Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

A. SZEKCIÓ (Kapitalista korszak) - VÖRÖS Károly: A művelődés és a kulturális élet alakulása Budapesten (1873-1945) - NÉMETH G. Béla

harmonikusan fedték egymást, jól általánosító, sőt jelképpé emelhető típusokat választottak. Az irodalmi, az irányzati program nem homályosította el sohasem társadalmi célkitűzéseiket. Ugyanakkor azonban a nagyvárosi, polgári világ lelkiségének gyötrő belső ellentmondásai, emberidegen létezési módjai nem kerültek oly élet megvilágításba, mint a monarchia két testvér-nagyvárosának irodalmában, a Kafkát előkészítő Prágában, a Musilt előrejelző Bécsben. Nagyon jellemző, hogy Ambrus ily irányú vállalkozásai mindig csak részleteiben sikerültek, s Gárdonyi nagyszerű kisregényében, az Öreg tekintetes-ben is csak kívülről, a városba helyezett vidéki figura segítségével tudta fölidézni a polgári nagyvárost, mint ő mondta: a "kövi város" elembertelenitő légkörét. De nagyon jellemző az, hogy megintcsak a novella született meg. Igaz, drámai jellegű novella, de ez a drámai jellegű novella mindig csak társadalmi konfliktust, nagyritkán társadalmi és lélektani konfliktust ábrázolt. Csak Bródynak, aki fölébe magaslott a századforduló városi Íróinak, sikerült ezt a világot belső hitellel is megrajzolnia, nem sokszor, néhány szép cselédnovellájában, művészi novellájában, s a kispolgári világot ábrázoló elbeszélésében. Tehetségén tul - bizonyosan éppen ezért - mert nem a helyit, és nem a részlegest akarta, hanem a társadalom egészének betegségét kivánta megragadni a bemutatott emberi sorsokon át. A századelő polgári világának belső nyomorúságát is tökéletesen felszínre hozó Adyval ugy van kissé ez a város, mint volt Pest Petőfivel. Cikkeiben, nagyon gyakran novelláiban is sokszor, verseiben azonban viszonylag ritkán szerepel Budapest,mint motívum. De kora polgári léte, válságvilágának teljes gondolati, érzelmi átélésének élménye az ő verseiben öltött legmüvészibben, legszebben testet. A polgári világ megvalósításának és meghaladásának szükségét, s e szükséges folyamat minden keserű visszásságát táplálta. A polgári világ ama kisértetiessége, amely ott van a bécsiek vagy a prágaiak müveiben, ott van az ő verseiben, emelett ott van mindig az a történeti, az a szociális, az az etikai elszánás, amely ezt a világot meg is akarta változtatni. Ha a lokális színeket tekintjük, akkor nem jellegzetesen pesti költő. Ha azonban annak a világnak a lényegét, amelynek fejlődési centruma a nagyváros, akkor a kor mindenfajta költészetének, a nagyvárosinak is, a pestinek is elsőszámú embere ő. Túlélő kortársait és két háború közti iróutódait a nagyváros, azaz Budapest tekintetében három csoportra oszthatjuk. Az elsőbe azok tartoznak, akiknek vezérpéldájaként Herczeg Ferencet említhetném. A városban élő, s a város civilizációs szokásaiból és polgári erkölcsiségéből sokat átvett birtokos osztály irói ezek. Budapest számukra a repzezentálás, a szórakozás, vagy az utálkozás alkalma. A másodikba az a polgári írógárda sorolható, melynek skálája, fajsúlya a témavilág tekintetében egyaránt mérhetetlenül széles, amely Maráitól Molnár Ferencig, Szép Ernőtől Szomory Dezsőig, Harsányi Zsolttól Hevesi Andrásig terjed. Ez az a réteg, mely belülről rajzolta a polgárság világát. Vannak köztük, akik következetesen megmaradtak a polgárság világánál, s azon belül Pest miliőjénél, mint például Szép Ernő, voltak, akik egyre jobban közeledtek osztályukkal együtt a birtokosi réteg Íróihoz, mint Harsányi Zsolt vagy a nagyon tehetségesen indult, s hazai bestsellerségbe fulladt Márai,s végül voltak szép számmal, akik egyre inkább a harmadik nagy tábor, a városi proletárság és a falusi szegénység irói felé fordultak, vagy át is léptek azok táborába, Sárközi György vagy Radnóti Miklós példáját említhetném. A polgárságot saját társadalmi, etikai, esztétikai normáinak alapján megrajzoló polgári irók éppen akkor adtak jelentős ábrázolást, ha vagy ez utóbbi közeledés oldaláról, vagy az egyetemes történelem valamelyik nagy művelődési gondolati, vagy etikai eszménye oldaláról rajzolták a főváros világát. így született meg az a regény, amely talán legmélyebbre, s legmüvészibben hatolt a pesti hivatalnok-polgárság világába, Kosztolányi Édes Annája, igy Babits Halálfiainak pesti részletei, igy Szabó Lőrinc ifjúságának lázadó pesti versei. Akiknél ez a közeledés, ez az áthangolás nem ment végbe, többnyire, szinte szükségszerűen csúsztak tehetségük szintje alá. Márai említett példája mellett elég a szintén nagyon tehetséges Molnár Ferencére utalni. A Széntolvajoktól meg az Éhes várostól a Játék a kastélybanig kétségtelenül lefelé vezet az ut. S bármi illuziórontó, mégis itt kell szólnunk arról az iróról, akit a közvélemény egy része Pest és Buda legjellemzőbb Írójának vélt, Krúdy Gyuláról. Tehetségéhez nem férhet kétség. De ahhoz sem, hogy müvek mögül mind e közeledés, mind valamely nagy művelődési, gondolati, etikai eszmény vonzása, mozgatása hiányzott. Kosztolányi saját, éppenséggel nem alacsony szintje fölé emelkedett az Édes Annában, Krúdy roppantul egyenetlen, töredékes és saját sablonjait örökké ujraismétlődő alkotó maradt. S ami még sajnálatosabb, a hangulat megjelenítésénél nemigen lépett tovább. Bizonytalan értelmű nosztalgiák vezették tollát, helyszín és különleges miliő van benne bő111