Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)
VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Czagány István: A budai várra vonatkozó történetírás és művészettudomány története = Historigraphie der orts- und kunstgeschichtlichen Literatur der Burg von Buda 9-59
pográfiaírás fejlődésében jelentkező pangás korszakának is nevezhető. Ebből csak az akkor még ifjú magyar művészettörténetírás úttörő triászának az egyik tagja tudja kiemelni az átmenetileg holtpontra jutott tudományágat. Rómer tevékenységével párhuzamosan megindul a budai Várra vonatkozó monográfiaírás is, amelyben elemi formában már művészettörténeti szempontok is jelentkeznek. Némethy Lajosnak az 1876-ban, Esztergomban megjelent „Nagyboldogasszonyról nevezett budapestvári főtemplom történelme" című lelkiismeretesen megírt munkája jelenti ezen a téren az első lépést. 75 A legértékesebb helyrajzi megállapítások azonban Némethynek az Archaeológiai Értesítő 1885. évfolyamában megjelent „Budavárának régi helyrajza" című tanulmányában jelennek meg. Ő igazítja helyre Rupp Jakab számos tévedését is. Elsőnek sürgeti a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Bizottsága által 1866-ban és 1868-ban, Arányi Lajos kezdeményezésére és Rupp eredményei alapján a Vár területén elhelyezett „történelmi emléktáblák"-nak a revízióját, ami a mai napig sem történt meg. Tisztázza a középkori Szent György, Mária Magdolna és Szent János templomoknak, a Szent György térnek és a Szent Zsigmond kápolnának a holfekvését és ezzel megveti napjaink helyrajzi bizonyosságra törekvő topográfia-írásának az alapjait. Ugyancsak 1885-ben lát napvilágot a várostörténetírás első monográfiája. Salamon Ferenc háromkötetes „Budapest története". A munka megírásával 1876. december 27-én Budapest főváros közgyűlése bízza meg a szerzőt — aki Pest városának 1870-ben történt megbízásából ekkor már írta Pest történetét. Mivel akkoriban érzik az oklevéltár összeállításának szükségességét is, azért kötelezik a vonatkozó kútfőanyag összegyűjtésére és kiadására ezzel kapcsolatban. Ez a jellegzetesen kora színvonalán álló munka mások részletkutatásai nélkül — korábbi forráskiadványokból megszületett szintézis — megjelenése óta sok kedvezőtlen bírálatot kapott. Pedig mind a mai napig Budapest feudalizmus-kori történetének megbízható és első feldolgozása. Nem szólva arról, hogy például Budavára 13. századi gazdaságpolitikai története lényegében ma is az ő eleven áttekintésére támaszkodik. Ezzel szemben tény, hogy történelemszemléletünk gyökeres megváltozása folytán, Salamon szempontjai ma már elavultak. Ezt egyébként Tagányi Károly és Némethy Lajos bírálatai már annakidején is hibájául rótták fel — nem alaptalanul. Adatszolgáltatása azonban számos, más kérdéscsoportnál még ma is nélkülözhetetlen. Monográfiájával kapcsolatban talán a leginkább jogosnak látszik a kútfők kiadásának 76 és a várnegyedi lakóházak középkori tulajdonosainak, illetőleg ezek telektörténeti azonosításának a hiányolása. Nagy kár, hogy még csak meg sem kísérelte annak a több, mint száz, lakóépületre vonatkozó adatnak az azonosítását, amelyet a III. kötetben jegyzékbe foglalt. Abban az időben ugyanis — amikor még álltak a mai várnegyedi, eklektikus és szecessziós stílusú sokemeletes paloták helyén az azóta már lebontott, műemléki lakóházak, ez a munka sokkal nagyobb sikerrel kecsegtetett volna, mint napjainkban. Tudniillik az elbontott lakóházak legtöbbjéről ma már fényképet vagy felmérési anyagot sem lehet találni, ami a telektörténeti azonosítást csaknem lehetetlenné teszi. Pedig Salamon nemigen vádolható lelkiismeretlenséggel. Gondoljuk meg, hogy egy olyan kérdés tisztázásánál, mint az 1493-ban megjelent ún. „Schedel fametszet" elkészítésekor a helyszínen rajzolt vázlat mesterének pesti elhelyezkedése, mekkora körültekin15
