Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Ságvári Ágnes: Budapest története V. Budapest története a forradalmak korától a felszabadulásig. Írták Gerelyes Ede, Preisich Gábor, Szekeres Jószef, Tarjányi Sándor. Főszerkesztő Gerevich László. Kötetszerkesztő Horváth Miklós. Bp., 1980. 617-624

: Az oktatás területén nem gyarapodott a népiskolák száma. A középfokú oktatás viszont kibővült a polgári iskolákkal. Ezekből ugyan kizárták a munkásgyerekeket, — de teret nyitottak az addig a munkásokkal együtt az oktatásból kiszorult középrétegbeli fiataloknak. A tanonc és egyéb szakirányú képzésben politikailag és szakmailag is a retrográd elemek voltak túlsúlyban. De a szakmai képesítés megszervezése számos területen a munkásfelvétel feltétele lett. Igaz, hogy a piaci viszonyokhoz képest magas áron, de a Főváros megvette a Wenckheim Palotát, amely mindmáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak szolgál otthonául. Együtt élt és vissza is élt a városvezetés a nagy gazdasági válsággal és az időről-időre megújuló recesszióval. Örök szégyene a kapitalista társadalomnak a könyöradományos ínségkonyha. De a Főváros mégiscsak törekedett a válság következményeinek enyhítésére. Kormányhozzájárulás nélkül 18 millió ebédet osztott ki 1933-ban, közmunkákat szervezett, újra megindította a kislakás építő akciót. Tette mindezt a forradalomtól való félelmében is, — de nemkevésbé a Szociáldemokrata Párt és a munkásmozgalom nyomására! Összességében jól jellemzi a Városháza helyzetét a kötetnek az a megállapítása, amely szerint „a főváros hivatalos vezetése ideológiai szempontból részben jobb, részben rosszabb volt, mint maga a budapesti társadalom. Rosszabb, mert a liberális-demokrata, antifasiszta, polgári, munkáserőt kevésbé hagyta érvényesülni minta 20-as években. De jobb annyiban, hogy a szélsőjobboldali hullám hatásait csak részben engedte érvényesülni a főváros vezetésére" (470. 1.). Ha ez a tétel áll a 30-as évekre, — amikor a főváros törvényhatósági testülete meghiúsította Gömbösnek a totális fasizmus bevezetésére szolgáló pártalakítási kísérletét, a kormányszintű és pestkörnyéki jobboldali előretöréssel szemben egy europaer és liberális irányultságú vezetést tudott Budapest élére állítani, — fokozottan áll ez a megállapítás a 20-as évekre. A szorosan vett városigazgatással foglalkozó fejezetek a kötetnek leginkább új adatokat felidéző és legtanulságosabb részei. A szerző korántsem kicsinyti le a párt és érdekcsoportok közti harcok demoralizáló jelentőségét, a „keresztény éra" árnyalatainak egységes proletár-, demokrataellenes és antiszemita fellépéseit, a Városháza úrhatnámságát, az érdekcsoportok terjeszkedését a választott testületekben és zsíros állásokban, a szakapparátus elbürokratizálódását és túlburjánzását, a jobboldali rezsimnek az előljárósági törvénnyel és rendeletekkel történt stabilizálását. Mégis látható tisztelettel adózik az önkormányzat megvédéséért indított, változó sikerrel vívott harc részeseinek. A genius loci Budapesten nagy erőnek bizonyult. Nemcsak a gőgös Városháza árasztotta szellemét. Az áramlás fordítva is irányult! A Városházára sem maradhatott hatás nélkül a szenvedő, gondolkodó Budapest és élő hagyományai. Nem múltak el nyomtalanul a századforduló központosított, tudatos, modern városrendezési elvei, a Tanácsköztársaság szociálpolitikája, a kerületi direktóriumok gyakorlatias népi közigazgatása. A kormánybiztosként odahelyezett Sipőcz, Karafiáth és mások végül is a kormány rendcsinálóiból részben a város képviselőivé váltak. 620