Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Nagy Emese - Hanák Péter: Budapest története IV. Budapest története a márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig. Írták Spira György és Vörös Károly. Főszerkesztő Gerevich László. Kötetszerkesztő Vörös Károly. Bp., 1978. A forradalmi ország szíve, 1848-1849 (Spira György). Budapest története, 1849-1918 (Vörös Károly) 610-612, 613-617

Budapest története 1849-1918. (Vörös Károly) Nem könnyű feladat egy évtized múltával recenziót írni egy könyvről, kiváltképpen egy kézikönyvül szolgáló alapműről. Az idő az „ércnél maradandóbb" műveket, a szolidan megalapozott történeti tanulmányokat is kikezdi, különösképpen olyan, az ismeretanyagban gyorsan bővülő, de az értékrendben képlékeny időszakban, mint amilyen az elmúlt évtized volt. Ilyen utólagos szemrevételezésnél mindig fennáll a veszélye annak, hogy tíz évnyi ismeretanyaggal okosabb, új értékszempontoktól vezérelt fejjel olyasmit keresünk, hiányolunk a munkában, ami a megírás korában nem, vagy másként ismert, másként kanonizált téma volt, s olyasmit tartunk csekélyebb súlyú, vagy jelentéktelenebb kérdésnek, ami a maga korában újdonság, vagy szemléleti evidencia volt. Az utólagos értékelésnek nem tudományunktól idegen, hanem nagyonis történeti módszere az, hogy a recenzens — ha történetesen egykoron a kéziratnak is bírálója volt — előveszi a tíz (sőt esetünkben kereken 13) évvel ezelőtt írt lektori véleményét, és összeveti a mai véleményével. Átnézvén a 13 évvel ezelőtt írt recenziómat, nem csekély megelégedéssel és örömmel állapíthattam meg, hogy annak általános értékelő részét szinte változtatás nélkül leírhatom ma is. Az értékeknek ez a gyakorlatban megbizonyosodott stabilitása Vörös Károly könyvének nagy érdeme és dicsérete. A kézirat átolvasása után úgy láttam, hogy ez a kötet minden bizonnyal standard munka lesz, mégpedig nemcsak a szűkebb téma, Budapest, hanem az egész korszak,az abszolutizmus és a dualizmus kora történeti irodalmában, és standard munka nemcsak az enciklopédikus kézikönyv, hanem a várostörténeti feldolgozás mintája értelmében is. A szerzőnek sikerült a főváros és a korszak történetét a tematikai teljességben bemutatni. Az extenzív totalitás felöleli a gazdaság és társadalomtörténettől a politika- és kultúrtörténetig a társadalmi tevékenység valamennyi fő területét, és ezen belül olyan fontos, de kevéssé feltárt részterületeket is, mint a technikatörténet, a gazdasági közigazgatási kulturális és egyéb intézménytörténet, a demográfia, az ízlés és gondolkodásmódtörténet. A munka azonban nemcsak az extenzív totalitást megvalósító szintézis, hanem számos részletében és több főtémában elmélyült kutatáson alapuló monográfia is. Erre kényszerítette a szerzőt a megalapozó munkálatok hiánya, a szakirodalom hézagossága, és erre késztették a korszerű várostörténet módszertani követelményei is: a város, mint komplex gazdasági—társadalmi képződmény funkcionális vizsgálatának olyan lényeges problémái, mint az urbanisztika, a városigazgatás, a nagyvárosi társadalom típusai, stb. Ily módon a feldolgozás éppen a sajátos várostörténeti kérdésekben az intenzív —és a fejlődés belső összefüggéseit tekintve — totalitás felé halad. E jellemzés tulajdonképpen már érinti a munka koncepcióját is. A szerző egyrészt azt kutatja, miért és hogyan lett Pest-Buda az ország valóságos központja, hogyan szaporodtak és differenciálódtak a fejlődés során a nagyvárosi funkciók, hogyan alkalmazkodott ezekhez a város társadalma és igazgatása. Másrészről: hogyan töltötte be az egyesített Budapest a főváros funkcióit a relatíve elmaradott agrárország polgárosításában és modernizálásában, hogyan „készítette fel" a 20. század válságperiódusában felvetődött kérdések progresszív megválaszolására. 613