Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - FODOR László: A főváros szerepe az ország gazdasági életében (1945-1973)

irányitási rendszer hatásainak. Vitatható a vidéki ipar ilyen mértékű extenziv fejlesztésének helyessége akkor, amikor az intenziven fejlődő ipari koncentrációk gazdaságának megfelelő fejlesztéséhez szükséges források nem minden esetben állnak rendelkezésre. A beruházási politika ellentmondásos jellegét mutatja, hogy az intenziven fejlődő budapesti iparban 196769 között az állóeszközök bruttó értéke évente mindössze 2,9 %-kal emelkedett, ugyanakkor a csökkenő termelékenységű vidéki iparban az állóeszközök bruttó értéke ebben a periódusban évente 7, 5 %-kal emelkedett. A vidéki iparfejlesztés ellentmondásos jellegére hivja fel az is a figyelmet, hogy az állóeszközök ilyen mértékű bővülése mellett sem lehetett a termelékenység növekedését biztosítani, sőt a vidéki ipari fejlődés felszabadulás utáni történetében először ebben àz időszakban csökkent a termelékenység. Mindezen tényezők eredményeként a budapesti ipar súlya az ország iparában tovább csökkent. 1969-ben az ipari termelés 36,8 %-a az összes foglalkoztatottak 35,6 %-a, a munkások 33 %-a, az összes állóeszköz bruttó értékének 28,5 %-a, a hajtóerő 22,9 %-a és a villamos energia felhasználás 20,6 %-a koncentrálódott Budapesten. A budapesti ipari koncentrációnak sajátossága, hogy nem specializálódott néhány ágazatra, hanem a statisztikai gyakorlatban megkülönböztetett 58 iparág közül mindössze 12 található, ahol a főváros súlya 15 %-nál alacsonyabb. A fővárosban főként a gyorsan fejlődő gépipari ágazatok aránya volt magas ebben az időszakban, hiszen még 1969-ben is a fővárosi ipar az ország gépipari dolgozóinak közel felét foglalkoztatta. A gépiparon belül dolgozók aránya a műszeriparban elérte a 70 %-ot, a villamosipari gépeket és készülékeket gyártó, valamint a híradás és vákuumtechnikai iparban több mint 60 %, a közlekedési eszközöket gyártó iparban pedig közel 50% volt. A könnyűipari ágazatok közül a budapesti szocialista ipar aránya a papír- és nyomdaiparban volt a legmagasabb 1969-ben a létszám alapján számítva 60, illetve 66 %. Strukturális változások az iparban Az elmúlt 15 évben (1955-1970) a budapesti ipar szerkezetének változására a nehézipar fokozatos térnyerése volt jellemző. Az ipari szerkezeten belül a foglalkoztatottak száma alapján 57,4 %-ról 61,4 %-ra nőtt a nehézipar aránya. Viszont a felhasznált villamosenergia alapján mért részarány kismértékben csökkent. A nagyvolumenü nehézipari beruházások eredményeként az összes állóeszköz bruttó értékének alapján számított részarány továbbra is 70 % felett maradt, annak ellenére, hogy a könnyűipar beruházásainak részaránya gyors ütemben emelkedett az egyes tervidőszakokban. (1965-ben az összes állóeszköz bruttó értéke alapján a nehézipar részaránya 73,6 % volt, szemben az 1970. évi 70,4 %-kal.) A nehéziparon belül, mint az egyes időszakok elemzései alapján kiderült, elsősorban a vegyipar, a híradástechnika, a műszeripar és a villamosgépipar részaránya emelkedett. A közlekedési eszközök gyártása, a kohászat, a fémtömegcikkipar pedig vesztett súlyából. Ez a tendencia a budapesti ipar szerkezeti változásaiban a magas műszaki szinvonalu megfelelő kutatási hátteret igénylő, a korszerű technológiát feltételező dinamikus iparágak jelentőségének állandó emelkedését mutatják és azt, hogy általában munkaigényes gyártmánystruktura kerül előtérbe. A könnyűipar részaránya a foglalkoztatottak száma alapján minden tervidőszakban vesztett súlyából a budapesti iparon belül. Ez a folyamat kettős tendenciát tokár, mert mig az állóeszközök és a hajtóerő alapján a könnyűipar súlya nő, addig a foglalkoztatottak száma alapján csökkent. Tehát a budapesti könnyűiparon belül elsősorban a textilipari rekonstrukciók eredményeként olyan technológiai változásokra került sor, amely munkaerő megtakarítással jár. A könnyűiparon belül a textilipar megőrizte vezető helyét, azonban súlya fokozatosan csökkent. Az ipari szerkezet változása nem mutat egyértelmű tendenciát az intenziv fejlődés irányába annak ellenére, hogy a foglalkoztatottak száma 1964. óta fokozatosan csökkent, de még mindig magas ahhoz a termelési értékhez képest, amelyet egy kedvezőbb ipari szerkezet és nagyobb hatékonyság mellett indokoltnak lehet tekinteni. Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy megfelelő irányú strukturális változások esetén a budapesti ipar jelentős munkaerő-tartalékkal rendelkezik, és a jövőben a fővárosi gazdaság egyik legjelentősebb munkaerő-kibocsátó ágazatává válhat. Ennek szükségességére az elmúlt évek kedvezőtlen demográfiai jelenségei is felhivják a figyelmet. 170