Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

A. SZEKCIÓ (Kapitalista korszak) - VÖRÖS Károly: A művelődés és a kulturális élet alakulása Budapesten (1873-1945) - NÉMETH G. Béla

ven, egy álombeli Pest-Budáról, a valóságos nagyváros lényeges elemei, vagy éppen gyötrő problémái azonban meglehetősen ritkán kerültek Írásaiba. Legyünk azonban igazságosak. Ebbe az inaginárius világba való menekülés egyfajta tiltakozás volt, kétségtelenül. De éppen az ő példája mutatja legjobban, hogy a magyar nagyregény, intellektuális nagyregény milyen hallatlan nehézségekkel küzdött, ahhoz, hogy Thomas Mann-i szinten, vagy nem is Thomas Manni szinten, de csak egy Gide-i szinten is, megszülessék. Ideje azonban áttérnünk a hamradik csoportra, a Budapestet a proletárság szemével nézők csoportjára. Ez a város nemcsak azzal dicsekedhet, hogy a pétervári mellett a legnagyobb arányú proletárforradalmat vivta meg a világháború végén,hanem azzal is, méltán, hogy olyan proletárirodalmat mondha-í magáénak, amelyet a világ legnagyobb és legősibb ipari központjai közül is csak kevés. Nemcsak a szociális kérdéskör intenzitása tekintetében, nemcsak az eszmei érettség szempontjából, de a művészi szint, a művészi megújulás vonatkozásában is. A sor, tudjuk, Kassáktól József Attiláig ivei. S ez a proletár irodalom pontosan azt a szerepet töltötte be, amit a kor marxista elméleti irodalmának leghaladóbb árnyalata. Az adott világ leglényegesebb ábrázolását és kifejezését adta. Osztályirodalom volt ez a szó legmagasabb értelmében, de az egyetemes emberiség kérdéseinek legmélyebb átvilágitása is. S ha Kassáknál ez a törekvés rendkivüli költészettörténeti jelentősége ellenére gyakran csak szándék maradt, József Attilánál száz százalékig megvalósult. De ne legyünk igazságtalanok. A semmiből indult autodidakta proletárgyerek tudatosulásának olyan rajzával, mint amivel mi rendelkezünk az Egy ember élete első kötetében - az egyetemes proletárság is kevéssel rendelkezik. S a fiatal Kassákot nagy versei éppúgy, mint kísérletei a huszadik századi nagyvárosi költészet megteremtőinek élvonalába állítják, Majakovszkij mellé, Brecht mellé, Nezval mellé. Breton mellé. József Attila pedig nemcsak a polgári nagyváros világában élő proletárság szociális és lelki problémáit fejezte ki tökéletes klasszicitással, nemcsak politikai jövőjének egyetlen lehetséges útját jelölte ki, hanem olyan lelki, szellemi, bölcseleti problémáira is igen határozottan válaszolt, amelyek a szocializmus megvalósítása közben, a megvalósított szocializmusban egyaránt nagy hangsúllyal jelentkeznek. Ezekkel a problémákkal a kor elméletirói rendszerint még nem számoltak, még nem néztek szembe. József Attila természetesen nem lokális, regionális vagy éppen provinciális értelemben legnagyobb költője a magyar fővárosnak, hanem abban az értelemben, hogy jól tudta, hogy a szükségszerűen és egyre fokozottabban iparosodó társadalomban az emberiség, a nemzet, az egyén jövendő sorsának milyensége a városban dől el. Tudta azt is, hogy a város sorsa elválaszthatatlan a vidékétől,hogy a városi szegény ügye eltéphetetlen a mezei proletárétól. Egyben tudta azt is, hogy a társadalmi rend átalakítása automatikusan nem hozza magával a tudat gyötrelmeinek föloldását. A korszak legnagyobb európai gondolkodóival, polgáriakkal és nem polgáriakkal, került egyvonalba a problémák érzékelésében, de mig azok ejy része polgári részmegoldásokat kinált, ő egyetemesebb, biztosabb megoldások felé mutatott. Annak a társadalomnak, amelynek életformája, létezési formája végleg a városi, az ipari társadalom létformája lett, б volt nemcsak itthon, de európai viszonylatban is egyik legnagyobb, s egyik leghitelesebb megszólaltatója. S igy a két háború között nemcsak az egész magyar irodalomnak, de Budapestnek is ő volt mindmáig a legnagyobb s a legjellemzőtt költője, akár lokálisan, akár egyetemesen, akár szociálisan, akár tudati tekintetben, akár miliő szemszögéből, akár érdemi tekintetben nézzük is a kérdést. Egyszóval benne Budapest ha késve is, az irodalomban is megadta azt, amit a többi nagyváros adott Európának, vagy talán tul is haladta. S most hadd kapcsolódjam vissza ahhoz, amit Vörös Károly mondott. Igen, itt látjuk azt, hogy az irodalom, az intézményesnek nevezett irodalom természetszerűen létrehozta nagyrészt azokat a műfajokat,amelyeket megtanult a többi, a nyugati irodalmaktól, de nem ugy hozta létre. A magyar regény sosem lett olyan regénnyé, mint amilyen a nyugati regény, a magyar novella fejlődött ki helyette, ez az egyik jellegzetes, speciális vonás a magyar polgári korszakban. A másik pedig az, hiszen igen jellemző, hogy a legnagyobb összegző József Attila, aki ezt a Vörös Károly Által spontán kultúrának nevezett elemet is ötvözni tudta saját műveltségébe, aki ezt is teljesen föl tudta szivni a maga költészetébe - ez is lirikus. Tehát az egész irodalmunkra jellemző az, hogy mindvégig nem tudtuk létrehozni igazában azt a nagyregényt, amely a társadalmat teljes egészében be tudta volna mutatni, mert akármelyik emiitett regényt, vagy nem emiitettet vesszük is, nem egyenlő rangú ebben a tekintetben a nyugat nagy polgári, vagy a már a polgárságon túllépő regényíróinak regényeivel, viszont a Urában kétségtelenül József Attilának ez a szintézis sikerült. 112