Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - SÁGVÁRI Ágnes: A szocialista várospolitika problémái 1945-től napjainkig

Az 50-es évek végén reális tervek születtek. Az 1958-1961-es 3 éves tervben a kormány és a Fővárosi Tanács Budapesten az iparfejlődés tengelyébe a múltbeli extenziv iparfejlesztés helyett intenziv iparfejlesztési politikát állitott, és mind az ipar, mind a háztartások ellátása érdekében a kommunális beruházások, - általában az infrastruktúra fejlesztése - fokozott hangsúlyt kaptak. Ennek következtében az ország termelésében a több mint 47 %-os súlyt képviselő budapesti szocialista ipar a tervidőszak alatt 37 %-kal emelkedett, a Budapestre forditott beruházások aránya megnőtt (28, 9 milliárd), a beruházások struktúrája jelentősen változott, a 38,4 % ipari mellett 30, 5 %-a közlekedés, 20,2 %-a pedig a kommunális létesítmények fejlesztését szolgálta. Nagy-Budapest megteremtésétől 1960. évi "Budapest és környéke általános városrendezési tervé"-nek érvénybelépéséig terjedő periódust, a magyar szocialista modell megalkotására való törekvés jellemezte, amely munkálatokra a hidegháborús légkör és annak nagyonis gyakorlati kihatásai nyomták rá bélyegüket. Budapest fejlesztése az ország életében elfoglalt helyéhez viszonyitva elmaradt. A Fővárosi Tanács jogállása és gazdaságpolitikai döntési körének korlátozottsága - bár ennek szükséges fejlesztését felismerték - gátolta egy korszerű városrendezés, méginkább várospolitika kialakitását. III. A modern szocialista várospolitika követelményei és távlatai (1960-1972) Szinte dátumhoz köthető ezen várostörténeti periódus kezdete. 1960. július havában tárgyalta a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága "Budapest és környéke" általános városrendezési tervének legfontosabb kérdéseit és ugyanez év novemberében "A főváros közlekedési problémái"-t. A két probléma szorosan összefüggött, mivel azok a növekvő magyar metropolis terjedésének irányát jelölték ki, illetve rögzitették, s rendezési-városképi és szociális-tartalmi egységének biztositását szolgálták, uj, korszerű életvitelünk épitésének jegyében fogantak. Az általános városrendezési terv állást foglalt a régi városszervezet fenntartása: a sugárút, körút rendszerének peremvárosok felé történő továbbépítése mellett. Ez egyes területek legjellegzetesebb profiljának kialakitását szorgalmazta, a középületek elhelyezésének szintere legyen a Belváros és a hozzá kapcsolódó Erzsébet-város, valamint a Vár területe, azzal a kikötéssel, hogy a nagyobb területet igénylő komplexumok a budai oldalon települjenek. További tagolódást tervez a Tanács uj zöldterületek létesítésével, az ipari területeknek a lakóterületektől való elválasztásával. Történtek bizonyos lépések a főváros agglomerációs körzetének beépítésével kapcsolatos tervek koordinálására is. A másik dokumentum a közlekedési hálózat olyan továbbfejlesztését szolgálta, hogy az egyrészt biztosítsa a város egységét, másrészt a tömegközlekedési eszközök további fejlesztésével az agglomerációs területtel való összeköttetést tegye szervezettebbé. Néhány átmeneti megoldás - igy az autóbuszközlekedés javításának - közbeiktatásával a költséges részmegoldások helyett egy hosszabb időt és kormányszintű beruházást igénylő közlekedéspolitika alapjait rakta le. Egységes terv készítését több történelmi és gazdasági tényező sürgette: a magyar főváros Európa nagyvárosai közé sorolható, az ország egyetlen metropolisa, amelynek az ország lakosságához viszonyított aránya a koppenhágai és bécsi agglomeráció után legmagasabb. A dolgozók bevándorlásának és az iparfejlesztésnek az eddigi tendenciái szerint- ha változás nem következett volna be, 1958-ra Budapest és a környék lakossága elérte volna a 3 millió 600 ezres nagyságrendet! Továbbá: jóllehet, Nagy-Budapest közigazgatási egyesítése óta számos intézkedés született - közmű- és egészségügyi ellátottság, valamint az életmód tekintetében - mégis óriási különbségek feszültek az egyes települések, elsősorban a régi Budapest, valamint Budapest környéke és a fővárosban dolgozók által benépesített "uj Pest-környéknek" számitó agglomerációs terület között. Az 1950-es évekre vált nyomasztóvá a századfordulós városépítés számos ismert ellentmondása is, amelyeket egyes városrészek túlzsúfoltsága, az utcák szűk volta, valamint a külső munkástelepülések rendezetlensége jellemzett. Ezt a települési gyűrűt nagykiterjedésű külterjes, túlnyomórészt földszintes, alacsony közmüvesitési fokú ujabb övezet vette körül, amelynek laksürüsége viszont alacsony volt. Világossá vált, hogy érdembeli, tehát nem adminisztratív, hanem a városi gazdaság struktúráját érintő változásokra van szükség a fővárosi ipar országos monopolhelyzetének s vele a város egész életét eltorzítani képes felduzzadásának megakadályozására. Egy196