Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, II. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945, II. 197-224

A beltelkekről szólva nem felejtkezhetünk meg a kutakról. A 19. században az első udvarban kerekes kutak szolgáltatták a vizet. Ha a telek végében konyhakert helyezkedett el, oda gémeskutat állítottak. 1883-ban megkezdődött a vízcsőhálózat kiépítése Óbudán és ezzel összefüggésben fokozatosan csökkent mindkét kúttípus jelentősége és száma. Bútorzat, házbelső, lakás A parasztpolgárok bútorait óbudai asztalosok készítették. Anyaga többnyire diófa, színe közép- vagy sötétbarna volt. Stílusa megegyezett a korabeli egyszerű, polgári bútorokkal (13. kép). Egy-egy szoba berendezése általában két ruhásszekrényből, két támlás ágyból, két éjjeliszekrényből, mosdószekrényből, asztalból, székekből, tükörből, esetleg sublótból (fiókos szekrény) és íróasztalból állt. A falakon egyszerű olajnyomatok, szentképek, fényképek függtek. A gazdák vallásosságának megfelelően a feszület sem hiányzott a szobákból. A bejárati ajtó fölé szentképes fémlapocskát, ún. „házi áldás"-t szegeztek. A konyhában festett konyhaszekrény, asztal, székek és a tűzhely állt. A falon fa vagy porcelán fűszertartó készlet lógott. Az éléskamrában fapolcok sorakoztak. A fal mellé, a földre lisztet, cukrot, zsírt stb. tartalmazó edényeket (14. kép) tettek. A mennyezet közelében farudak húzódtak, ezekre akasztották a húsféléket. Az elektromos áram 1900-as években történt fokozatos bevezetése előtt petróleumlámpával világítottak Óbudán. A lakószobákban a lámpa csillárszerű burás tartóban lógott. A szobákban cserép- vagy vaskályhával fűtöttek. Húsvét és búcsú (jún. 29.) előtt az asszonyok kívül-belül kimeszelték a falakat, majd alaposan kitakarították az egész házat. A parasztpolgárok házai nemzedékről nemzedékre öröklődtek. A családok természetes szaporodásából (átlag 3 gyermek) fakadó igények azonban lassanként meghaladták az ily módon rendelkezésre álló lakások befogadóképességét. Ezen túlmenően Óbuda egészét tekintve is egyre inkább lakáshiány mutatkozott, nem utolsósorban az immigráció hatására. Tehát a felnövekvő és családot alapító generációk lehetőségeik, vagyoni helyzetük szerint többféle utat követtek. Egyszerűbb megoldásként átépítették, illetve hozzáépítéssel különböző mértékben növelték a szülői házat. Más esetekben házat béreltek, vásároltak vagy építettek. A gazdálkodók házaiban létesített (bér)lakások következtében megszokottá vált különböző foglalkozású egyének együttélése. Akár a szülő-gyermek, akár a tulajdonos-bérlő viszonyt vesszük, mindkettőnél előfordult, hogy az előbbi még mezőgazdasági termeléssel, az utóbbi már ipari munkával foglalkozott. 201