Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)
VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Szekeres József: A fővárosi közüzemi hálózat működésének jogi szabályozása, 1872-1938 = Rechtliche Regelung der Tätigkeit des hauptstädtischen Kommunalbetriebsnetzes, 1872-1938 287-309
1924. december 16-án tehát két nappal a törvény elfogadása előtt utasította a főváros kormánybiztosát (1923 óta főpolgármester helyett kormánybiztos állta főváros ügyeinek élén), hogy vizsgáló bizottságot állítson össze és küldjön ki a fővárosi közüzemekhez. A vizsgálat célja nem vitásan az volt, hogy a Wolff párti városvezetés üzempolitikáját bíráló és elmarasztaló eredmény szülessék. A fővárosi közüzemek megvizsgálására kiküldött bizottság jelentése Az üzemvizsgáló bizottság 83 fővárosi üzemet, vállalatot és üzemszerű intézményt vizsgált meg. Nem került sor az erdészeti üzemek, a tenyészállatvásár, a sertéshízlaló, a duna-parti bérletek, a városligeti mutatványos bódék, a Dunafürdők és a millenáris sporttelep, valamint a kivitelezés alatt álló Ferencvárosi Helyi Kikötő vizsgálatára. A kórházak, fertőtlenítő intézet és a gyógyszerüzem esetében külön szakbizottság összeállítását javasolták. A csaknem héthónapos vizsgálat eredményét végül is csak a törvényhatósági választásokat követően hozták — 92 oldalas jelentésben — 1925-ben nyilvánosságra, de az ellenzéki sajtó már korábban is közreadott egyes részleteket a legmegdöbbentőbb eredményekről. A jelentés elsősorban az egységes alapelveken nyugvó tervszerű üzempolitika hiánya miatt előállott visszáságokra, az üzemek működésével kapcsolatos gyakorlati hibákra és a technikai-műszaki vezetés fogyatékosságaira mutatott rá. A jelentést széles körű javaslatokkal is kiegészítették. Különösen a pénzkezelés rendszertelensége, a pénzügyi fegyelem általánosan tapasztalható megszegése váltotta ki a bizottság kritikáját. A vizsgálat időszakában a legtöbb üzem feleslegeit nem szolgáltatta be a fővárosnak, hanem ügyosztályi engedéllyel beruházásra, forgótőke céljaira, vagy egyszerűen „gyümölcsöző kihelyezésre" — más bankoknál való kamatoztatás — céljaira fordította. Igy állhatott elő oly helyzet, hogy a főváros állandóan pénzhiánnyal küzdött, kölcsönöket kényszerült felvenni, míg egyes üzemek milliós összegeket helyeztek el pénzintézeteknél. Igen sok nagyüzem egyáltalán nem adott tájékoztatást pénzügyeiről, mint pl. az élelmiszerárusító, lóhús és szappanüzemek, továbbá egyes vásárok és vásártelepek, ezek egyszerűen kimaradtak a főváros pénzügyi műveleteiből. A pénzügyi helyzet általános ziláltságára jellemző volt, hogy pl. 1923 nyarán még nem készült el sem a főváros éves költségvetése, sem az 1920. és 1922. évek zárszámadása. A kalkulációs fogyatékosságok következtében egyes üzemeknél nem volt megállapítható a termékek és szolgáltatások önköltsége. A jelentés szerint: „A székesfőváros újabb időben árszabás dolgában nem a fogyasztóközönség érdekeit tartotta szem előtt, hanem rideg magánvállalati álláspontra helyezkedett. Az egyik oldalon érthetetlen pazarlás szükségtelenekre, a másik oldalon a fogyasztóközönségnek egész Közép-Európában a legdrágább kiszolgálása". A pazarlásra jellemző tényként hozták fel az áramtermelés témáját, amely esetben a termelés egy korszerű telepre történő koncentrálásával, az elavult üzemű gőzgépek kiselejtezésével és elektrifikálásával évi kb. 8,5 millió aranykorona volna megtakarítható. Az üzemek túladminisztráltságára felhozták, hogy a BSZKRT-nál 10 főosztály és 38 szakosztály irányít ügykör meghatározás és központi ellenőrzés nélkül. 16 296
