Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

A. SZEKCIÓ (Kapitalista korszak) - VÖRÖS Károly: A művelődés és a kulturális élet alakulása Budapesten (1873-1945) - KATONA Ferenc

Ha a megfeledkezés okait próbáljuk csak futólag is szemügyre venni, akkor mondandómmal már szorosan kapcsolódhatok Vörös Károly vitainditó előadásához. Az a körülmény ugyanis, amely miatt a Rondella szinházzá alakitását nem szoktuk színháztörténetünk fordulópontjának tekinteni, tulajdonképpen teljesen világos. E szinházban ugyanis német nyelven indult meg a rendszeres szinjátszás, s mi a magyar szinészet kezdeteit a magyarnyelvű szinmüvészet megindulásával szoktuk azonositani, sőt, a magyarnyelvű szinjátszás első évtizedeit ugy szoktuk aposztrofálni, hogy az "a magyar szinészet hősi harca a német elnyomás ellen". E nézet kialakulásának okaival, eredetével most természetesen nincs módom foglalkozni, a nézet helyességének kétségbevonása nélkül azonban nem vizsgálhatjuk reálisan a főváros egész szinháztörténetének fejlődését. A szinház ugyanis a spontán és intézményes kultúra ellentétpárjában egyértelműen az intézményes kategória része. Az újkori szinjátszás institutumok keretében működik s igy az is természetes, hogy a szinmüvészetet mindig alapvetően meghatározza az institutumot fenntartó szerv, vagy testület igénye, koncepciója. Ha már most Pest-Buda első állandó szinházát vizsgáljuk ilyen vonatkozásban, akkor e szinház Pest város tanácsáé. Bár a szinházát soha sem működteti saját kezelésben, hanem mindig bérlőigazgatókon keresztül, e bérlő-igazgatók a város tanácsának tartoznak felelősséggel s igy végső soron a szinház irányitása a városi tanács kezében van. Innen nézve azonban teljesen világos annak a nézetnek a tarthatatlansága,miszerint a pesti polgári magisztrátus a német elnyomás egyik szerve lenne Magyarországon. De még tarthatatlanabb e nézet, ha azzal próbálunk szembenézni, hogy kikből tevődik össze a pesti német szinház közönsége. Könnyű lenne elfogadni azt a meglehetősen elterjedt álláspontot, amely szerint e szinházát az elnémetesedett magyar arisztokrácia látogatta, bár az már meglehetősen furcsának tűnne igy is, hogy a pesti városi tanács miért épit és miért tart fenn szinházát a Pesten csak időszakosan tartózkodó magyar arisztokrácia számára. Célra nem- vezető viták helyett ugy gondolom érdemesebb néhány mondat erejéig szembenézni a szinmüvészet egy olyan alapvető sajátosságával, amelynek ismerete sok mindenféle félreértés eloszlatásához nyújthat segitséget. A szinmüvészet, valamennyi művészet között a legintenzivebben társadalmi kötődésű. Műalkotása - a szinjáték - kizárólag jelenidejü folyamat keretében létezhet, s befogadói kizárólag azok lehetnek, akik az adott szinház nézőterén, az adott előadás időpontjában öszsz egy ülnek. E közönség összetételét, kétszáz esztendő távlatából, látszólag igen nehéz rekonstruálni. Megkönnyiti azonban a dolgot, ha szembenézünk a szinmüvészet egyik döntő, minden korra érvényes sajátosságával, azzal ugyanis, hogy e művészet befogadói minden esetben egy építészetileg zárt térben gyűlnek össze müélvezés céljából. Ez az épitészetileg zárt tér - szabadtéri szinház esetében is! - viszont mindig olyan, hogy benne az elfoglalható helyek a müélvezés szempontjából nem azonos minőségűek, a produkciót egy adott nézőtér különböző pontjairól sohasem lehet azonos minőségben látni és hallani, magyarán minden nézőtéren vannak jó és rossz helyek, sőt, az is nyilvánvaló, hogy a szinházi nézőtereken általában lényegesen több a rossz, mint a jó helyek száma. Nos, a szinmüvészetnek ez a sajátossága már bizonyos fokig körülhatárolja egy-egy korszak szinházában a nézőtér társadalmi összetételét, hiszen nyilvánvaló, hogy a többségben lévő rosszabb helyeket soha nem az adott társadalom uralkodó osztálya foglalja el. S ha még ehhez a szinjátéknak azt a sajátosságát is figyelembe vesszük, hogy a társadalmi öszszetételét illetően heterogén nézőtéren a müélvezés és az arra történő spontán reagálás jogából senki ki nem rekeszthető, akkor nyilvánvaló, hogy a pest-budai német szinészet közönsége a két főváros polgárságára épült elsősorban. Innen nézve azt hiszem már meggondolandó, hogy a pest-budai német színjátszást kirekeszthetjüke a fővárosi szinjátszás történetéből. Külön érdekessége még a dolognak, hogy az első pesti szinház, mint már emiitettük, városi institutum volt. Ugyanakkor a magyarnyelvű szinjátszás első próbálkozásai túlnyomó többségükben megyei kezdeményezésekre épültek s még az úgynevezett Nemzeti Szinház is, 1837-ben mint a nemesi Pest vármegye szinháza nyilt meg a Kerepesi utón. E kettősség egyébként, - az tudniillik, hogy Pest-Budán viszonylag korán két szinház működik párhuzamosan, már akkor, amikor ezt a városok lakosainak száma még nem indokolná -, csak látszólag merül ki a szinházak nyelvi különbözőségében. Legalább ennyire lényeges a két szinházi intézmény között az a különbség is, hogy mig az egyik jellegzetesen 115