Tanulmányok Budapest Múltjából 24. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Gyalay Mihály - Szekeres József: A Szent Margitsziget Gyógyfürdő Részvénytársaság története = Geschichte der Heilbad-Aktiengesellschaft Sankt-Margarethen Insel 115-172

részükre, csupán a teljes költséget igényelték a földönfutóktól. De még ennek a nemeslelkűségnek a tartama is arra a négy hónapra korlátozódott, amikor a szálloda forgalom híján egyébként zárva szokott lenni (dec. 1. és ápr. 1. között). A sziget állapotaira vetett fényt a ül. kerületi elöljáróság rendbírsága a szigeten tapasztalt felháborító elhanyagoltság miatt. Az időközben diákotthoni célokra igénybe vett igazgatósági épületet felmondták, hogy oda a korábbi rendőrfelügyelőt visszatelepíthessék. 1919. december 12.-ére meghirdették a rendes évi közgyűlést. Bár a mérleget 848 170 K veszteség terhelte, a felügyelő bizottság a számadást rendben találta.

47 Az igazgatóság kimutatta, hogy az 1913. évivel szemben az 1918. évi majdnem egymillió látogató utáni hídpénzbevétel megháromszorozódott; a szállodák bevétele pedig az ötszörösére szökött; jóllehet ezúttal a vendégek száma alig felével haladta meg a békebeli forgalmat. A fürdők használatának 150%-os látogatottságával szemben a bevétel az előzőeknek a hatszorosára emelkedett. A Fővárosi Közmukák Tanácsa 193 pontba foglalta mindazokat a javítási és karbantartási munkákat, amelyeket a bérlőtársaság már évek óta elmulasztott.

48 Kifogásolták, hogy az óvadék fejében letett és végképp elértéktelenedett 228 000 K címletű hadikölcsön-állampénztárjegyeket a mérlegben árcsökkenés nélkül szerepeltették; holott ezeket a kötvényeket már a tőzsde sem jegyezte. Szemet szúrt, hogy az elszámolásokban Kallós rangos kocsikáztatásai évi százezer K-ába kerültek. A mindezekről utólag értesült Molitorisz Gyula, mint felügyelő bizottsági tag, aláírását a zárszámadásokról nagyóvatosan „tisztán formai okokból", de sürgősen jónak látta visszavonni.

49 Az öntelt igazgatóságnak eszébe sem jutott ilyen csekélységeken fennakadni; szorgos gonddal azon buzgólkodott, hogy a budai Horthy-bál alkalmára a Budai Vigadó helyiségeit díjmentesen kidíszítse.

50 1920 elejére viszont a Margitsziget Rt. kebelén belül mérgesedett el a helyzet. Legkirívóbb példája ennek a Molitorisz és Kallós közti viszony kiéleződése. Ebből az alapállásból aztán a denunciálások végeláthatatlan sora következett. Egymást jelentgették fel a legkülönbözőbb címeken; ürügyül hozva fel „a Tanácsköztársaság alatt a proletárdiktatúra érdekében elkövetett bűncselekmények"-et. Ennek következtében az egymás ellen folyamatba tett feljelentések alapján: izgatás, lázadás (jogtalan toborzás), gondatlanságból okozott emberölés, sikkasztás, személyes szabadság megsértése, magánlaksértés, lopás és orgazdaság címén folytak eljárások. Majd aszerint, hogy ki és mikor szerzett tudomást az ellenfele akcióiról, indultak meg a viszontfeljelentések, a hasonló cselekmények sorának vádja, valamint az ezzel járó hatóság előtti rágalmazás miatt. Az épületes marakodás az államrendőrségen, sőt a megszálló román katonai parancsnokság előtt indult meg; folytatódott a Budapesti Büntető Járásbíróságon; új tények ismeretének alapján átterjedt a Budapesti Karhatalmi Főparancsnokságra. Belekapcsolódott a vizsgálóbíró, kiállt benne egy névtelen ébredő magyar; nyomozott az ügyben a Miniszterelnökség, a Honvédelmi, a Kereskedelmi, a Munkaügyi és a Népjóléti Minisztérium; végül kereken húsz esetben a Budapesti Királyi Ügyészség. Ezzel párhuzamosan viszont mindenki mindenkit igazolt: egyfelől a Fővárosi »Közmunkák Tanácsa és a Budapesti Magyar Katonai Körletparancsnokság Molitóriszt, míg másfelől a Margitsziget Rt. az „ellenálló" Kallóst. A türelmetlen elfogultság előszele azonban már 131