Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

A. SZEKCIÓ (Kapitalista korszak) - L. NAGY Zsuzsa: Politikai erők, politikai harcok Budapesten a századfordulótól a második világháború végéig - DOLMÁNYOS István

a jelleg kérdését szigorú történetiséggel kell nyomon követni: a század első éveiben - én ugy gondolom - lényeges polgári demokrata elemek találhatók éppen a munkásmozgalommal való szoros kapcsolat következtében a Demokrata pártnál, később viszont ismeretes Vazsonyi elfordulása ezektől a munkásmozgalmi kapcsolatoktól, akkor fokról-fokra, de nagyon határozottan a liberális arculat mutatkozik meg. Sőt, nagyon konzervativ vonásai is lesznek utóbb a Demokrata Párt politikájának. Óvni szeretném a referenst attól, hogy a Demokrata Párt egyszersmindenkorra érvényes értékelését adja. Olyan megfogalmazást kell keresni, amely a különböző korszakok, különböző arányú elemeket tartalmazó politikáját jelzi. További észrevételem, hogy értékelni kell a Bárczy-féle periódust. Én ugy gondolom, hogy a referátum utalhatott volna Barczy 1903-1904-es időszakára. Mivel ezt nem tette meg, nem világos, hogy a Bárczy-féle korszak és a szabadelvű párti korszak várospolitikája között szoros az összefüggés. Tehát szerves folytatásról van szó. Régi legenda Barczy teljesen uj időszaka. Ezzel szemben az az igazság, hogy őt jórészt a korábbi időszak politikai vonalának folytatása miatt nem tették félre. Épp ezért Barczy és a Demokrata Párt közé nem mernék egyszerűen azonossági jelet tenni. A várospolitikai vezetést a koalíciós kormány alatt is megkülönböztetném a Demokrata Párt politikai irányvonalától, hiszen a budapesti várospolitika a koaliciós kormány alatt egy pillanatig sem szakadt ki az alkotmánypárt vezetése alól. Ezt még az is bizonyitja, hogy amikor már a koaliciós kormány megbukott, a budapesti városháza ugy búcsúzott a koaliciós kormánytól, hogy Andrássyt díszpolgárrá választotta. A Demokrata Párt politikai vonala ellenzéki politikai vonal lett a koaliciós kormány alatt. Ez az oppozíciós politikai vonal nem fejezte ki a főváros politikájának a lényegét, tehát Barczy politikáját. Itt különböző irányzatokról van szó. Vagyis én nem ugy fogom fel a Budapest vezetésének várospolitikai tevékenységét, mint amelyet Wilner Ödön határozott meg, és nem is ugy, mint amelyre a Demokrata Párt nyomta rá a pecsétet, hanem ugy, mint amelyet döntően az alkotmánypárt és a Függetlenségi Párt határozott meg. Ez utóbbiak harcban állottak a Demokrata Párt befolyásával, amelyre hatást gyakorolt a munkásmozgalom, gyakran nagyon erős hatást. Az akkori budapesti várospolitikában különböző pártok egész lépcsőzetének együtthatása figyelhető meg. A különböző pártok lépcsőzetének együttes hatásában 1909-10-ig a koalició vezetőinek a hatása az, ami elsődleges. Ezért még egyszer visszatérek ahhoz a gondolathoz, vajon volt-e "ragyogó", "nagy" korszaka a budapesti várospolitikának a század elején? Azt hiszem, közelebb állnánk az igazsághoz, ha rámutatnánk arra, hogy a régi szabadelvű párti várospolitika eredményeihez, olyan eredményekhez, amelyek a főváros technikai fejlesztésére irányultak, amelyek sok közintézmény létrehozását eredményezték, ezekhez kapcsolódott ez a korszak, ezt szélesitette tovább, de nem szélesítette oly mértékben, hogy valóban uj korszakról lehetne itt szólni, vagy éppenséggel politikai szempontból ragyogó periódusról. Ez az idő a koalició korszaka volt a budapesti várospolitikában, megfelelő helyi szinezettel. A legkevésbé koaliciós a kormány politikája a várospolitikában volt, de itt is ugyanez a politikai vonal érvényesült. Inkább uj színezetről lehetne beszélni és a főváros törvényhozóinak, törvényhozó többségének bizonyos reformtörekvéséről, ami azonban nagyon kevéssé realizálódott. Ebben az összefüggésben szeretném említeni a Harrerféle emlékiratot. Harrer emlékirata alapos memoár, a történésznek nagyon sok támpontot ad. Jó lett volna, ha a referátum foglalkozik a Harrer emlékirattal, mindenekelőtt pozitív értelemben. Ugyanakkor a Harrer emlékirat sem mentes attól a legendától, hogy a koaliciós kormány alatt, mintegy a koaliciós kormány ellenére teljesen más minőségű várospolitikai irányvonal folyt a fővárosban. Bizony-bizony még a Harrer-féle memoár kritikai vizsgálata is hátra van. A referátum utalt a Függetlenségi Párt Károlyi-korszakára, ugy fogalmazván, mintha Károlyi Mihály hozta volna létre a Függetlenségi Pártot. Ez elirás, hiszen a Függetlenségi Párt régóta megvolt. Károlyi csak csatlakozott hozzá. Nem világos, hogy miért Károlyi Mihály Függetlenségi Pártjáról van szó a századelő vonatkozásában, mikor Károlyi Mihály a vezetéssel csak 1913-ban kerül közelebbi kapcsolatba. A függetlenségi párti problémákhoz tartozik még, hogy szerintem nem volt döntő szerepe a Függetlenségi Pártnak az ország demokratizálására irányuló kísérletekben. A munkásmozgalom a meghatározó 1918ban, nem pedig a Függetlenségi Párt. A Függetlenségi Párt egyik szárnya közreműködött ebben a folyamatban, de magában a demokratizálásban nem volt döntő szava. Észrevételeimet- hangsúlyozom -a századelő vonatkozásában tettem meg. A mondottak ellenére a referátum éppen azért érte el sok tekintetben a célját, mert a munkásmozgalom és a várospolitika kapcsolatát reálisan közelitette meg. 11 81