Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Gát Eszter: Pest-budai zongorakészítők = Klavierbauer von Pest und Buda 147-259

hegedűk és gordonkák rendszere szerint épített hangszerek időjártával hangteljben és csengésben nyernek. [...] A zongoráknak lapos hanghullámzójuk van, melyet a hozzá enyvezett bordák kevéssé ugyan kidomborítanak, de mivel ezen lapos készletnek tekintettel terjedelmére és a húrok által reá gyakorolt nyomásra, aránylag csekély ellenállási képessége van és az ily hullámzók, mivel csak részben, vagy néha épen nem enyveztetnek a hangszerhez, elegendő támasszal nem bírnak, engedni kénytelenek s homorúakká válnak, mi által a hanghullámzás változást szenvedvén, a hangszer is csengéséből veszít. Ezen körülmény Beregszászyt egy a vonóshangszerek rendszerének elvei szerint alkotott hanghullámzónak készítésére indította."

71 A nagyjelentőségű találmány azonban csak alkalmazóinak, a bécsi Ehrbar és Bösendorfer zongoragyárosoknak hozott dicsőséget.

72 A feltaláló ekkor már értékesítési gondokkal küzdött: „Mindamellett, hogy oly számos kiállításon a zongorán tett javításokért eső kitüntetéseket is nyertem, mindamellett, hogy zongoráimon minden nagy művész játszott, s a hangverseny-termekben nevem jó hangzású lett, [főbb uraink] megelégedtek egy pár elismerő dicsérő szóval, a nélkül, hogy tetlegesen is segítettek volna. Sőt többen kik nép embereiként szerepelnek, kik népboldogító eszméket prédikálnak, a népiparról szónokolnak, saját használatokra külföldi zongorákat szoktak hozatni vagy itt helyben vétetni."

73 Az 1870-es években egy év alatt körülbelül 2000 zongora került értékesítésre a hazai piacon, de ezek közül csak néhány tucat készült magyar zongorakészítő műhelyében. A zongorakészítő mesterek inkább csak összeszerelést végeztek, vagy még azt sem, hanem a külföldi szállítóktól saját nevükkel ellátva rendelték meg a zongorát. 1872-ben megjelent a céhrendszer felszámolását kimondó és a szabad ipargyakorlást biztosító VIII. törvénycikk. Az új rendelet és a céhek utódjaként felállított ipartestületek a zongorakészítők történetében változást már nem hozhattak. A szakma hanyatlásának okait Beregszászy két írásában is elemezte. „Hogy miben rejlik ezen iparág nemcsak hanyatlásának, hanem úgyszólván végpusztulásának oka, arra választ és felvilágosítást adni igen egyszerű és kézzelfogható. Általánosan tudva van, hogy ha egy ország saját iparát emelni törekszik, első sorban a külföldről behozott czikkekkel való elárasztás ellen kell azt megvédeni a kormánynak és a törvényhozásnak, még pedig a behozatali vám súlyával. Ipar tekintetében kezdő államnak, mint a milyen mi vagyunk, nagyon veszedelmes dolog a szabad kereskedés elvét a maga egész kiterjedésében alkalmazni. Mutatja ezt éppen a zongora-ipar hanyatlása, mert hogyan konkuráljon egy gyönge erővel rendelkező, magát az elismerés egy bizonyos fokára még fel nem küzdött iparos az olyan külföldivel, kinek az őt környező kedvező viszonyok hozzájárulásával módjában áll ipartelepét gyáriasan szervezni, jóval előnyösebb föltételek mellett mindent a forrásnál beszerezni, s így áruczikkét olcsóbban kiállítani."

74 Beregszászy tájékozott szakember volt és azt is tudta, hogy az 1850-es években fejlődésnek induló németországi zongoragyárakban, 100-200 szakmunkással, kitűnő minőségű zongorák készültek.

75 A német zongoraipar a bécsiekét is háttérbe szorította, gyártmányaikkal a pesti piacon is megjelentek. A kortársak a szervezés és a munkamegosztás legkiválóbb példájaként azonban a New-York-i Steinway zongoragyárát emlegették, ahol a magasfokú gépesítés lehetővé tette, hogy az ötszáz munkást foglalkoztató gyárban hetente ötven hangszer készüljön el.

76 Beregszászy szerint „nálunk nincsenek meg ezek a kedvező feltételek". Úgy véli, hogy a Kereskedelmi és Iparkamarák nem alkalmasak a magyar gyárosok 162