Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)
TANULMÁNYOK – STUDIEN - Gát Eszter: Pest-budai zongorakészítők = Klavierbauer von Pest und Buda 147-259
két-három firma, mely zongorák készítésével foglalkozik, a legtöbb feladta ebbeli üzletét ép azért mert vagy a külfölddel olcsóság tekintetében a versenyt ki nem állhatta, vagy a minőség tekintetét nem hozhatta egyensúlyba a közönségnél elérhető árakkal. Száz zongorának a kiállítása egy olyan üzembe, hol 10-12 munkás által legföllebb minden két hétben egy zongora készül el, négy év szükségeltetnék, de ez esetben e gyár egyébbel nem foglalkozhatna." A kiírt pályázatot végül is nem zongorakészítő, hanem Chmel a pesti zongorakereskedő nyerte el. A zongorák Bécsben, magyar felirattal hamarosan el is készültek. Az újság az ügyletet a nyári almához hasonlítja; kívülről szép, de belül férges. 68 »Minden jó magyar iparosnak kötelessége előre törekedni« (Beregszászy) A zongorakészítők helyzete rózsásnak tehát nem volt mondható. A mesterek a szakma hanyatlásának okát a külső körülményekben látták, a céh pedig már régen nem tudta megvédeni a zongorakészítők érdekeit. Az 1848 utáni időszak egyetlen jelentős magyar zongorakészítő mestere, Beregszászy Lajos elegendő tapasztalattal, szakmai tudással és kitartással rendelkezett ahhoz, hogy a kedvezőtlen helyzetben is jelentős eredményeket mutasson fel. Beregszászy 1846-ban települt Pestre, abban az időben, amikor társai sorra adták fel a zongorák gyártását, mert nem győzték a kereskedők, s általuk a bécsi mesterek konkurenciáját. Beregszászy nemcsak állhatatos iparos, hanem tehetséges konstruktőr is volt. Már az 1846-os pesti Iparmű-kiállításon is feltűnést keltett avval a törekvésével, hogy magyar zongorakészítő létére „ezen olly annyira kifejlett iparágban megjavításokat is behozni igyekszik". Ebben az időben Beregszászy figyelme is elsősorban a mechanika felé irányult, de készítményeiben alkalmazta kora más találmányait is: a vasból készített kiakasztótőkét és a vas merevítőket is. Úgy gondolta, hogy ha a húrok feszítőerejét vas tartószerkezet ellensúlyozza, könnyebbé, vékonyabbá tehető maga a zongoratest. Azt remélte, hogy az új megoldással a zongora hangja is szebbé válik. 69 Ez azonban nem így történt. Beregszászy hamarosan felismerte, hogy hiába tökéletes a mechanika és megfelelő a húrozat, ha a keltett hangot a rezonáns nem képes kellő mértékben sugározni. 1855-ben megpróbálkozott a szokásosnál szélesebb húrnyergek alkalmazásával és annak ellenére, hogy a szakmai közönség is elismerte új rendszerű zongorája szép hangját, tovább kísérletezett. 1861-ben újfajta rezonánslapot szerkesztett; a fenyőlemez széleit elvékonyította, közepét vastagabbra hagyta, a bordákat pedig a rezonáns szálirányával párhuzamosan helyezte el. 70 Tíz évvel később a londoni világkiállításon mutatta be kísérletei végeredményét, domború „cselló-rezonánsát". A találmány születéséről a Zenészeti Lapok a következőket írja: "Beregszászy Lajos, udvari zongorakészítő, kinek jeles gyártmányait a külföldön is elismerik és a ki egyszersmind a zongoragyártás terén fáradhatlan buzgalommal búvárkodik, nyomozni kezdé, hogy honnan van az, miszerint bármely rendszer szerint épített zongora rövidebb vagy hosszabb ideig tartó használat után hangjának bájos csengéséből veszít és ezen veszteség minden a használat folytán kopásnak kitett részeknek újakkal történő helyettesítése által sem hozható helyre mig a 11 Tanulmányok XXIII. 161
