Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)
ÜZEMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– BETRIEBSGESCHICHTLICHE STUDIEN - Sárközi Zoltán - Szilágyi Gábor - Gáspár Ferenc: A Fegyvergyár története, 1891-1948 = Geschichte der Waffenfabrik, 1891-1948 375-471
A Lámpagyár hasonló nehézségekkel küzdött. Legfontosabb cikkeinek, különösen a lámpaáruknak és csillároknak erősen visszaesett a forgalma, ugyanakkor a piacokon dúló árharc gyártmányainak árát nagymértékben lemorzsolta. Mindezek a körülmények súlyos üzleti veszteségeket, a tartozások növekedését vonták maguk után. 237 A Fegyvergyár és a Lámpagyár főrészvényesének, a Magyar Általános Hitelbanknak (az előbbi vállalatnál 39.75%-os, az utóbbinál 76.21%-os részvényérdekeltséggel bírt) 238 a vezetői is világosan felismerték, hogy két érdekeltségi vállalatuk életképessége az adott körülmények között nem biztosítható. Két megoldási mód kínálkozott: vagy felszámolják mindkét nagymúltú gyárat, vagy pedig jelentékeny új tőkék befektetésével korszerű, új gyártási ágazatokra is berendezkedő, felfokozott honvédelmi rendelések gyártására is alkalmas üzemekké építik ki azokat. Az utóbbi változat magától értetődően felvetette a Honvédelmi Minisztériummal szemben kialakult feszült viszony megváltoztatásának igényét, nevezetesen a Kincstár ellen támasztott régi fegyvergyári követelések nagyarányú csökkentését. A vállalandó veszteségek ellenére is ez a megoldás látszott célszerűnek, mert csak így nyílt lehetőség a nagy mennyiségű katonai szállítások ismételt megindulására, valamint a régi követelések el nem engedett részének fokozatos megtérülésére. 239 A Hitelbank és a Honvédelmi Minisztérium között 1935 közepe táján indultak meg a tárgyalások. Kétségtelen, hogy a legfogasabb kérdést a Fegyvergyárral kapcsolatos pénzügyi problémák jelentették. A bankvezérek részéről kilátásba helyezett jelentős adósság-elengedés hatására azonban rohamosan leomlottak a tárgyaló felek között húzódó válaszfalak, és a bank a hadügyi kormányzat törekvéseinek megfelelően, az ország háborús felkészültségének növelése érdekében hozzákezdhetett a két vállalat egyesítésének, korszerű kiépítésének előkészítéséhez. A Fegyvergyár és Lámpagyár egyesítését megelőző néhány hónap műszaki és pénzügyi-gazdasági vonatkozású előtanulmányi munkálatainak idején egyre inkább előtérbe került dr. Dammang András lámpagyári igazgató személye, akit a Honvédelmi Minisztérium magasabb köreihez fűződő kiváló kapcsolatai alapján mind gyakrabban emlegettek úgy, mint a nyugalomba vonulás gondolatával foglalkozó Frommer Rudolf vezérigazgató utódát. Kétségtelen, hogy Dammang a honvédség parancsnokai számára az eszményi fegyvergyári vezetőt személyesítette meg: a katonai teljesítőképesség minden áron való fejlesztésének feltétlen híve volt, annak megvalósítása érdekében gondolkodás nélkül hajlandó volt szakítani az óvatos, a pénzügyi eredményeket állandóan előtérbe helyező Frommer-féle üzletpolitikával. Teljesen érthető, hogy a fúziót megelőző minden ténykedése a katonai kincstár fokozott támogatását élvezte. Befolyása ennek alapján állandóan erősödött, hatalmának növekedésével pedig egyenes arányban omlottak le a fúzió útjában álló akadályok. Frommer, felmérve helyzetének egyre tarthatatlanabb voltát, valamint vetélytársának fokozatos előretörését, levonta a konzekvenciát és az általa ellenzett feltételeket tartalmazó Honvédelmi Minisztérium szerződés megkötése előtt lemondott vezérigazgatói állásáról, majd néhány hónappal később, 1935. november 1-től kezdődően nyugalomba vonult. 240 Távozása után a vállalat vezetését dr. Dammang András vette át, ügyvezető igazgatói rangban. 414
