Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Tóth Árpád: Hivatali szakszerűsödés és a rendi minták követése 27-60

Hülff Bálint városbíró is gyenge volt a magyarban. Hatan beszéltek szlovákul és hárman franciául is. Muskatirovics tanácsnok esetében - talán éppen hézagos német tudását feledtetendő - erősen kiemelte a forrás írója, hogy „illírül" tud, sőt „az illír nemzet természetét" nagyon jól ismeri.'" Vagyis a város vezetői nemcsak a munkájukhoz feltétlenül szükséges nyelvismerettel rendelkeztek. Végzettségük vizsgálata is hasonló következtetésekre ad alapot. Ugyan a szóhasználat nem következetes, de úgy látszik, hogy mindegyikük rendelkezett a jogi (7 fő) vagy a számviteli (Rechnungsfach: 5 fő) képesítések közül legalább az egyikkel. (Kivétel a városkapitány, aki csak katonai képzést kapott.) E megjelöléseken kívül a Wirtschaftsfach, a Kameralwirtschaft és a jogi ismeretekkel együttjáró Pohtische Fach fordul még elő. Az előbbiek a (kincstári) gazdálkodás ismereteire utalnak, míg az utóbbi az államtudomány elődjére. Esetenként azt is szükségesnek tartották feljegyezni, hogy ki miben „kiváló": négyen pl. a bíráskodás területén végzett munkájukban. A jozefinista kort tükrözi, hogy az egyik tanácsnok különleges ismereteként azt emelték ki, hogy az „új törvényrendben" jártas. Úgy tűnik tehát, hogy a magisztrátus már ekkor felsőfokon képzett személyekből állt. Nem lényegtelen ennek hangsúlyozása, hiszen a városok „belszerkezetének" megreformálására irányuló törekvések két fontos reformkori dokumentuma is törvényben kívánta leszögezni a hivatalképesség feltételei között a jogvégzettséget. Ebből arra következtethetünk, hogy a városi tanácsnokoknál e végzettség még gyakran hiányozhatott.^' Az 1855-ös forrás szerint a teljes tisztviselői kar háromnyelvű volt. Németül - többek között a Bach-korszak hatásaként ~ mindenki tudott, a magyar és a latin nyelvet pedig (néhány hivatalnok kivételével) mindnyájan használták. A szláv nyelvek ismerete sem csökkent 1789-hoz képest: a 77 személy közül, akik nyelvtudásáról adatokat rögzítettek, 16-an tudtak szlovákul (ebből négyen csak „közepesen" vagy „kevéssé"), hárman csehül, ketten lengyelül és horvátul, egy-egy hivatalnok pedig szerbül ill. „morvául" tudott. Továbbá 9-9 személy használta az olaszt és a franciát, négyen románul, ketten angolul beszéltek. A felsőfokú iskolai végzettség a középső és a felső szinten általános volt és a korábbi ímoki beosztás akkori megfelelőjétől kezdve a fogalmazói karban (egyetlen kivételtől eltekintve) már természetes a jogvégzettség. Különbség abban mutatkozik, hogy az ügyvédi vizsgát is letették-e a hivatalnokok, vagy csak abszolváltak a jogi karon. E szint alatt már előfordul az is, hogy csak a bölcsészkart'^ fejezték be vagy egyáltalán nem is jártak egyetemre (a gimnáziumot vagy a főreáliskolát végezték el). Feltűnő, hogy a számviteli posztokat is gyakran bölcsész, ill. jogi végzettségű tisztviselők töltötték be. A pénzügyi-gazdálkodási típusú képesítésen kívül" még a katonai és a műszaki végzettség fordul elő, ill. egy tisztviselő a teológiai kart hagyta félbe. A műszaki tanulmányokat részben az 5. tüzér ezrednél folytatták (ez az egység a reformkorban Pesten állomásozott), részben - a Mémöki Hivatal magyar nevű hivatalnokai esetében - valószínűleg az ekkorra félszáz éves múltra visszatekintő pesti Institutum Geometricumban.'" A katonai képzettséget a kassai és a váci ,Jcatonai intézetben" szerezték. Nem világos, hogy milyen szintű iskolázottságot jelent az egyik számvevőségi alkalmazott minősítésében a „csak katonai képzettséggel rendelkezik" kitétel, de a fogalmazásból az gyam'tható, hogy a kor megítélése szerint keveselhették az iskoláit. Nyilvánvalóan problematikus az 1789-ból és 1855-ből származó adatsorok alapján a XIX. század első felére általánosítani. Ráadásul az adatok más hivatalnoki csoportoktól származnak. 1789-ből a belső tanács tagjainak minősítését ismerjük, 1855-ből pedig az alacsonyabb beosztásúakét (a 77 személy között egyetlen tanácsnok és az alpolgármester szerepel, a polgármester és másik négy szenátor oldala üresen maradt az aktában). A két időpont azért is torz képet mutatna a reformkorról, mert valószínű, hogy a jozefinista korban, de a Bach-rendszer idején is magas lehetett a kormányzat által a Habsburg-birodalom más területeiről Pestre „vezényelt" tisztviselő. (E „vándoriást" tükrözheti valószínűleg a beszélt nyelvek tarkasága is, így pl. a szláv, a román és az olasz nyelv ismerete.) 33