Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - SÁGVÁRI Ágnes: A szocialista várospolitika problémái 1945-től napjainkig

Mai társadalmunk - a szocialista fejlődés eredményeként - nyitottá vált. A mai munkásoknak alig több, mint 40 %-a származik munkás családból, a szellemi foglalkozásuaknak csupán 30-35 %-a származik szellemi foglalkozású családból. Budapest lakossága 1949 és 1960 között rohamosan, 215 000 fővel nőtt, 1949 és 1954 között a népesség száma évente átlagosan 40 000-rel növekedett, kétszer olyan mértékben és ütemben, mint 1955 és 1960 között. A gyarapodás rendkivüli mértékére jellemző, hogy a főváros történetében az ipar fejlődése szempontjából kiemelkedő évtizedekben, pl. 1890-1900 között évenként 30 000-rel, 1930-1940 között pedig 27 000-rel nőtt a népesség száma a város mai területén. A második szakaszban, azaz az 1954 utáni években az előző hatévi átlagos népességnövekedésnek csak mintegy fele volt tapasztalható. Ezzel kapcsolatban utalunk arra, hogymig az előző időszakban a budapesti székhelyű szocialista ipar munkaerőszükséglete rohamosan nőtt, 1954 után az évenkénti igénynövekedés alig haladta meg a tizezret. Ennek a növekedésnek jelentős százaléka - mint minden nagyvárosban, igy Budapesten is - a természetes szaporodás mellett a bevándorlásnak tudható be. Az első ötéves tervben a szocialista iparositás következtében tovább nőtt Budapest koncentrikus szerepe. Az ipar extenziv fejlődése, a munkalehetőségek SZÍVÓ hatása és magának a fővárosnak a vonzása a lakosság számszerű növekedéséhez, uj rétegek megjelenéséhez és letelepedéséhez, valamint az ingázók számának tömeges növekedéséhez vezetett. E jelenségek észrevételezése, befolyásolása és várható várospolitikai következményeinek tervezése még egyébként "normális körülmények között" is óriási feladatot, bonyolult számításokat és kivételes anyagi áldozatokat követelt meg. Budapesten azonban figyelembe kellett venni, hogy európai összehasonlításban évtizedek óta eleve is elmaradott volt az infrastruktúra. Majd Nagy-Budapest megteremtése is számos belső feszültséget állandósított. A termeléscentrikus fejlesztési tervek és azok erőltetett ütemű végrehajtása a közművesítés, szolgáltató ipar, közlekedés, egészségügy követelményeinek elhanyagolásához vezettek, és leszűkítették a lakosság közvetlen ellátását szolgáló szektorokat. Budapest közmüvi ellátása területén az elmúlt két évtizedben számos problémával kellett és kell még ma is megküzdeni. Közismert, hogy 1950-ben Nagy-Budapest kialakításakor a főváros területe mintegy két- és félszeresére növekedett, s az idecsatolt települések - mint annyi más vonatkozásban - közművesítés tekintetében is igen alacsony fejlettségi fokon álltak. Ennek jellemzéséül elég csak annyit megemliteni, hogy a nagykiterjedésű idecsatolt területen a vízcsőhálózat sűrűsége (az egy km beépítési területre jutó átlag alapján számolva) 54%-át, a csatornahálózaté 33%-át, a gázcsőhálózaté pedig 13 %-át képezte a kis-budapestinek, jóllehet az ellátottsági viszonyok a belső városrészekben is számos kívánnivalót hagyták maguk után. 1949-ben a főváros jelenlegi határain belül a lakások 10 %-a még a villanyt is nélkülözte, 34 %-ában nem volt vízvezeték, mindössze egyharmaduk részesült gázellátásban, s a lakóépületeknek csak 28, 5 %-a volt bekötve a csatornahálózatba. Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy ilyen körülmények között a városi ranghoz méltó ellátottsági viszonyok megteremtése önmagában is rendkívül nagy anyagi befektetést kivánt volna. Jóllehet kimutatható, hogy számos intézkedés történt: lakóépületek, intézmények keletkeztek, a lakosság kulturális- és egészségügyi ellátása is bővült, a követelményekkel a növekedés léptéke mégsem állt arányban. Mindez a várospolitikai szempontok és beruházások háttérbe szorításával együtt, végsősoron maguknak a szocializmust épitő embereknek életkörülményeit és vele munkaképességeinek kifejlesztését nehezítette meg. E feszültségek feloldását adminisztratív eszközök, - mint például a letelepedés korlátozása, vagy például a nyugdijasok szervezett kiköltöztetésének ajánlása - nem oldhatták meg, hiszen az infrastrukturális és szolgáltatási beruházások az összberuházásoknak mindössze egyharmadát tették ki. A tervgazdálkodásnak ezt a periódusát a tervezés, beruházás, termelésiárnyitás vonatkozásában, valamint szociológiai, népességpolitikai összetevőit a többi referátum elemzi. Vizsgálatunk tárgyát csupán az képezi, hogy az adott gazdaságpolitikából következő, egészében "spontánnak" minősíthető városfejlesztési irányvonal hogyan hatott a várospolitikára? Ismeretes, hogy a tervezésben és beruházásokban szigorú központosítás érvényesült, s a feszitett ütemű, egyoldalú iparfejlesztés mögött az országos tervekben Budapest, Budapesten belül pedig a tervszerű városfejlesztés szükségletei háttérbe szorultak. A szocialista iparositás általában, és minden egyes tervmódosítás különösen, fokozta Budapestnek amugyis meglévő túlsúlyát. Ennek következményeivel azonban nem számolt sem a kormányzat, sem a városi vezetőség. 195