pozsarevác-templomnak szánt többezer forintos tétel is szerepel (a pesti Szent György-templom mellett), és a család üzletelt és pereskedett is szentendrei kereskedőkkel. A harmadik tisztviselő, Milinkovits György városi alügyész, később tiszteletbeli főügyész apja valószínűleg a Pozsarevácon született Milenkovits Jephtimus pesti háztulajdonos-polgár. Egyetlen tisztviselő, Góniczy főjegyző származik nem görögkeleti felekezetű kereskedő családjából. Neki feltehetően a nagyapja lehetett az a Góniczy György, akiről 1776-ban jegyezték be a polgárkönyvbe, hogy tokaji borral kereskedett, amikor polgárjogot szerzett Pesten. A tisztviselők származásának még két meghatározóját szükséges megemlíteni: a felekezeti és az etnikai megoszlást. Bár ezeket kiindulásként szokták vizsgálni, ez esetben indokoltnak látszott a tárgyalás végére hagyni, mert igen kevés lényeges információt nyújtanak. Felekezeti szempontból ugyanis az eloszlás arányai a városi igazgatás tagjainál lényegében megfelelnek a teljes városi lakosságéval^ (azzal az eltéréssel, hogy az izraeliták a negyvenes évekre már 10% fölé emelkedő száma nem jelenhetett meg a tisztviselők összetételében). Ami pedig az etnikai megoszlást illeti, ennek vizsgálatára nem áll rendelkezésre alkalmas forrás. Szokás az etnikai megoszlást a vezetéknevek (azok „hangzása") segítségével vizsgálni - a Függelékben közölt névanyag erre lehetőséget nyújt az olvasó számára. E módszer azonban több okból is bizonytalan - pl. a nevek egy részénél nem tudjuk eldönteni a hovatartozást (pl. a Pisztory névnél**'). A jelzett példák azt is mutatják, hogy a XIX. század első felében Pesten többen magyarosították nevüket és nem zárhatjuk ki, hogy egyes neveknél már csak a magyarosított változatot ismerjük. E módszerrel egyúttal az első és a harmadnegyed generációs bevándoroltakat mosnánk össze, ráadásul így a nemzettudatnak a társadalmi identitás egészében betöltött és éppen ezekben az évtizedekben felértékelődött szerepét vonnánk kétségbe. Igen erős megszorítással állíthatjuk azt, hogy a pesti reformkori tisztviselők „németek", csak azért, mert legnagyobb részük német nevű. Megfigyelhettük tehát, hogy a vizsgált tisztviselők társadalmi és gyakran földrajzi értelemben vett eredete igen összetett: az apák-ősök között egyként megtalálhatók köztük a szabad királyi városok régi hagyományát idéző kézművescsaládok, a Pest politikai jelentőségének emelkedését jelző nemesi csoportok, a város életéből mindinkább kiszoruló „rác" és görög kereskedő elemek és a racionalizálódás szempontjából legfontosabb értelmiségi foglalkozású rétegek. A társadalmi aspirációk között egyértelműnek tetsző trend érvényesül: a város legfőbb vezetői nemességet próbálnak szerezni. Nem tárgya e dolgozatnak, ezért nem is vizsgáltuk részletesen, de annyi rövid tájékozódás után is megállapítható, hogy az ötvenes évek második felében és a hatvanas években, amikor a rendszer szigorúságának oldódásával a városi vezetésbe ismét a helyi elit tér vissza, akkor a harmincas-negyvenes évek városi vezetői és hivatalnokai, illetőleg az ő fiaik foglalják el a városigazgatás posztjait.*^ A forradalmat megelőző évtizedekben megindul a városi igazgatás tisztviselői között a polgári igényeknek megfelelő átrétegződés. A XVIII. század második felével szemben ugyanis, amikor a hivatalnokok rokonai között piacfelügyelőkkel és templomszolgákkal, darabont káplárokkal és éjjeliőrökkel találkozunk, ekkorra kialakulnak azok az (értelmiségi) tisztviselőcsaládok, akik körében a norma a jogvégzettség és ahol nem a városi vezető pozíció (mint helyi hatalom) gyors megszerzése a fő cél, hanem maga a hivatalnoki munka, illetve szerep. Ezt a folyamatot tükrözi, ahogy az 1840-es években a mintát alkotó tisztviselők többsége esetében az övékével megegyező vezetéknevű személyek tűnnek fel a városi iroda legalacsonyabb posztjain: gyakorlóként és járul40