Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Tóth Árpád: Hivatali szakszerűsödés és a rendi minták követése 27-60

mögött azonban eltérő foglalkozási pályák lehetségesek. Abból ugyanis, hogy a legtöbb tanácsnokot viszonylag magas hivatalból választották meg, még nem következik, hogy azokból lettek-e a szenátorok, akik karrierje a városi igazgatás középső szintjéről (aljegyző, alügyész), ill. egyenesen a főjegyzői pozícióból vagy a legalsó lépcsőfokról, tehát a pályát vélhetőleg fiatalon kezdők és egyben a hivatalnokságot „hivatásszerűen" űzők közül indult el. Az adatok azt mutatják, hogy a szenátorok közül 15 a gyakornoki beosztással kezdte pályafutását, 5 járulnokként és csak a többi töltött be ennél magasabb funkciót (főként tiszteletbeli ügyészi és jegyzői állást). Nem jelentett tehát kizáró okot a hivatali érvényesülésben, ha valaki az irodai ranglétra legaljáról kezdte a pályafutását. Ugyanerre a következtetésre jutunk, ha a tanácsnokká választás előtti pályafutás hoszszát vesszük tekintetbe. Az tapasztalható ugyanis, hogy az átlag 15-20 évre esik, vagyis igen ritkán fordult elő, hogy valaki néhány esztendei hivatalviselés után a tanácsba kerülhetett. Végül, a pesti igazgatás bürokratizációját az itt sorravett elemzési szempontok szerint folyamatként vizsgálva az is kitűnik, hogy jelentős szórás mellett - mind gyakoribbá válik a többlépcsős és hosszabb karrier. A tisztviselői pályafutások alakulása azt bizonyítja tehát, hogy a városi igazgatás formális értelemben egyre stabilabb alapokon nyugszik. A korábban idézett Weber-féle kritériumok közül az előléptetés rendszere a múlt század első felére meghonosodott a pesti igazgatás gyakorlatában. Virág Ignác kishivatalnok, - kamarai levéltári lajstromozó - az 1830-as években. Színezett tollrajz, OL Il A TISZTVISELŐK KÉPZETTSÉGE A tisztviselők képzettségéről igen keveset tudunk, ugyanis a II. József által elrendelt és az utódai által is végrehajtatott időszakonkénti tisztviselői minősítés Pest város hivatalnokait érintő iratai századunkban a levéltári selejtezés áldozatul estek." Ezért az 1789-ből való, Schmall által publikált irat és az ezt követő legkorábbi (1855-ös) minősítési könyv adataira vagyunk kénytelenek támaszkodni.^* Az 1789-es minősítési táblázat tíz városi vezetőről (a bíróról, a polgármesterről, a kapitányról és a tanácsnokokról) közöl adatokat. Az irat szerint mindannyian beszélnek németül, négyen német anyanyelvűek, ugyanakkor az egyik tanácsnok^' nem beszéli folyékonyan ezt a nyelvet. E megjegyzés az egyetlen negatív tartalmú minősítés az egész dokumentumban, ami azt bizonyítja, hogy a német nyelv tudása evidencia volt a városigazgatásban.) Á németen kívül a másik leginkább ismert nyelv a latin volt, tudását csupán egy tanácsnok esetében nem említi a forrás. Ketten nem tudtak magyarul, sőt, a jozefinista politikát képviselő 32