Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

ÜZEMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– BETRIEBSGESCHICHTLICHE STUDIEN - Sárközi Zoltán - Szilágyi Gábor - Gáspár Ferenc: A Fegyvergyár története, 1891-1948 = Geschichte der Waffenfabrik, 1891-1948 375-471

fenntartása azonban még ennél is magasabb anyagi juttatást, főleg pedig jobb munkahelyi körülményeket, egészségvédő berendezéseket, vállalati szociális gondoskodást igényelt volna. Fokozottan áll ez a zománcüzem nődolgozóira, akik heti 8—10 pengő keresetért a legegészségtelenebb munkákat végezték. Nem csoda, hogy körükben a tüdőbaj szokványos betegséggé, amolyan előre várható munkahelyi ártalommá vált. Igen elterjedt volt és gyakran szolgáltatott elégedetlenségre okot az a bevezetett gyakorlat, hogy munkahiány címén segédmunkás minőségben foglalkoztatták a szakmunkásokat. A rakodási és egyéb tevékenységre kényszerített szakmunkások erre az időre 40 filléres segédmunkás órabért kaptak. Durván sértette, mondhatni létérdekében fenyegette a munkásságot a nagymértékben elharapódzott pénzbüntetési rendszer is, mely sok esetben elérte a heti kereset 10— 30%-át. Előfordultak 5,- 10,-, sőt 20,- pengős büntetések is. A sorozatosan kiszabott, mind a bérekhez, mind pedig az elkövetett vétségek súlyosságához mérten aránytalanul magas büntetések főleg azért voltak sérelmesek a munkásság számára, mert az így befolyt pénzeket a vezetőség nem jóléti, vagy kulturális célokra, hanem beruházásokra, a profitot növelő gyárfejlesztések finanszírozására fordította. A munkások hangot is adtak elégedetlenségüknek és az anyagi megtorlások beszüntetését követelték. Dammang vezérigazgató kénytelen volt engedményeket tenni: a pénzbüntetések rendszerét ugyan — az állítólagos súlyos hibákra való hivatkozással — nem törölte el, de a levonások öszszegét mérsékelte, a Soroksári úti telepen például 50 fillérben állapította meg. A bérek javítását célzó, szigorúan a tárgyalások és kérelmezések szintjén megmaradó nemzeti munkaközponti fellépések főleg az egyes bérkategóriák közötti különbségek csökkentésére szorítkoztak. Ennek megfelelően az alacsonyabb órabérskálába tartozó munkások részére magasabb, a jobban fizetett dolgozók részére viszont kisebb mérvű emeléseket kértek. Amikor tudomásukra hozták, hogy Dammang már aláírt egy jelentősebb fizetésemelést tartalmazó listát, látatlanul is belenyugodtak a vezérigazgató döntésébe. A Nemzeti Munkaközpont „munkásvédő" politikáját tökéletesen jellemzi az e kérdésben kialakult és követett álláspont: „Ezt a listát nem kértük el, mert az bizalmatlanság lett volna. A mi álláspontunk az, hogy békésen tárgyaljunk, egymásban higyjünk és nem kételkedhetünk egy igaz magyar ember adott szavában. Békésen és panaszainkat feltárva mindent elintézhetünk." A vállalatnál dolgozó munkások egyes kategóriáinak 1938. évi órabéréről csak néhány adattal rendelkezünk. Ezek szerint március-április hónapokban 23 idomszerész órabérátlaga 0,91 P, 5 esztergályosé 1.24P, a szerszámesztergályosoké 0,90 P, a szerszámedzőké 0,90 P, a szerszám- és beállító lakatosoké 0,92 P volt.

269 Összehasonlítva ezeket az adatokat a volt fegyvergyári munkások azonos kategóriáinak 1929. december 31-i órabéreivel, az idomszerészeknél és a szerszámesztergályosoknál kb. 15—20%-os, a szerszám- és beállító lakatosoknál pedig kb. 4—5%-os névleges bércsökkenéssel találkozunk. Mindössze a szerszámedzők átlagórabére nőtt meg kb. 15%-kal. A vállalatnál is tapasztalható névleges bérredukció nem volt elszigetelt jelenség, ez a tendencia az egész magyar ipari bérezésben érvényesült. A teljes magyar ipart tekintve az 1929. évi, egy munkásra jutó átlagos névelges bér (100%) az 1938. esztendőre már 80%-ra esett vissza. 270 A reálbérek csökkenése ennél kisebb mértékű volt, mivel az 424