Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

KÖNYVISMERTETÉS – BUCHBESCHPRECHUNG - Nagy Emese: Jean Claude Bessac: L'outillage traditionnel du tailleur de pierre de l'Antiquité a nos jours. Revue Archéologique de Narbonnaise Supplément 14, Paris 1986. 337-345

kőfelületre, főként kemény kövek felületének egyenesítésére használták a mechanikus fűrész használata előtt, de csak az újkorban. A17. század előtti használatára nincsenek adataink. Mivel felülete helyenként összetéveszthető az egyéb fogas szerszámokkal megmunkált felületekkel, tévesen utaltak egyiptomi, vagy klasszikus görög használatára. Az előbi szerszám még későbbi változatán a szemcsesorokat egymás mellé helyezett, összefüggő acél élek helyettesítik (8. sz., la patente). Első említése és ábrázolása 1878-ból való. Igen kemény kövek megmunkálására szolgál, valószínűleg az amerikai gránátfaragók hozták magukkal használatát Európába. A munka második részében a szerző a vésők csoportjába tartozó szerszámokat veszi sorra. Ezek lényege, hogy a bal kézzel tartott és irányított szerszám végét egy másik, ütő szerszámmal, kalapáccsal továbbítják a kő felületén, s így hámozza le a kőről a fölösleges rétegeket. Szemben az előző, kihalóban lévő csoporttal, ezeket napjainkban is rendszeresen használják, legfeljebb funkciójuk változott az új, mechanikus eszközök bevezetése után (a mechanikus előkészítés után ezekkel adják meg a kőfelületnek a kézi faragás felületi textúráját). Általában elmondhatjuk róluk, hogy a felület megmunkálására szolgáló végük típusai azonosak a kalapács-félék típusaival. Használatuk kevésbé termelékeny, mint a hasonló jellegű kalapácsé, de precízebb munkát lehet vele végezni, szabályosabbak a nyomai, s finomabb az elért eredmény is. Sok különböző korú ábrázolásukkal találkozunk, de ezekről gyakran nem állapítható meg, hogy milyen vésőfej tartozik hozzájuk. Eredeti példányaik a kalapácsokhoz viszonyítva nagyobb számban maradtak fenn. Nyomaik fellelhetők profilált darabokon és szobrokon is. A 9. sz. hegyes véső (la broche, vagy poinçon de tailleur de pierre) merev, kemény, tömör kövek estében ugyanúgy elsősorban nagyoláshoz, durva megformáláshoz használatos, mint az 1. sz.-mal jelzett kalapács-párja. Nyomait ennek is rendszerint más szerszámokkal tovább finomítják. Használata már Egyiptomban és a Közel-Keleten is kimutatható. Utóbbi részeken egy bronz szerszámot is találtak, de több ízben és helyen előkerültek kemény kőből készített változatai is. A modern, mechanikus megmunkálás után általában ezzel képezik ki a kövek rusztikus felületét. A10. sz. nagyoló véső (saraboló véső, francia nevén la chasse de tailleur de pierre) a nagykalapácsnál finomabb, de jellegében arra emlékeztető vésőfejjel dolgozik, s mint neve is mutatja, nagyolásra szolgál. Úgy tűnik, a 19. század előtt nem használják. A11. sz. lapos élű véső (le ciseau, vagy ciseau droit de tailleur de pierre) a laposvégű kalapács megfelelője. Dekoratív, szálkás felületek kialakítására is alkalmas, s használják vésésre is. Gyakori szerszáma a profilfaragásnak, szélezésnek, lyukvágásnak, szobrászatnak. Kemény kőből készült változatait megtalálták Egyiptomban, bronz változatát a Közeikeleten. Ábrázolásai és tárgyi emlékei a legkülönbözőbb időszakokból ismertek. Olyan egyszerű és funkcionális szerszám, amit a kőfaragás és szobrászat minden fázisában használnak, puhább és keményebb köveknél egyaránt. A „la gradine" (12. sz.) az előbbi véső fogas élű változata, a fogas élű fejsze és kalapács párja. Ábrázolása és eredeti darabjai a 17. század előtt nem mutathatók ki, de nyomait megtaláljuk már a 6. századi görög szobrokon is, s attól kezdve nyomai végig követhetők napjainkig. Különbséget csak abban észlelhetünk, hogy végső látható felületeken való használata - akárcsak a kalapácsoknál - bizonyos időszakokra korlátozódik. A13. sz. hegyes fogazású véső (la ciseau grain d'orge) a hasonló nevű, 6. sz. kalapács 341