Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Ságvári Ágnes: Budapest története V. Budapest története a forradalmak korától a felszabadulásig. Írták Gerelyes Ede, Preisich Gábor, Szekeres Jószef, Tarjányi Sándor. Főszerkesztő Gerevich László. Kötetszerkesztő Horváth Miklós. Bp., 1980. 617-624

a kezdetben csak konzervatív, a 30-as évek végére már erősen jobboldali pestmegyei főispáni, alispáni hivatal szociálpolitikai, közigazgatási felfogása között. Objektíve is szembenáll például a pestkörnyéki ápoltak ellátásáért pénzt igénylő fővárosi — és a fővárosi védővámok eltörlését sürgető megyei érdek. Ütköznek a pestkörnyékiekkel elárasztott középfokú iskolák telítettségét panaszoló fővárosi tanácsos, — és a pesti székhelyű vállalatok adóiból részesedést követelő megyei adóbiztos szempontjai. Sorolhatnám tovább a könyvben szépen megírt példákat. De talán ennyi is elég annak a következtetésnek a levonásához: megérett volt az 1950-es közigazgatási-városgazdálkodási rendezés; mégha arra akkor anyagi eszköz alig állt a népi demokratikus kormányzat rendelkezésére. Nagy-Budapest megalkotása, jóllehet a voluntarista politika korszakában született is, a XX. század nagyvárosaiban mindenütt felülkerekedő egységesítési törekvéseket váltotta valóra. A dualizmuskori és két világháború közti pestkörnyék félévszázados problémájának áttekintéséből adódik a következtetés; a közigazgatási egyesítést követően legalább annyi idő kell az egységesedéshez, mint amennyi megelőzte azt, azaz jó ötven esztendő. A trianoni Magyarországon a tudatos decentralizálási törekvések ellenére is nőtt Budapest központi szerepe a pénzügyek, a huzóiparok és a szellemi élet terén. Ezt meggyőzően dokumentálja a kötet. Kár, hogy keveset olvashatunk az e szerepet betöltő kulturális, oktatási, iskolán kivüli intézményrendszerről, beleértve az egyházak széleskörű ideológiai tevékenységét. Kétségtelen, hogy míg a dualizmuskori új székesfőváros és annak községpolitikája a városiasodás, modernizálódás és egyben a nemzeti felemelkedés kezdeményezője, szimbóluma volt, addig az ellenforradalom idején a főváros, arculatára a szomszéd népek elleni gyűlölködés, nacionalista-soviniszta hangulatkeltés, városszertea kisemberek kíméletlen és durva elnyomása, a Városháza falain belül pedig a pártviszályok nyomták rá bélyegüket. A kötet adatai eloszlatják azt a marxista történetírásban elterjedt illúziót, mintha a századforduló Budapestje valamiképpen megmaradt, — s csak hivatalai változtak volna! S azt a tévhitet is, hogy bármely jobboldali térhódítás csak Budapest ellenében, városellenes alapon következhetett be. A kiválóan megírt társadalomtörténeti körkép megérteti, hogy a társadalmi változások, a közéletben alkalmazott adminisztratív eszközök, a baloldal útvesztése és a szellemi élet jobbratolódása révén miként következett be az ellenforradalmi Budapest stabilizálódása. Fentiekhez kapcsolódik bizonyos kritikai megjegyzésünk is. A kötet némileg pontatlanul ábrázolja a munkásmozgalmat. Nemcsak azáltal, hogy valóságos kiterjedésénél és hatásánál sokkal nagyobb teret szán neki, hanem azáltal, hogy a munkásmozgalmon, pártokon, sőt kis csoportokon belüli vitákat is túlzó részletességgel taglalja. Nymodon a mai olvasó szemében mind az eredmények, mind a belső konfliktusok jelentőségüket messze meghaladó, egyenetlen képet nyújtanak. Az aprólékosságig menő adatközlés helyenként elvonja a figyelmet az összefüggésekről. Máskor pedig úgy tűnik, mintha az illegalitásba kényszerített párt a kormányzati politikában valamely szerepet játszott volna. 622