Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

ÜZEMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– BETRIEBSGESCHICHTLICHE STUDIEN - Sárközi Zoltán - Szilágyi Gábor - Gáspár Ferenc: A Fegyvergyár története, 1891-1948 = Geschichte der Waffenfabrik, 1891-1948 375-471

árszint sem érte el az 1929. évi színvonalat: összességében a bérek vásárlóértéke, az 1929. évi reálbér szintet 100%-nak véve, 1938-ban 91.2%-ra módosult. 271 Ezt a magyar ipar egészét jellemző vonást alapul véve megállapíthatjuk, hogy a vállalat idomszerészeinek és szerszámesztergályosainak reálbére kb. 8—9%-kal csökkent 1929-hez viszonyítva, a szerszám- és beállító lakatosoké nagyjából azonos szinten mozgott, míg a szerszámedzőknél tényleges reálbér emelkedés következett be. Az így nyert összegezés természetesen csak hozzávetőleges képet adhat a vállalat munkásainak 1938. évi bérviszonyairól, mivel egyrészt kevés munkáskategóriát ölel fel, másrészt pedig igen széles bérhatárok között mozgó átlagokra épül. Csak részben alkalmasak a tájékozódásra az egy munkás évi átlagbérét közlő adatok is: ezek szerint 1937-ben évi 1423,-P (havi 118,58 P), 1938-ban pedig évi 1451,-P (havi 120,92P) volt a Fémáru-, Fegyver- és Gépgyárban az egy munkásra jutó kereset.

272 Ezeknél az adatoknál is figyelembe kell vennünk, hogy a legmagasabban kvalifikált szakmunkások és a segédmunkások összesített bérének mechanikus egybevonására épülnek, tehát az első kategória esetében az átlagnál jóval magasabb, az utóbbinál viszont az átlagtól lényegesen elmaradó bérekkel számolhatunk. A munkások helyzetének vázlatos áttekintése után röviden foglalkoznunk kell a tisztviselőkkel is. Az 1935. évi fúzió után az új vállalat vezetése szinte kizárólag a volt lámpagyári alkalmazottak kezébe került, az irányító munkakörök zömét velük töltötték be.

273 A Fegyvergyár és a Lámpagyár egybeolvasztásának a műszaki meggondolásokon túlmenően egyik fontos célja a költségek apasztása volt, ezt a személyzeti vonalon elbocsájtásokkal és nyugdíjazásokkal, továbbá a fizetések redukálásával kívánták elérni. Az e tárgyban hozott határozatok végrehajtásaként a lakbéreket is magukban foglaló illetményeket 15%-kal csökkentették, majd az így megnyirbált fizetésekből újabb 7%-ot vontak le. A továbbiakban folyósításra került nyugdíjakat 15%-kal mérsékelték. Mindezek a jövedelemkorlátozó rendelkezések csak a volt fegyvergyári tisztviselőket sújtották, azon az alapon, hogy ők korábban nem járultak hozzá a nyugdíjterhekhez, a befizetéseket helyettük volt munkaadó vállalatuk teljesítette.

274 Az elbocsájtott, illetve nyugállományba helyezett huszonhárom tisztviselő is kivétel nélkül régi fegyvergyári alkalmazott volt. Az egyoldalú intézkedést a volt lámpagyári tisztviselők elfoglaltságával, a múltból áthúzódó és megoldásra váró feladataik sokaságával kívánták megindokolni. A be nem vallott igazi indítékot valójában abban kell keresnünk, hogy a volt Fegyvergyár általában havi 400—500 pengő fizetéssel, dotált férfi alkalmazottakat foglalkoztatott, míg a Lámpagyár az adminisztrációs tömegmunkákat havi 80-150 pengő fizetésű nőtisztviselőkkel végeztette el. A fizetések csökkentését kimondó vezetőségi határozat akkora elkeseredést okozott, hogy az eredetileg megtartani szándékozott tisztviselők közül is harmincketten eltávoztak. Közvetlenül a fúzió után tehát ötvenöt fővel apadt az alkalmazottak létszáma, kiknek megürült helyét mindössze tizenhárom új, de lényegesen olcsóbb munkaerővel töltötték be.

275 A jövedelmek csökkentése a továbbiakban is megbosszulta magát. Néhány hónappal később, 1936 közepén arról panaszkodott az igazgatóság, hogy a legutóbbi időben is 425