Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)
A. SZEKCIÓ (Kapitalista korszak) - VÖRÖS Károly: A művelődés és a kulturális élet alakulása Budapesten (1873-1945) - KATONA Ferenc
Ferenc számára mégcsak óhajtás lehetett -, s ezt a népzenét a nemzeti műveltség középpontjába állitották, részint ugy, hogy a népzenére épitették művészetüket, részint ugy, hogy a közművelődés, a nevelés egészére kiterjesztették, Magyarország számára is megváltoztatta a magyar műveltség képét. Nem 6k voltak az elsők, akik a századvég németes-wagnerianus irányzatával szembefordultak. Az 1880-as évektől kezdve jószándéku zeneszerzők sorát lehet felsorolni: Ábrányi Kornél, Állaga Géza, Engesz er Mátyás, Megyery Károly, Siposs Antal, Székely Imre, Zimay László, akik valamennyien az "eredeti magyar zenemüveket" igyekeztek a hangversenydobogókon megszólaltam. De a németes befolyás oly erős volt, hogy az öreg Erkel - aki egész életében ennek az irányzatnak az ellenpólusa volt utolsó operájában, az 1885-ben bemutatott "István Király"-ban maga is egy wagnerianus operával jelentkezett. A zeneművészet különböző ágai mellett a századforduló éveiben indult erőteljesebb fejlődésnek a zenetörténeti kutatás. Mátrai Gábor, Bartalus István után Ponori Thewrewk Emil is sürgette a régi magyar zene emlékeinek kiadását, s összefoglalásukkal nem késlekedett Fabó Bertalan sem, aki a magyar népdal zenei fejlődésének útját rajzolta meg, még a 19. századi kutatások tükrében. Könyve a 20. század első évtizedében jelent meg, amikor Vikár Béla már közel 15-20 éve gyűjtötte fonográfhengerekre az eredeti magyar népdalokat és amikor Bartók és Kodály már megkezdték tevékenységüket. Csakhamar megszülettek az első összehasonlító népzenetudományi munkák s ezzel egy uj tudományág is, noha nem állt mindenki melléjük (pl. Haraszti Emil, távolabb tartotta magát Gombosi Ottó is), mégis sokan felismerték (Szabolcsi Bence, Tóth Aladár, Major Ervin) hogy a nemzeti elfogultságok korában ez az ut vezet a magyarsággal szomszédos népek hagyományainak s kultúrájának megértéséhez. Ezzel mutattak el nem múló példaadást és erőforrást a mai magyar zene számára is. Nem térhettünk ki a zenei élet minden mozzanatára, még a rendszeres kutatómunka is alig indult meg ez utolsó száz év magyar zenei életére vonatkozóan. Még a nagy áramlatokat sem ismerjük kis részleteikben. Ez most a Zenetudományi Intézet ötéves terve munkájának része. Befejezésül két zeneműből mutatok be egy-egy részletet, amelyek érdekes módon utalnak egymásra. Az első az öreg Liszt Ferenc egyik utolsó alkotása, amelyből már a 20. század hangjai csendülnek ki, az 1884-ben irt Csárdás Obstiné, a másik Bartók egyik korai alkotása 1911-ből, az Allegro barbaro, amely népzenei kutatásain alapuló uj művészetének egyik legelső emléke, a 20. század magyar zenéjének uj hangja. Szabolcsi Bence szavaival "a magyar műveltség uj honfoglalását jelenti ... egyben a magyarságnak egy válságos történelmi pillanatban érkezett felébresztését, kitágitását, felemelését. " KATONA Ferenc: Elöljáróban elnézést kell kérnem, hogy a főváros egyesítésének századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi konferencián hozzászólásomat egy másik évfordulóra utaló emlékezéssel kezdem. E másik évforduló nem közismert, feltehetően nem is fogunk róla hivatalosan megemlékezni. Talán éppen ezért érzem ugy, hogy itt szólni kell róla, no meg azért, mert véleményem szerint ez az évforduló igen fontos állomása a pesti-budai művelődés történetének, a pest-budai szinjátszás történetének pedig lényegében kiindulópontja. A mostani centenárium ugyanis éppen egybeesik a pest-budai állandó rendszeres és nyilvános polgári szinjátszás megindulásának kétszáz esztendős jubileumával. Tudniillik Pest város magisztrátusa 1773-ban határozta el, hogy a pesti Rondellát városi szinházzá épitteti át, állandó hajlékot teremtvén ezzel Pest városában - ha még oly szerény körülmények között is - a szinmüvészetnek. A pesti városi tanács 1773-as határozata, -amelynek nyomán 1774-ben meg is nyilik a Rondella, mint Városi Szinház -, döntő jelentőségű a főváros színháztörténete szempontjából, s e mai konferencián különös jelentőséget ad e történeti ténynek az a körülmény, hogy Pest-Budán a rendszeres,polgári szinjátszás városi institutum keretében indul meg és állandósul. Ugyanakkor azonban arról is kell szólni, hogy miért feledkezünk meg e hallatlanul jelentős évfordulóról, amelyet a világ nagyon sok városa büszkén ünnepelhetne, hiszen kétszász esztendő már igen tekintélyes időszak egy város színjátszásának történetében. 114
